Tart a kínaiak lendülete, ami az űrindításokat illeti. Most egy nagyfelbontású földmegfigyelő műholdakból álló sorozat harmadik tagját bocsátották fel.
A Kaofen-11 (Gaofen-11) sorozat első képviselője 2018 augusztusában, a második 2020 szeptemberben állt pályára. Mint eddig, ezúttal is az észak-kínai Sanhszi (Shanxi) tartományban fekvő Tajjüan (Taiyuan) volt az indítás helyszíne, a hordozórakéta pedig egy Hosszú Menetelés-4B. Az időpont november 20-án magyar idő szerint 2:51 volt.
A Kaofen-11-03 műhold indítása. Ez volt Kínából idén a negyvennegyedik startkísérlet. Még hat hét hátra van ugyan 2021-ből, de a korábbi rekordéveket (2018 és 2020, mindkétszer 39 starttal) már sikerült túlszárnyalni, és a tervekben még további felbocsátások is szerepelnek. (Kép: Xinhua / Zheng Bin)
A Kaofen-11 műholdak a nagyobb létszámú Kaofen rendszer tagjaiként polgári alkalmazásokra készítenek felvételeket a Föld felszínéről, globális lefedettséggel. A név jelentése „nagy felbontás”, és a Kaofen-11 holdak erre nem cáfolnak rá. Habár a pontos műszaki paramétereket nem hozták nyilvánosságra, szakértők tudni vélik, hogy az elérhető felszíni felbontás 1 m alatti. A 2013-ban elkezdett állami Kaofen műholdrendszernek egyébként nincs köze a kisebb műholdakból álló, kereskedelmi alapon épülő Csilin-1 Kaofen (Jilin-1 Gaofen) konstellációhoz azon túl, hogy mindkét rendszer célja földmegfigyelés. A Kaofen rendszert a China Aerospace Science and Technology Corporation (CASC) irányítja. Az optikai és radaros távérzékelő műholdak adatait a szokásos alkalmazásokra (például katasztrófa-megelőzés és -elhárítás, mezőgazdaság, településtervezés) hasznosítják.
A Kaofen-11 műholdak közel poláris (97,4° hajlásszögű) napszinkron pályán működnek, 450 és 690 km között változó magasságban.
Kapcsolódó cikkek: Kapcsolódó linkek:
Kaofen-11-02
Kaofen-11
A kínai Kaofen-11-03 műhold startja (nasaspaceflight.com)