Idén a második félévben már negyedszerre indítottak Kínából egy (állítólag) földmegfigyelő típusba tartozó műholdhármast.
A Jaokan-39 (Yaogan-39) szériából augusztus, szeptember, valamint október eleje óta ez a negyedik start – most tehát még a következő hónapig sem kellett várni. Ahogy korábban, úgy most is egy Hosszú Menetelés-2D rakétával, a Kína délnyugati részén fekvő Szecsuán (Sichuan) tartományban fekvő Hszicsang (Xichang) űrközpontból történt a start. Az időpont október 23-án magyar idő szerint 22:03 volt.
(Kép: Hu Zenghui / Xinhua)
Ugyancsak hasonló „mintázatot” követ a felbocsátással kapcsolatos kommunikáció. A kínai állami Hszinhua (Xinhua) hírügynökség mindössze három mondatban emlékezik meg a történtekről. A híradásból még az sem derül ki, hogy egyszerre három különálló műholdról van szó. A papíron távérzékelési célú űreszköz(ök)ről külföldi megfigyelők tudni vélik, hogy katonai céllal készült(ek). Erre enged következtetni a titkolózás, valamint hogy általában a Jaokan név alatt futó műholdtípusokról úgy tartják, hogy a hadsereg számára szolgáltatnak földmegfigyelési adatokat vagy a rádiós kommunikációt figyelik.
Összesítésben ez volt a Hosszú Menetelés rakétacsalád 492. indítása. Kapcsolódó cikkek:
Kínai földmegfigyelő (kém)műholdhármas
Augusztus után újra Jaokan-39
Két „szokványos” start