Az európai űrtevékenység (1. rész): A HÁBORÚ ROMJAIN

Hazánk várhatóan 2004-ben az Európai Unió tagja lesz, s a tárgyalások jelenlegi állása szerint néhány éven belül az Európai Űrügynökséghez (ESA) is csatlakozhatunk. Most induló sorozatunkban az európai űrkutatás történetével ismerkedhetnek meg az Űrvilág Olvasói.

A rakétát, mint harci eszközt már régóra ismerték Európa-szerte, a szabadságharc idején még Bem tábornok is bevetette őket Erdélyben. A rakétakutatás fejlődése azonban csak a XIX. század végén, a XX. század elején kapott lendületet Konsztantyin Ciolkovszkij munkássága nyomán; „A világűr kutatása sugárhajtású eszközökkel” című, 1903-ban megjelent műve forradalmasította a rakéta-felhasználás lehetőségeit.
1933-ban alakult meg az Egyesült Királyságban a Brit Bolygóközi Társaság (British Interplanetary Society), ami az első évtizedekben az elméleti elgondolásokra és tanulmányokra alapozva hozta mindinkább közelebb Európa számára a világűrt. Ekkor vetődtek fel először komolyabban a híradástechnikai műholdak hasznosításának, űrállomások építésének módjai.
1936 után a Hitler vezette, háborús előkészületeit alig palástoló Németországban kiépítették a Heeresversuchsanstalt Peenemünde kutatóhelyet, ahol főként légvédelmi és támadó rakéták fejlesztése folyt. Itt próbálták ki a V-1 (Vergeltunswaffe – Megtorlófegyver) eszközt, a mai robotrepülőgépek ősét (alább),

illetve a V-2-t (ábra a cikk végén), az első folyékony hajtóanyagú, ballisztikus rakétát. A V-2 gyakorlatilag megsemmisíthetetlennek bizonyult az angolok számára, így nagy szerencse, hogy bevetésére csak 1944 végétől került sor. A Wernher von Braun által vezetett fejlesztések oda vezettek, hogy a háború utolsó évében Németország már kísérleti interkontinentális rakétákat is indított.
A II. Világháború végeztével a hozzávetőleg 800 megmaradt V-2 rakéta nagy részét az Egyesült Államok szerezte meg, ahol Wernher von Braun folytathatta kutatásait. A német-amerikai mérnök vezetésével fejlesztették ki szinte az összes amerikai asztronautikai hordozórakétát, az Apollo-program Saturn-5 rakétáját. Néhány kutatót és rakétát a Szovjetunió is megszerezhetett magának.
A világháborús pusztításon átesett, politikai megosztásra és a vasfüggöny leeresztésére váró Európa gyakorlott vezető tudósok és kipróbált rakéta nélkül maradt. Nem vehette fel a versenyt sem az akkori Szovjetunióval, sem az Egyesült Államokkal

Kapcsolódó linkek:
Európai Űrügynökség