Hazánk néhány év múlva az Európai Űrügynökség (ESA) tagja lehet. Sorozatunkban az európai űrkutatás történetével ismerkedhetnek meg az ŰRVILÁG Olvasói.
Az Ariane-program sikeres indulásával, az első űrhajóssal és a Spacelab űrállomás megépítésével az ESA teljesítette legfontosabb terveit (a űrhajós kivételével, az ugyanis külön francia program volt). Így új tervek váltak szükségessé. A fejlesztés további irányát ugyanis már ekkor érdemes lett volna kijelölni.
Az egyik ilyen elgondolás az ún. FEL-rakétára vonatkozott. A FEL betűszó a Jövendő Európai Hordozórakéta angol nyelvű rövidítéséből adódik. A FEL a tervek szerint egy kétfokozatú rakéta lett volna, melynek első, szárnyakkal ellátott fokozata az indítás után visszatérne a szárazföldre, míg a teljes második fokozat pályára állna. Teljesítményét tekintve a rakétát az Ariane-nál lényegesen nagyobb tolóerejűnek álmodták meg a szakemberek. Az első fokozatot többször is felhasználhatták volna. E sorok írója szerint igen szerencsés, hogy később a tagállamok elvetették a rakéta megépítésének tervét, hiszen így a pénzt az Ariane-program fejlesztésére, illetve tudományos programokra lehetett fordítani.
Egy másik terv az első nemzetközi űrállomás kiépítésére vonatkozott. A NASA ugyanis a Spacelab űrállomás megépítését követően felvetette egy közös, több szegmesből álló űrkomplexum közös megépítését. Az ESA-megfontolások ezt is elvetették, épp a közös tudományos programokra való hivatkozással. (Az 1986-os Challenger-katasztrófa miatt valószínűleg egy ilyen közös űrállomás megépítése is rendkívüli csúszásokon ment volna át.)
