Hazánk néhány év múlva az Európai Űrügynökség (ESA) tagja lehet. Sorozatunkban az európai űrkutatás történetével ismerkedhetnek meg az ŰRVILÁG Olvasói. A sorozat jelen részben a tudományos célú mesterséges holdakról ejtünk szót.
Nyugat-Európa a rakétatechnika előretörésével párhuzamosan rendkívüli iramban fejlesztette tudományos programjait. E tekintetben egyik legfontosabb célkitűzése volt a Világegyetem megismerése Föld körüli pályára telepített csillagászati távcsövekkel. Nagyon sok ilyen programról lehetne beszélni, melyek kizárólag európai pénzből valósultak meg, illetve voltak olyanok is, melyek nemzetközi együttműködésben épültek meg: legyen az amerikaiakkal vagy szovjetekkel közös kooperáció. Ilyen tudományos célú mesterséges holdak napjainkig bezárólag, de a teljesség igénye nélkül (nem sorrendben): Copernicus, EXOSAT, ROSAT, Yohkoh, BeppoSAX, Newton, Asztron, IRAS, és az ISO műholdak. A felsoroltak mindegyike a röntgen-, a gamma- és az infravörös csillagászatban arattak jelentős diadalt. Kifejezetten ESA-program ezek közül az EXOSAT röntgenhold és az ISO infrahold, utóbbi előzménye a brit-holland-amerikai IRAS műhold, ami először vizsgálta részletesen a Világegyetem infrasugárzását, a Naprendszer régióit: új porfelhőket fedezett fel a Nap körül, illetve elsőként más csillagok körül, vizsgálta Tejútrendszerünk magját és más galaxisok sugárzását. Mindemellett az európai űrszondákon is helyet kaptak hasonló berendezések: erre az egyik legjobb példa a ki-lencvenes évek európai Jupiter-Nap szondája, az Ulysses (lásd a 19. részt). Az űrszondán (képünk) távoli gam-makitörések érzékelésére alkalmas mérőberendezést is elhelyeztek.
