Sorozatunk e részében röviden bemutatjuk, hogy egy páratlan kutatási lehetőség a nyolcvanas években még mennyire nem tudta összefogni a nagyhatalmakat. Minden, űrkutatásban akkor „számító” ország külön-külön készített űrszondát egy égitest felderítésére.
Ma - amikor a Nemzetközi Űrállomást több ország közösen építi, vagy amikor a Cassini amerikai űrszonda szállítja a Szaturnuszhoz a Huygens európai leszállóegységet - már talán furcsának tűnnek a fenti gondolatok...
Japán két szondát indított: a Szuiszei és a Szakigake kis szondák (alul) voltak ugyan, de értékes adatokkal szolgáltak. Ugyanis a Szuiszei az ún. lökéshullámfront üstökös-maghoz közelebbi, a Szakigake pedig a távolabbi részén haladt el. Így az adatok összehasonlításából páratlan következtetéseket lehetett levonni az üstökös anyaga és a napszél kölcsönhatásának tekintetében.
A Giottoról senki sem sejtette, hogy olyan sikeres lesz, mint amilyen lett végül: „kámikáze-szondának” nevezték. Az is volt: 600 km-re közelítette meg a magot, minél jobb felbontású képekre számítva. A képek elkészültek, a mérések is, az űrszonda pedig csak nem akart tönkremenni. Végül csak néhány műszere mondta fel a szolgálatot (pl. a kamerája), de még így is lehetőség nyílt egy újabb üstökös megközelítésére: a Grigg-Skjellerup melletti elhaladásra.
A nemzetközi összefogás üstökös-kutatásban csak a Rosettával valósult volna meg: az európai űrszonda amerikai egységet szállított volna a Wirtanen-üstökösre. A NASA szakemberei azonban egy tárgyalás alkalmával felálltak az asztaltól, mégsem vesznek benne részt.
Kapcsolódó cikkek: Kapcsolódó linkek:
Az Ariane-1 és Ariane-3 már jól vizsgázott. Az első interplanetáris (bolygóközi) misszióra a 14. Ariane, és a 10. Ariane-1 indítása során került sor: 1985. július 2-án elindult a Giotto európai üstökös-szonda (balra). A Halley-üstökös 1986-ban ért ismét napközelbe, s így megismételhetetlen lehetőség nyílt tanulmányozására. Az USA bár eleinte tervezte, de később bejelentette, pénzügyi okokból nem indít szondát az üstököshöz.
A Szovjetunió két hatalmas űrszondával derítette fel a kométát a Vega-program (Venyera-Gallej – azaz Vénusz-Halley) keretében. A program széleskörű együttműködés keretében valósult meg (magyar kutatók részvételével). A Vega-1 (fent) és Vega-2 űrszondák először a Vénusz mellett haladtak el – oda leszállóegységeket és ballonszondákat küldtek – majd tovább haladtak a Halley-üstökös felé.
Nos az USA nem olyan ország, amelyik szerette, ha kimarad egy ilyen programból – látva, hogy rajta kívül mindenki más részt vesz benne. Idő azonban már nem volt elkészíteni egy új üstökös-szondát. Azonban volt egy még 1978-ban, Nap körüli pályára állított űrszonda (ISEE-3, balra), ami a napszél összetevőit mérte. Az űrszondában még volt elég üzemanyag ahhoz, hogy egy ügyes manőverrel a Halley-üstökös felé indulhasson. Ez még külön kapóra is jött, hiszen 1985-ben találkozhatott a Giacobini-Zinner-üstökössel, amit 7800 km-re sikerült megközelítenie. Bár a Halley-üstököst végül csak 30 millió km-ről tanulmányozhatta, amerikai lett a történelem első üstökös-kutató űrszondája.
AZ EURÓPAI ŰRTEVÉKENYSÉG (29. rész):
AZ EURÓPAI ŰRTEVÉKENYSÉG (28. rész): Tudományos célú műholdak
Európai Űrügynökség
Hosszú ideje futó sorozatunk mostani részében az ŰRVILÁG Olvasói az európai űrszondákkal - Naprendszerünk kutatóival - ismerkedhetnek meg.
