1989-ben indult az ESA egyik legsikeresebbnek bizonyult csillagászati holdja, az asztrometriai méréseket végző Hipparcos. A küldetés azonban szerencsétlenül kezdődött...
A csillagok minden addiginál pontoabb pozíció- és sajátmozgás-mérésére készített Hipparcos (neve nem véletlenül emlékeztetett a nagy ókori görög csillagászéra) a felbocsátás után két nappal, 1989. augusztus 10-én került először bajba. Nem sikerült elérnie a tervezett geostacionárius pályát. Így a programját teljesen át kellett írni, hogy az eredeti tudományos céljai közül a lehető legtöbbet megvalósíthassa. Mindez néhány hét megfeszített munkájával sikerült is: több földi követőállomásra lett szükség (a tervezett egy helyett), a pályát finomították a megmaradt hajtóanyag felhasználásával, a fedélzeti számítógépet pedig átprogramozták.
Később aztán - alig egy hónap múlva - jött az újabb baj. A hold helyzetének stabilizálására szolgáló giroszkópok sorra kezdték felmondani a szolgálatot. Ezen mindig sikerült újra és újra segíteni, a csillagérzékelők adatainak bevonásával és új programok írásával. 1992 augusztusában végül egy újabb giroszkóp-hiba miatt 2 hónapra le is állt a működés. Egy új stabilizáló eljárással még ezután is „életet leheltek” a Hipparcosba, amely így további 7 hónapig működhetett. A Hipparcos csillagkatalógusa még ma is a csillagászok egyik fontos adatbázisa, azóta is csak készülőben vannak az újabb generációs asztrometriai mesterséges holdak.
Kapcsolódó cikkek:
Menteni, ami menthető (1. rész) - Bevezető
Menteni, ami menthető (3. rész) - GEOS-1
A GEOS-1, a Föld mágneses terének vizsgálatára készített mesterséges hold 1977-ben nem tudott a tervezett geostacionárius pályára állni. Végül mégis sikerült használatba venni.
