Január elsején tört ki a chilei Llaima-tűzhányó. A kén-dioxidból álló felhő útját és viselkedését műholdas mérések segítségével tanulmányozták.
A vulkán kitörése nyomán hulló hamueső szerencsére nem veszélyeztetett embereket Chilében, bár elővigyázatosságból néhány tucat turistát a környékről biztonságos távolságba telepítettek ki. A hamu mellett kén-dioxid-felhő is elhagyta a tűzhányót. A gázfelhőt a szél kelet felé szállította.
(Kép: NASA / S. Carn / JCET / UMBC)
Haladása során a felhő kiterjedt és felhígult. Január 4-én már a távoli Tristan da Cunha-szigeteknél, az Atlanti-óceán felett járt, és alig volt detektálható – a NASA Aura műholdjának ózonmérő műszere (Ozone Monitoring Instrument, OMI) szerint. A fenti térképen a kén-dioxid-felhő január 2-án (balra), 3-án (középen) és 4-én (jobbra) megfigyelt helyzetét egyszerre láthatjuk. A színskálán a gáz legnagyobb koncentrációját piros, a legkisebbet lila szín jelöli.
A finn és holland együttműködésben készült OMI a kén-dioxid oszlopsűrűségét méri Dobson-egységekben (ld. az alsó színskálát). Egy egység azt jelenti, hogy ha összenyomnánk a műhold alatt levő légoszlopban levő kén-dioxidot egy standard hőmérsékletű (0°C) és nyomású (1 atmoszféra) rétegbe, akkor az 0,01 mm vastag lenne, és négyzetméterenként 0,0285 g kén-dioxidot tartalmazna.
A kén-dioxid és a víz együtt kénsavfelhőt képez, amely igen hatékonyan veri vissza a napsugárzást. Egy nagy kitörés esetén – mint 1991-ben a Mount Pinatubo vulkáné volt – ennek hűtő hatása az egész Föld klímájára nézve kimutatható. A Llaima mostani kitörése során három nagyságrenddel kevesebb SO2 jutott a légkörbe, mint annak idején, ezért érezheztő globális hatásról szó sem lehet.
Kapcsolódó cikkek: Kapcsolódó linkek:
Légköri összetevők mérése az űrből
A Llaima kén-dioxid-felhőjének útjáról (NASA)