A tengeri jégtakarónak a több éves korú része hosszú idő óta a most elmúlt télen zsugorodott a legkisebbre.
A nyári minimumok, illetve a téli maximumok értékei sokat elmondanak a sarkvidéki jégtakaró fejlődésről. Az Északi-sarkvidéket övező tengereken minden évben február hónapban a legnagyobb kiterjedésű és a legvastagabb a jégpáncél. Az elmúlt két és fél évtizedre visszatekintve a nyár végén (pontosabban szeptember közepén) mért értékek egyértelmű olvadási folyamatot mutatnak. Ezzel összefüggésben a februári jégben megnő a friss, vagyis kevesebb mint egy éve megfagyott jeget tartalmazó részek aránya. Valóban, a műholdas adatokat is felhasználó elemzések ezt a tendenciát támasztják alá.
(Képek: J. Allen / J. Maslanik, C. Fowler, University of Colorado / NSIDC)
Az itt bemutatott, a jégtakaró korát ábrázoló térképpár felső tagja az 1981-2009 közötti évekre jellemző medián értékeket mutatja. A két évnél idősebb részek sötétkékek, az 1-2 éve megfagyott jég középkék, a 1 évnél is fiatalabb jégtakaró világoskék színű. Összehasonlításul az alatta levő kép az elmúlt februárra jellemző adatokat mutatja. Feltűnő az idősebb jég térvesztése. A számítások szerint a két évnél régebben meglevő jég most már mindössze 10%-át alkotta az Északi-sarkvidék tengeri jégtakarójának. Jó húsz évvel ezelőtt, 1987-ben még 57% volt az öt éves vagy még idősebb, 25% pedig a 9 évnél is idősebb jég részaránya. 2007-re az első szám 7%-ra változott, a 9 évnél régebben meglevő jég pedig teljesen eltűnt.
A jég korának azért van jelentősége, mert a fiatalabb jégtakaró vékonyabb, és a következő nyáron valószínűleg el is olvad. Korábban a jégmező nagy kiterjedésű „magja” átvészelte az éve legmelegebb időszakát is. A nyáron is megmaradó jég azután télen tovább tud erősödni, vastagodni. A nyári jégtakaró eltűnése pozitív visszacsatolást jelent a globális klímamelegedésnek: minél kevesebb a jég, annál kevesebb napfényt ver vissza a jégtakaró. A Nap energiájából így több jut a felszín felmelegítésére.
A kor meghatározásához a kutatók a követik a jég kialakulását, áramlását és eltűnését. Ehhez műholdas távérzékelési adatokat, valamint úszó bóják segítségével szerzett áramlási adatokat kombinálnak. Az itt bemutatott térképek elkészítéséhez az amerikai katonai meteorológiai műholdrendszer (U.S. Defense Meteorological Space Program, DMSP) és az amerikai óceán- és légkörkutató ügynökség (National Oceanic and Atmospheric Administration, NOAA) műholdrendszere adatait használták.
Kapcsolódó cikkek: Kapcsolódó linkek:
Gyorsan olvad a jég az Északi-sark körül
Rekordmélységben az idős jég mennyisége az Északi-sarkvidéken (NASA EO)
A NASA légköri szén-dioxidot kutató OCO műholdjához, amely a februári sikertelen start során elveszett, a klímakutatók ragaszkodnának.
