Az Uruguay fővárosát ellátó két víztározó szinte teljesen kiszáradt.
Montevideóban és környékén több millió ember vízellátása van veszélyben. Az idei év (déli féltekei) őszére és telére két fő tározó, a Canelón Grande és a Paso Severino vize majdnem kifogyott. A kettő közül a nagyobbik, a Paso Severino víztározó a becslések szerint június végére a 67 millió köbméteres kapacitásának mindössze 2,4%-át tartalmazta. A háztartásokban a vízcsapokból egyre sósabb víz folyik, az uruguayi kormány sürgős intézkedéseket hozott annak érdekében, hogy az állampolgárok vizet tudjanak inni.
A felül az amerikai Landsat-9 földmegfigyelő műhold OLI (Operational Land Imager-2) műszerével készített hamisszínes kép látható idén június 13-án, kb. egy héttel azelőtt, hogy az uruguayi kormány vízvészhelyzetet hirdetett. Alatta ugyanaz a helyszín mintegy 1 évvel korábban, 2022. június 2-án látható. Ez utóbbi kép a Landsat-8 OLI „műve”.
Két Landsat műholdfelvétel az uruguayi fővárost ellátó egyik víztározó, a Paso Severino környékéről, 2023 (fent) és 2022 (lent) júniusából. A színezés a 6-os, 5-ös és 3-as OLI sávok kombinációjával sötétkékben jeleníti meg a vízfelületet, élénk világoszölddel a növényzetet. (Képek: NASA EO / Wanmei Liang / USGS)
A régiót több éves aszály sújtja, amelynek következményei az elmúlt hónapokban váltak igazán súlyossá. Április végén a vízhiányra számítva a helyi vízszolgáltató megkezdte a Río de la Plata torkolatából származó sós víz hozzákeverését az vezetékes ivóvízhez. Május elején megváltoztatták az ivóvíz minőségére vonatkozó szabályozást, 440 mg/l-re emelve a vezetékes ivóvízben a megengedett nátriumszintet. Összehasonlításul az Egyesült Államok szövetségi és állami hatóságai nátriumszegény diéta esetére mindössze 20 mg/l koncentrációt, mérsékelt nátriumtartalmú diétához 270 mg/l-t javasolnak. Míg az uruguayi kormányzat szerint a csapvíz iható, mégis a terhes nők, a magas vérnyomásban vagy vesebetegségben szenvedők számára nem ajánlják a fogyasztását.
Június 19-én rendkívüli állapot lépett életbe Montevideóban. Az intézkedés garantálja a kórházak és más kritikus intézmények ivóvízellátását. Egyúttal eltörölték a palackozott víz adóját. Emellett több százezer montevideói lakosnak biztosítanak pénzügyi segítséget palackozott víz vásárlásához. Uruguayban vízügyi infrastrukturális fejlesztésekbe kezdtek ugyan, de rövid távon csak egy dolog enyhíthet a helyzeten: a bőséges eső... Kapcsolódó cikkek: Kapcsolódó linkek:
Dél-amerikai aszály
Buenos Aires az űrből
Kiszáradó víztározók Montevideónál (NASA EO)