Mi sül ki abból, ha a papírhajtogatás művészetét összeházasítják az űrtechnológiával? Japán specialitás!
Hasonló jellegű, origami-szakértőknek való feladat nagyméretű antennák feljuttatása és kinyitása a Föld körüli pályán. Erre a legutóbbi példa a decemberben startolt Kiku-8 (ETS-VIII) kommunikációs műhold volt. A kutatások során – amelyek eredményei nagyrészt azért egyelőre az asztalfiókban maradnak – sokszor igyekeznek a természettől ellesni a módszereket. Egy virág kinyílása sok szempontból hasonló probléma: a minimális térfogatba csomagolt szirmokat a lehető legkevesebb energia felhasználásával kell kibontani. Ha egy eredmény nem is hasznosul az űrkutatásban, lehet nem várt alkalmazása is. Az egyik – eredetileg napvitorláshoz készült, immár szabadalmaztatott – módszert egy mozdulattal kinyitható és összecsukható turistatérképek gyártására használják.
A mintegy tucatnyi főből álló kutatócsoport tagjai azért őszintén elismerik, hogy amit ők csinálnak, az nem igazi origami. A japán origami szövetség ugyanis megköveteli, hogy kiindulásként négyzet alakú papírlapot kell használni, amelyen vágás nem ejthető, csak a hajtogatás megengedett. Ez azonban már egy kicsit sok lenne az űrkutatóknak... (CNES Magazine, 2006. október)
A papírhajtogatás művészete valószínűleg Kínában született, de a modern időkben Japánban fejlesztették tökélyre. Az origami ma is mélyen gyökerezik a japán kultúrában. A szigetország iskolásai könnyedén változtatnak egy-egy lapot valamilyen papírállattá, például a híres daruvá, az örök fiatalság, boldogság és jó szerencse szimbólumává. (A hagyomány szerint ha valaki 1000 darut hajtogat, kívánsága valóra válik.)
Szinte természetesnek tűnik, hogy ezt a tudást az űrkutatásban is hasznosítsák. A japán JAXA űrügynökség kutatórészlegénél (ISAS) külön csoport foglalkozik összetett szerkezetekkel. Az egyik vezető téma a napvitorlás: nagyméretű, vékony hártyákat lehetne alkalmazni bolygóközi űrszondák hajtására, a Nap sugárnyomását kihasználva. Bár az így nyerhető gyorsítóerő igen kicsi, de hosszú ideig hat, ezért nagy sebességek is elérhetők vele. Hosszú távon a megoldás hatékonyabb, mint ha a szonda hajtóanyagot cipelne magával. Az alapfeladat nagy felületű – több tíz méteres – napvitorlák világűrbe juttatása, ami magában foglalja az össze- és széthajtogatás problémáját. Egy hatékonyan működő napvitorla legalább 60 méter átmérőjű, rendkívül könnyű (ezért vékony, akár 10 mikrométeres), és a lehető legkisebb térfogatban elfér a hordozórakéta orrkúpjában.
A japánok 2004 óta ötször végeztek napvitorla-kinyitási kísérletet a felsőlégkörben. A technológia a nem túl távoli jövőben alkalmazásra kész lesz. A JAXA még nem végleges tervei között szerepel egy, a Jupiterhez 2011 körül indítandó napvitorlás, ionhajtóművel kiegészítve.
Kapcsolódó cikkek:
Elveszett napvitorlás
A Kiku-8 a Föld körül
Kapcsolódó linkek:
origami.lap.hu
Az Űrvilág Kapuvárra kalauzolja el Olvasóit, ahol Nyeste József magánnyűjteménye kapcsán kicsit az űrtávközlés történetéből is szemezgetünk.
