Alban egy dél-franciaországi község a Midi-Pyrénées régióban, ahol az ivóvízellátásban nagy szerepet kap az űrtechnika.
A helyiek műholdas távközlési módszereket is felhasználnak arra, hogy hatékonyan üzemeltessék víztározójukat és két szivattyútelepüket. Az alig több mint 1000 fős helyi lakosság ivóvízzel való ellátását egy, a településen kívül fekvő tározó biztosítja, amelyet a szomszédos község is használ.
A cél az volt, hogy a tározót, valamint a vizet a településre juttató szivattyúkat hatékonyan, a távolból is tudják üzemeltetni, s eközben folyamatosan információt kapjanak a víz minőségéről. Ehhez egy olyan mérő- és adattovábbító rendszert kellett kiépíteni, ami összeköti a tározót és a szivattyúállomásokat, valamint a településen dolgozó technikusokat. Követelmény volt továbbá, hogy a szakemberek bárhonnan és bármikor, biztonságos módon hozzáférhessenek az adatokhoz, sőt a távolból be is tudjanak avatkozni a rendszer működésébe. Ennek érdekében Alban vezetői 2009-ben elhatározták, hogy műholdas adatterminálokat telepítenek. Az egyik irányban az automatikusan mért vízmennyiségi és -minőségi adatok, a másik irányban az üzemeltetők parancsai tehát távközlési műholdak közvetítésével jutnak célba. Hagyományos földi (vezetékes) adattovábbító rendszer kiépítése szóba sem jöhetett, annak borsos költsége az a vele járó környezetkárosítás miatt. Az új rendszer bevált, és lényegesen csökkentette azoknak az alkalmaknak a számát, amikor a technikusok helyszíni beavatkozása szükséges. Ezzel pedig a vízellátó rendszer üzemeltetési költségeivel tudnak takarékoskodni.
Kapcsolódó cikkek:
A műholdak helybe mennek
Kapcsolódó linkek:
Alban honlapja