A Gemini program középső szakasza igen felemásra sikeredett: világraszóló sikerek és fájó kudarcok jellemezték egyszerre. Ideje volt már, hogy valami sikerüljön is. A Gemini-10 ennek jegyében szállt fel, de szándék ide vagy oda, a sikerek csak lassan szaporodtak.
A Gemini program sokat bukdácsolt az idők során. De már csak 3 repülés volt hátra, amikor még mindig nem lehetett egyértelmű sikerekről beszélni. A NASA-nak nagyon nagyot kellett javulnia mielőtt embereket engedett volna a Holdra. Ennek fényében kissé érthetetlen volt az űrhivatal döntése, amellyel kijelölte a Gemini-10 repülési programját. A verdikt szerint az űrhajósoknak a repülés során nem is egy, hanem két külön Agenával is randevúzniuk kellett, az Agena hajtóművének beindításával sosemvolt magasságba kellett emelkedni és végül még egy űrsétát is tehettek. A Gemini-8 és Gemini-9 rendkívül sikertelen volt az Agenával való kísérleteket illetően, sőt az utóbbi az űrséta szempontjából talán még inkább rossz előjeleket hordozott. Erre az alapra építve kissé hiteltelennek tűnt a terv.
A soron következő repülésre Deke Slayton, az űrhajósok főnöke John Young parancsnokot és Michael Collins másodpilótát jelölte ki. Young a Gemini-3-nál Grissom oldalán repült már, igaz akkor csak egy nagyon rövidke, három fordulatos úton, Collins viszont újonc volt. A startra pedig 1966. július 18-át tűzték ki. A kijelölt napon szép egymásutánban simán pályára is állt mind az Agena (bár a start pillanatában megvolt már a „B-terv”: ha valami baj van, irány egyből a Gemini-8 Agenája!), mind a Gemini űrhajó. Ez utóbbinál különösen fontos volt, hogy minden rendben menjen, lévén az indítási ablak mindössze 35 másodperces.
Túl sok időt nem töltöttek tétlenül az űrhajósok, rögtön a repülés második körében megkezdődtek a randevúműveletek. Ez viszonylag egyszerű volt, hiszen az ember vezette űrhajó pályáját úgy határozták meg, hogy kicsit a céltárgy pályája alatt vezessen, ezáltal gyorsabban haladjon így mindenféle erőkifejtés nélkül érhesse utol az Agenát. De megint közbejött valami, ami fejfájásra adott okot. A két űrhajós a Gemini pályájának körpályává alakításakor elnézett pár apróságot és rosszul határozták meg űrhajójuk térbeli helyzetét. A hiba nem volt tragikus, de a randevúhoz a tervezett üzemanyag-mennyiség háromszorosát használták el.
Hét és fél órával a floridai start után a két űreszköz már összedokkolt állapotban repült és újabb – újdonságnak számító – művelet kezdődött. Az Agenában levő hajtóművet kellett beindítani ezúttal, amellyel az összekapcsolt űrhajórendszer további sebességet nyert és rekordmagasságba emelkedhetett, majd megkereshették a másik fenn keringő Agenát, azt amit még a Gemini-8 hagyott odafönn. A művelet érdekessége az volt, hogy a gyorsítás a Gemini szempontjából az űrhajósok beülési irányának ellentétesen („hátrafelé”) történt. Elég nagy meglepetést is okozott, amikor beindult a „tolató mozdony” és az űrhajósokat a hevederek tartották csak, különben a műszerfalnak csapta volna őket a gyorsulás. Végeredményképpen bolygónk felszíne felett 763 km-es magasságig jutottak.
(Folytatjuk!)
Kapcsolódó cikkek:
Megint hajszál híján: 40 éve repült a Gemini-9 (1. rész)
Megint hajszál híján: 40 éve repült a Gemini-9 (2. rész)
Hajszál híján: 40 éve repült a Gemini-8 (1. rész)
Hajszál híján: 40 éve repült a Gemini-8 (2. rész)
Kettős randevú: 40 éve repült
a Gemini-10 (2. rész)
A Gemini-9 startelőkészületei jól példázták azt, hogy az űrrepülések cipőmérete a gyerekosztályon volt keresendő, szemben a sajtó dicshimnuszaival, akik hőskölteményeket zengtek.
