Az óceánok vizének sókoncentrációját és a talaj nedvességtartalmát mérő európai műhold számára kezdik „megtisztítani a terepet” az északi féltekén a legkomolyabb zavaró interferenciát okozó földi rádióforrásoktól.
(Fantáziakép: ESA / AOES Medialab)
Az Európai Űrügynökség (ESA) Soil Moisture and Ocean Salinity (SMOS) nevű, 2009-ben indított mesterséges holdjának fedélzetén egy passzív mikrohullámú radiométer kapott helyet, amely az L sávban, az 1400–1427 MHz-es frekvenciatartományban méri a Föld felszínéről érkező sugárzás erősségét. A sugárzás erősségéből (a mért fényességi hőmérsékletéből) lehet következtetni a szárazföldön a talaj felső rétegének víztartalmára, a tengerek fölött pedig a víz sótartalmára. Mindez azonban csak akkor működik pontosan, ha a talaj illetve a tengervíz által kibocsátott mikrohullámú sugárzást nem zavarja valami más, erősebb, mesterséges eredetű rádióforrás. Az SMOS igazából olyan űreszköznek is tekinthető, amellyel fel lehet deríteni az illegálisan, nem a számukra engedélyezett sávban sugárzó adókat. (A rádiófrekvenciák sávjainak használatát a Nemzetközi Távközlési Unió szigorúan és pontosan szabályozza.)
Az elmúlt egy év során több mint egy tucatnyi erős zavaró rádióforrást sikerült kiiktatni a Föld északi féltekéjén, az ESA és az illetékes hatóságok együttműködése nyomán. Ezek Kanadában és Grönlandon működő katonai radarállomások voltak. (A „kiiktatáskor” nem feltétlenül a radarok leszereléséről, hanem műszaki felújításukról, szabályszerű működésük biztosításáról van szó.) A korábbi helyzet súlyosságára jellemző, hogy a pontos műholdas mérések tudományos célra jórészt használhatatlanok voltak 45° északi szélesség fölött. Mostanra lényegesen javult például az Atlanti-óceán északi részén a sókoncentráció-meghatározás pontossága. A megmaradó erős rádióforrások azonban akár 3000 km-es környezetükben is zavarják az adatgyűjtést.
Az SMOS két térképe a rádiófrekvenciás zavarásról (RFI), 2011 (fent) és 2012 (lent) februárjából. Kanadából és Grönland déli csücskéről 2011 óta eltűnt ugyan néhány katonai radarnak megfelelő piros folt (ezek jelzik a természetes háttérből kiemelkedő erős kibocsátást), de máshol láthatóan maradt még tennivaló... (Kép: ESA)
Az akció hasznára válik az amerikai Aquarius berendezésnek is, amely a tavaly pályára állt argentin SAC-D műhold fedélzetén működik, és ugyancsak a mikrohullámú tartományban végzi méréseit. A két űreszköz jól kiegészíti egymást. Míg az európai hold erőssége a jobb időbeli felbontás, vagyis gyakrabban méri újra egy adott helyen a tengervíz sótartalmát, addig az amerikai műszer felszíni felbontása finomabb. Az SMOS-t a talaj nedvességtartalmának meghatározására is használják, míg az Aquarius képes a tengerfelszín hullámokkal való tagoltságának meghatározására, így a hullámzás erősségének a sókoncentrációra gyakorolt hatását is lehet vele vizsgálni. A kutatások célja a víz bonyolult földi körforgásának, az óceáni áramlási rendszerek működésének jobb megértése.
Kapcsolódó cikkek: Kapcsolódó linkek:
Készül az ESA új földmegfigyelő műholdja
Kettős európai start
Az első „vizes” képek
Harcban a zavaró interferenciával
Az űrből is látszik a talaj szárazsága
Szárazság Afrika szarvánál
Aquarius
Tengeri sótérkép az Aquariustól
Javuló minőségű SMOS mérések (ESA)
A cím „megfejtéséről”, a földköpeny és a földkéreg határfelületének műholdas gravimetriai feltérképezéséről a cikkben olvashatnak.
