Jéghegyek, árnyékok, fények
(Rovat: A hét képe - 2010.11.11 07:15.)

Az Antarktisz keleti részén a tengert elérő egyik gleccserről készült az itt bemutatott szép űrfelvétel.

A part felé haladó jégfolyam, a Matusevics-gleccser a környező hegyek között tör utat a tenger felé. Haladási iránya észak-északnyugati, amint azt az alábbi, a NASA EO-1 (Earth Observing-1) műholdjának ALI (Advanced Land Imager) detektorával 2010. szeptember 6-án készített, a természetes színeket visszaadó felvételen is látható.

A gleccser lassan áramló jegét a környező sziklák tartják egyben. A jégtömeg mozgása során azonban mechanikai feszültségek lépnek fel, így aztán mély repedések, ún. gleccserszakadékok keletkeznek. A völgyből kiérve, az óceánig jutva a gleccser anyaga megszabadul a sziklák szorításából, elkezd oldalirányba is terjedni. A víz hullámzásának hatására eltöredezik, jégtáblák válnak le róla – leginkább a már meglevő gleccserszakadékok mentén. (A jelenséget a gleccser borjadzásának nevezik.)

A fenti űrfelvétel kinagyított részletén a gleccser „nyelvének” széle és néhány róla levált jégtábla látható. Utóbbiakat friss jégpáncél tartja fogva. A friss jég sokkal simább és vékonyabb, s amint az a felső képen jól megfigyelhető, a nyílt vízhez közeledve tovább vékonyodik. Az alacsony szögben beeső napfényben hosszú árnyékot vetnek a jéghegyek.

A Matusevics-gleccser nem szállít jelentős mennyiségű jeget a kontinensről az óceánba, így viselkedése – hízása vagy elvékonyodása – önmagában nincs számottevő hatással a globális folyamatokra. A kutatók számára azonban az egyes gleccserek vizsgálata segíthet az egész déli-sarkvidéki jégtakaróról alkotott kép finomításában.

A gleccser egy részlete. A balra 90 fokkal elforgatott és léptékkel is ellátott képkivágáson az északi irány balra mutat. (Képek: NASA / J. Allen / R. Simmon / EO-1 Team)