Egy év egy jéghegy életében
(Rovat: A hét képe, GMES - Copernicus - 2018.08.08 07:15.)

Tavaly nyár közepén szakadt le az Antarktiszi-félsziget Larsen C jelű selfjegéről az a hatalmas jéghegy, amelyet a megelőző hónapokban már intenzíven figyeltek műholdas távérzékelési eszközökkel.

Az egyre nagyobbra növő repedés végül 2017. július 12-én vezetett a jéghegy leválásához, amely azután az A-68 jelölést kapta.

Az A-68 utóélete az elmúlt bő egy évben egyelőre nem bizonyult olyan drámainak, mint a leszakadásához vezető viszonylag gyors folyamat. A jéghegy elég hamar két darabra tört, a nagyobbik az A-68A, a kisebbik az A-68B jelű. Az előbbi északon szinte egyáltalán nem, a déli vége felé is csak kb. 80 km-re távolodott el a stabil selfjég szélétől. (Ez nem a part vonala, hanem a partról a tenger fölé benyúló, a vízen lebegő, de a szárazföldi jéggel egy tömböt képező jégtömeg pereme.) A kisebb A-68B jéghegy némileg gyorsabban úszik el a Weddell-tengerben, de az európai Copernicus program Sentinel-1 radaros műholdjának képén, amely 2018. július 20-án készült, felül középen még éppen látható. Összehasonlításul egy fél évvel korábban, január 28-én készített Sentinel-1 képet is bemutatunk. A csúszka segítségével váltogathatunk közöttük, érzékeltetve a jéghegy helyzetváltoztatását.

A fél év időkülönbséggel készített Sentinel-1 képeken követhetjük a jéghegyek elmozdulását, fejlődését. A képek extra széles (400 km-es) sávokat feltérképező üzemmódban (Extra Wide Swath Mode, EW) készültek, eredeti felbontásuk 25 × 100 m-es. (Képek: módosított Copernicus Sentinel adatok 2018 / Sentinel Hub / Geo-Sentinel)

Az A-68A lassúsága nem meglepő. Tömegét önállósodásakor egybillió (vagyis milliószor millió, 10¹²) tonnásra becsülték. A Weddell-tengert borító sűrű jég is megnehezítette, hogy az áramlások, az árapály és a szél gyorsan elmozdítsák a hatalmas tömböt. Az északi részen ráadásul a sekélyebb víz és egy jéggel borított sziklakibúvás akadályozza a mozgását. Ami azonban késik, nem múlik. A dagály és az apály ki-be mozgatja a nagy jéghegyet, az északi csúcsáról pedig a parttal való érintkezés miatt további darabok fognak letörni.

Érdekes megfigyelni a friss, júliusi képen, hogy az A-68A délkeleti oldala nem hogy fogyott volna, de még növekedett is. A radarképen ez a rész valamivel sötétebb színben látszik. A jéghegy itt mintegy összegyűjti a haladási irányába eső, az elmúlt télen keletkezett tengerfelszíni jeget. A Déli-sarkvidéken jelenleg még tart a tél. Így a látható fényben nem lehet megfigyelni a Larsen C körüli történéseket sem. Ilyenkor segítenek a radaros mérések, illetve az infravörös tartományban készített műholdképek is, amelyek alapján a kisebb felszínhőmérsékleti különbségek is feltérképezhetők.

Nem lehet megjósolni, meddig marad a Weddell-tengerben az A-68A jéghegy, mikor követi majd gyorsabban távolodó leszakadt darabját, az A-68B-t. Ez utóbbi is osztozik majd a legtöbb antarktiszi eredetű jéghegy sorsában: északi irányba, a Déli-Georgia-sziget és a Déli-Sandwich-szigetek felé sodorják az áramlások, a melegebb vizekben pedig fokozatosan feldarabolódik és elolvad. (Forrás: Sentinel blog)