Az Európa-sziget
(Rovat: A hét képe - 2022.09.02 07:15.)

A Mozambiki-csatorna kis szigetét a NASA Landsat–9 műholdja április elején fényképezte le.

A Madagaszkárt az afrikai kontinenstől elválasztó Mozambiki-csatorna mintegy 1500 km hosszú, szélessége 420–1000 km közötti. A tengerfenékből számtalan vulkáni kúp emelkedik ki, amelyek közül a nagyobban tetején mészkőlerakódások képződnek, némelyek a vízfelszín fölé emelkedve korallszigeteket alkotnak. Ezek egyike a legújabb Landsat műhold felvételén látható Európa-sziget.

A NASA Landsat–9 műholdjának az OLI-2 műszerrel (Operational Land Imager-2) 2022. április 3-án készült felvétele az Európa-szigetről. (Kép: NASA Earth Observatory, Lauren Dauphin; Landsat adatok: U.S. Geological Survey)

A sziget a Madagaszkár térségében található, számos úgynevezett „szétszórt sziget” (Îles Éparses, hivatalosan Indiai-óceáni francia szigetek) egyike, amelyek Franciaország tengerentúli tartományai részét képezik (bár egyesekre Madagaszkár is igényt tart). Az Európa-sziget Afrikától mintegy 500 kilométerrel keletre, Madagaszkártól 300 kilométerrel nyugatra fekszik. A sziget területe körülbelül 28 négyzetkilométer, így ez a „szétszórt szigetek” közül a legnagyobb. A sziget eredetileg atoll, azaz korallzátonyokból felépülő, gyűrű alakú sziget volt, amely mintegy 90 000 évvel ezelőtt emelkedett a tenger vízszintje fölé. A gyűrű belseje fokozatosan feltöltődött, és kialakult a sziget a ma ismert formájában. A tengerpartot ma is körülöleli a szinte ősi állapotú korallzátony. Ennek területe 18 négyzetkilométer, méghozzá 80%-ben egészséges, élő korall alkotja. A korallzátony és környéke számos hajfaj, köztük cápák élőhelye.

Másik fontos élőhely a szigetbe mélyen bevágódó Nagy Lagúna. Partját sósvízi mangroveerdők uralják, nyugati partja homokos. A homokpart, a lagúna és a sziget tengerpartja egyaránt kedvező élőhely számos teknősfaj számára. A Nyugati-Indiai-óceánban az Európa-szigetet tartják a közönséges levesteknős legnagyobb fészkelőhelyének.

A sziget nagyobb részének vegetációja valószínűleg alig változott azóta, hogy a huszadik század elején az első természetbúvárok felkeresték a szigetet. A sziget legősibb és legmagasabban fekvő részét, ahol a talaj sziklás, száraz erdők borítják. Az újabb, csak néhány centiméterrel a tenger szintje fölé emelkedő területekre az egynyári növények és fűfélék jellemzőek, míg a tengerparti sávok növényzete bozótos, bokros. Az őshonos vegetáció kiváló fészkelőhelyet nyújt a tengeri madarak, elsősorban a vörösfarkú trópusimadár, a piroslábú szula, valamint a nagy és kis fregattmadár számára.

Az emberi tevékenység legnyilvánvalóbb nyoma a szigeten az 1973-ban egy katonai táborral együtt kialakított repülőgép-leszállópálya, valamint annak a szizálkender-ültetvénynek a maradványai, amelyet az a család telepített, amelyik az 1900-as évek elején megpróbált letelepedni a szigeten. Az 1860-as évek óta számos sikertelen próbálkozás történt a sziget benépesítésére, ezek azonban rendre kudarcot vallottak, aminek a fő oka az édesvíz hiánya. Napjainkban csak a francia hadsereg alakulatai és alkalmanként odalátogató kutatók képviselik az emberi jelenlétet.