Három távoli sziget – I.
(Rovat: A hét képe - 2024.07.27 07:15.)

Mini sorozatunkban a három világóceán egy-egy távoli szigetére látogatunk el – űrfelvételek segítségével. Első állomásunk Tristan da Cunha az Atlanti-óceánban.

Az Atlanti-óceán déli részén fekvő Tristan da Cunha szigetét gyakran nevezik a világ mindentől legtávolabbi lakott szigetének, ahol a tengeri madarak száma (valószínűleg jócskán) meghaladja az állandó lakosok számát, hiszen a szigetet mindössze néhány száz fő lakja. A sziget valójában egy kisebb szigetcsoport része, a szigetek nagyjából félúton emelkednek ki az óceánból Montevideo és Fokváros között, mindkettőtől néhány ezer km távolságban. A csoport két további szigete a lakatlan Inaccessible- (azaz Elérhetetlen-) sziget és a Nightingale-sziget, valamivel távolabb, délkelet felé a Gough-sziget tartozik még a csoporthoz. Közigazgatásilag hozzá tartozik a jóval északabbra fekvő Szent Ilona-sziget és az Ascensión-sziget, ezek együttesen az Egyesült Királyság tengerentúli területét alkotják.

A NASA Landsat–9 műholdja OLI–2 kamerájának 2023. május 24-én készített felvétele a Tristan da Cunha szigetcsoportról. (Kép: NASA Earth Observatory, Lauren Dauphin; Landsat adatok: U.S. Geological Survey)

A déli szélesség 37. fokán fekvő fősziget képe már egy évtizede is szerepelt portálunkon, akkor azonban egyetlen települését, a 300 fős lélekszámú Edinburgh of the Seven Seas-t éppen felhők takarták el. Ezúttal azonban a NASA Landsat–9 műholdján dolgozó OLI–2 kamera 2023. május 24-én készített felvételét mutatjuk be, amelyen Tristan da Cunha teljes egészében, felhőmentesen látszik, beleértve a 2060 méter magasba emelkedő, hófödte Queen Mary-csúcsot. A sziget területe mindössze 98 km².

A sziget vegetációja jól megkülönböztethető, magasság szerinti zónákra tagozódik. A tengerparti területeket régebben csomókban növő fű borította, azonban ezek helyén ma már legelők terülnek el. Valamivel magasabban a mirtuszfélék közé tartozó Phylica arborea fafaj nő (a képen sötétzöld), amelyet magasabban (a világoszöld területeken) a páfrányfa, a tőzegmoha, alacsonyra növő fű, moha és zuzmó vált fel. A tengerben, a partok közelében hínárerdők veszik közül a szigetet, közülük a Macrocystis pyrifera az egyik leggyorsabban növő hínárféle a Földön. Bár a vízben lebegő üledék egyes helyeken megváltoztatja a tengervíz színét, a part közelében sokfelé a képen is láthatók a hínárerdők. Amikor korábban a National Geographic kutatói a sziget tengeri ökoszisztémájának átfogó felmérésére készültek, akkor a Landsat–7 és –8 felvételeit használták a hínármezők feltérképezéséhez és a víz alatti munkájuk megtervezéséhez.

Az előző kép részlete a csoport főszigetéről. (Kép: NASA Earth Observatory, Lauren Dauphin; Landsat adatok: U.S. Geological Survey)

Edinburgh of the Seven Seas lakosainak többsége halászatból és mezőgazdaságból él. Sokan tenyésztenek homárt, termelnek burgonyát és tartanak különböző haszonállatokat. A településtől távolabb madárfajok birtokolják a szigetet, többek közt pingvinek, albatroszok és szélescsőrű cethojszák ezrei fészkelnek a szigeten. A madarak még többen lehetnének, ha a tizenkilencedik században a kipusztításukra indított kampányok ellenére nem szaporodtak volna el a tengerészek által behurcolt egerek és patkányok, amelyek szívesen táplálkoznak a madarak tojásaival, sőt fiókáival is. Emiatt egyes madárfajok a kipusztulás határára sodródtak.

Az első képen látható három nagyobb sziget egy úgynevezett vulkáni forró folt (hot spot) eredményeként jött létre. A szigetcsoport legnagyobb és legfiatalabb tagja Tristan de Cunha, ez a sziget mindössze 200 ezer éves. A szigetet létrehozó pajzsvulkán legutóbb 1961 októberében tört ki, amikor a sziget lakóit evakuálni kellett. A radiometriai kormeghatározás tanúsága szerint a három sziget közül a Nightingale-sziget a legidősebb, ezen 360 ezer és 18 millió év közötti korú kőzeteket találtak, az Inaccessible-sziget kőzetei pedig 1–6 millió év közötti korúak.