Gesztus a konkurenciának
(Rovat: A Holdnál, Oroszország és a Naprendszer , A hét képe - 2010.03.18 09:00.)

Az amerikai LRO szonda új képei ezúttal a szovjet holdfelfedező eszközök sikereiről is „bizonyítékot szolgáltattak”.

A Lunar Reconnaissaince Orbiter (LRO) – mint ahogy arról több ízben beszámoltunk – a Hold felfedezésének új hullámát képviselő küldetés, amelyben érdekes módon nem a fő cél, az egyes holdi alakzatok minden korábbinál részletesebb felmérése, bemutatása okoz szenzációkat, hanem a „melléktermékek”, egy-egy történelmi szonda, vagy űrhajó leszállóhelyének fényképei. A NASA – a bulvármédia folyamatos támadásai miatt – még a tudományos program előtt lefényképezte az Apollo leszállóegységeket. Most a szovjet leszállóegységekből tárt elénk egy csokorra valót, mintegy elismerő gesztust téve az egykori hidegháborús ellenfél felé.

Az első fényképen a Luna-20 (Lunyik-20) leszálló fokozata látható, a második sikeres szovjet talajmintagyűjtő szondáé. A talajmintát a Földre juttató Lunyik-küldetések fő mozgatórugója a Szovjetunió azon szándéka volt, hogy kisebbítsék az Apollo program teljesítményét, bemutatván egy olcsóbb és kockázatmentes módját a Hold felfedezésének. A Luna-20 1972. február 14-én startolt, majd február 18-án állt pályára a Hold körül, végül február 21-én sikeres leszállást hajtott végre a Mare Fecunditatis és a Mare Crisium közötti Apollonius felföldön. A szonda az ásókarjával talajmintát vett és a lezárt konténerrel február 22-én a felszálló fokozat sikeresen elhagyta a Holdat. Összesen 55 gramm anyagmintát sikerült a Luna-20-nak a Földre juttatnia. Most, 38 év múltán pedig megtekinthetjük a leszállás fényképes dokumentálását.

A nagy képen a szonda látszik a Mare Fecunditatis és a Mare Crisium közötti ősi felföld kráterei között. A kinagyított képen a leszálló fokozat látszik, valamint érdemes megfigyelni az ásókar hosszú árnyékát.

A következő LRO fotó a Luna-24 leszálló fokozatát ábrázolja. A Luna-24 volt a legutolsó szonda, amely talajmintát vett a Holdon, sőt a legutolsó űreszköz, amelyik leszállt rajta. 1976. augusztus 18-án érte el a szonda a felszínt és a szovjet holdprogram legnagyobb mennyiségű anyagmintájával, 170 gramm holdkőzettel tért vissza. A szonda különlegessége a hosszú mintavevő kar volt, amellyel 2 méteres mélységből vettek mintát a szovjet kutatók.

A Luna-24 a Mare Crisiumon, egy 60 méter átmérőjű kráter mellett.

Végül egy szintén rekordot felállító holdjáró is helyet kapott a történelmi fényképalbumban. A Lunohod-2-t a Luna-21 szonda szállította a Holdra 1973. január 16-án. A rovernek többféle feladatot szántak a tervezői. Elsősorban minél nagyobb távolság meglétét és eközben minél szélesebb körű vizuális felderítést fotók és tévéfelvételek készítésével. Ezekből a fényviszonyokat kívánták a kutatók felderíteni, hogy később hogyan adaptálhatnának a helyszínre egy csillagászati megfigyelőhelyet. Emellett lézertükröt, röntgensugár-érzékelőt, mágneses mérőműszert is vitt a szonda, valamint a felszín talajmechanikai tulajdonságait is fel kellett derítenie a leszállási térségben. Az energiaellátást napelemek biztosították, míg a 14 napos holdi éjszakák alatt egy rádióizotópos fűtőegység ügyelt arra, nehogy túlhűljön a berendezés. Négy hónapos működése alatt 37 kilométert tett meg a jókora (170 × 160 × 135 cm-es, 840 kg-s) jármű, többet, mint bármely más ember alkotta szerkezet a Naprendszerben (az Apollo-17 Roverével összesen 35,69 kilométert tettek meg utasai, míg a marsi csúcstartó Spirit/Opportunity páros alig lépte túl a 10 kilométert). A szonda küldetését 1973. június 4-én zárták le, amikor feltehetően a hűtőbe került por eltömítette a hőcserélőt és a szerkezet túlmelegedve meghibásodott.

A Lunohod-2 és nyomai a Mare Serenitatis peremén fekvő Le Mornier-kráter alján. (Képek: NASA / GSFC / Arizona State University)