Mit tudunk a Phoebéről?
(Rovat: A Nap és bolygótestvéreink - 2004.06.11 17:52.)

Mit várhatunk a Cassinitől, mi az, amit az űrszonda megérkezése előtt elmondhatunk a Szaturnusz Phoebe nevű holdjáról?

Phoebe, Hyperion, Titan, Enceladus, Rhea… hamarosan talán ezen holdak is a Jupiter négy nagy, ún. Galilei-holdjához hasonló népszerűségre tesznek szert. A sor a Phoebével indul, amit a Cassini elsőként közelít meg.

A Szaturnusztól 12,952 millió km-re keringő hold 2000-ig a legkülső ismert holdnak számított. Ma már 10 nála távolabb keringő holdat ismerünk. Az égitestet Edward Charles Pickering amerikai csillagász fedezte fel 1898-ban. Pickering nevéhez két nagy munka fűződik: az egyik a csillagszínképek ma is használatos csoportosítása, a másik pedig a Lowellel együtt végzett számítások a Plútó felfedezése érdekében (a Neptunusz pályamozgásainak megmagyarázása végett). A hold a nevét Héliosz napisten lányáról kapta, akit a delphoi templom és jósda megalapítójaként tartottak számon az ókori görögök.

A Phoebe albedója (fényvisszaverő képessége) 0,06, ami koromsötétté teszi, s ez kirívó esetet jelent a többi Szaturnusz-holdhoz képest. (Ez leginkább az Uránusz rendszerére jellemző, illetve a kisbolygókhoz, inaktív üstökösökhöz, nagy széntartalmú meteorokhoz.)

Igazi különlegessége azonban keringési iránya, ami a többi, belsőbb holddal ellentétes, retrográd. A nagy távolság, a többinél jóval sötétebb felszín, de leginkább a keringés iránya, mind arra utalnak, hogy a hold nem a Szaturnusz nagyobb holdjaival együtt, a Szaturnusz-rendszerben keletkezett, hanem később fogta be azt a bolygó gravitációs tere.

A hold átmérője kb. 220 km. A belülről a Phoebét határoló nagyobb hold a Iapetus. A holdat Arthur C. Clarke 2001 Űrodisszeia című könyve tette híressé, melyben Clarke az égitest különös tulajdonságát idegen beavatkozással magyarázza: a Iapetus egyik fele ugyanis rendkívül fényes, míg másik fele a Phoebe-hez hasonlóan koromfekete. Tekintve, hogy a Phoebe becsapódási krátereknek nincs hiányában, sokan gyanítják, hogy egy ősi becsapódás a hold anyagának egy részét bolygó körüli, befelé spirálozó pályára állította, s azt a Iapetus mintegy felsöpörte. A feltételezések még bizonyításra várnak.

Összefoglalva tehát a Phoebe valószínűleg a Szaturnusz befogott holdjainak egyike, felszíne sötét, kráterekkel szabdalt. A Voyager-2 megérkezése előtt csak egy fénypont volt, a Cassini elhaladása után pedig talán egy feltérképezett világ? Az első adatok június 12-én várhatók.