Így kémkedtek az űrből régen (2. rész)
(Rovat: A nemzetbiztonságért - 2011.09.23 07:15.)

Az 1970-es és 80-as években repült amerikai „Nagy Madarak” 100-100 km hosszú filmeket fényképeztek tele.

A KH-9 HEXAGON típusű műhold példányai 1971 és 1986 között álltak szolgálatban. Az óriási űrszköz méretei egy buszéval vetekszenek, átmérője kb. 3 m, hossza 18 m. Tömege kb. 13,6 tonna. (Kép: Roger Guillemette / Space.com)

A KH-9 HEXAGON, becenevén a „Nagy Madár” valóban hatalmas volt. Fedélzetén közel 100 kilométer (!) hosszúságú nagyfelbontású filmet vitt magával, erre rögzítette az elsősorban az egykori Szovjetunió és Kína területén megfigyelt dolgokat. A Föld felszínét pásztázó panorámakamera felbontása 0,6-1 méteres volt, egy-egy felvételre közel 700 km széles felszíndarab képe fért rá. A szovjetek akkoriban állítólag évtizedes lemaradásban voltak ehhez az amerikai technológiához képest.

Phil Presser, a KH-9 HEXAGON panorámakamera-rendszerének egyik fejlesztője büszkén magyarázza az érdeklődőknek a szerkezet működését. 2011. szeptember 17. előtt ezt nem tehette meg. (Kép: Roger Guillemette / Space.com)

A HEXAGON műholdak névleges élettartama mindössze 124 nap volt. Működésük során négy külön visszatérő kapszulában juttatták el a filmfelvételeket a „megrendelőnek”. Az ejtőernyővel ereszkedő kapszulákat a biztonság kedvéért nem hagyták a földre hullani, már a levegőben elkapták repülőgépről.

(Kép: NRO)

Ez a művelet persze nem mindig sikerült. Akár egy akciófilm forgatókönyvében is szerepelhetne, ahogy a legelső HEXAGON egyik filmmel teli csomagja 1972 tavaszán a Csendes-óceán fenekén végezte, miután a légierő gépének nem sikerült esés közben elcsípnie. Mivel azonban az amúgy víz- és nyomásálló kapszula a szovjet tengeralattjáró-támaszpontokról és rakétasilókról készült fontos felvételeket tartalmazott, az amerikai haditengerészet közel 5 km-es mélységben is felkutatta és felszínre hozta.

A hidegháború idején használt amerikai HEXAGON kémműhold vázlatrajza. (Kép: NRO)

Az NRO (National Reconnaissance Office, az Egyesült Államok műholdas felderítéssel foglalkozó kormányzati hivatala) 1971. június és 1986. április között összesen húsz KH-9 HEXAGON műholdat állított pályára a kaliforniai Vandenberg Légitámaszpontról. Az utolsó start nem sokkal a Challenger űrrepülőgép felrobbanása után történt, s ugyancsak szerencsétlenül végződött. A Titan hordozórakéta a felemelkedést követő másodpercekben robbant fel, hónapokra kémműhold nélkül hagyva az Egyesült Államok űrfelderítőit.

A digitális képkészítési technika elérte a kémműholdakat is, manapság elsősorban így működnek ezek az űreszközök. Nagy előnyük a hosszabb élettartam, a könnyebb kezelhetőség – bár a ledobott filmes kapszulák helyett a lesugárzott adatokra is vigyázni kell, nehogy illetéktelenek dekódolják azokat. Még néhány évtized, s bizonyára a GAMBIT és HEXAGON műholdak ma működő utódairól is többet megtudhatunk majd...