Űrvilág
Űrvilág űrkutatási hírportál (http://www.urvilag.hu)

 

Űrakadémia Klub a Csillag-képek között
(Rovat: Álmuk a világűr, Korszerű oktatás - 2018.10.30 14:15.)

A 2018-2019-es szezon első Űrakadémia Klubja rendhagyó módon igen impozáns helyen és körülmények között, a Magyar Természettudományi Múzeumban volt.

Itt november elejéig (pontosabban 5-éig) látható a nemrég megalakult Magyar Asztrofotósok Egyesületének Csillag-képek című kiállítása – lélegzetelállító felvételekkel, ami az esemény egyik előadásának témáját is adta.


Rőmer Péter, a Magyar Asztrofotósok Egyesületének tagja egy tárlatvezetéssel egybekötött előadásban mutatta be az egyesület megszületésének körülményeit és munkájukat. Az érdeklődők bepillantást nyerhettek a képek megtekintése során azok elkészültének kulisszatitkaiba, és a világ számos pontján készült felvételek elkészültéhez vezető rögös útról is hallhattak élménybeszámolókat.

A Csillag-képek kiállítás bemutatkozó videója. (Forrás: Magyar Asztrofotósok Egyesülete)

Az Űrakadémia Klub másik előadását Illyés András, a HunSat Team tagja tartotta. Mesélt a csapatával az Európai Űrügynökség által rendezett CanSat versenyen megtapasztalt élményekről. Bemutatta a különdíjas csapat megalakulását, felkészülését, a versenyen nyújtott teljesítményüket és az eredményeket, amelyeket tökéletesen működő eszközükkel szereztek a verseny során. Rendkívül motiváló volt látni, hogy középiskolás fiatalok milyen lelkesedéssel tudnak együtt dolgozni egy nagyobb kihíváson, és öröm azt tapasztalni, hogy másokat is erre buzdítanak.


(Képek: Milánkovich Dorottya)

Mindkét előadás során igen lendületes és frissen kezdeményezett küldetések sikereit láthatták a résztvevők, amelyek összességében azt tükrözik, hogy a fiatal generációkból még mindig nem veszett ki a vállalkozó szellem a ránézésre hatalmasnak tűnő akadályok legyőzésére, hogy valami maradandót alkossanak.

Teljes verzióMinden jog fenntartva - urvilag.hu 2002-2024