Merjünk nagy űrtávcsövet álmodni
(Rovat: Amerika és az űrcsillagászat - 2007.07.20 07:27.)

Ahogy egyre biztosabbá válik a NASA Ares-V holdrakétájának megépítése, úgy szövögetik nagyratörő terveiket az űrcsillagászatban érdekelt kutatók.

Bár a rakéta még csak a tervezőasztalon létezik, ez nem ok arra, hogy ne lehetne máris olyan dolgokról gondolkodni, amik esetleg megvalósíthatók vele. Az Ares-V olyan eszközöket is indíthat majd, amelyek tömegük és/vagy térfogatuk miatt jelenleg más úton nem juttathatók az űrbe. Ilyen volna például egy – a Hubble-űrtávcső 2,4 méteres főtükréhez képest hatalmas – 6-8 méteres tükörátmérőjű teleszkóp.

A NASA egyik munkatársa, Philip Stahl szerint az ideális hely egy ilyen távcső számára a Nap-Föld rendszer L2 Lagrange-pontja lenne.

Az égi mechanikában a Lagrange-féle librációs pontok kitüntetett szereppel bírnak. Két test – például a Nap és a Föld – gravitációs terében vannak olyan pontok, amelyekben egy kisebb harmadik testet elhelyezve, azok a másik kettőhöz viszonyítva helyben maradnak. A fenti, nem méretarányos ábrán az L1, L2 és L3 jelű pontok a Nap-Föld egyenesen helyezkednek el. Az L4 és L5 a Föld pályája mentén, a bolygó előtt és után 60°-os pozícióban található. A Földnél 1,5 millió km-rel „beljebb” eső L1 pont ideális hely a Nap megfigyelésére; itt működik a SOHO űrszonda. A szintén kb. 1,5 millió km-re, a másik irányba eső L2 pontban a fényes Napot, Földet és Holdat maga mögött tudható űreszközök zavartalanul vizsgálhatják az égboltot. Az L1, L2 és L3 pontokba helyezett testek pozíciója nem stabil, onnan kitérítve lassan eltávolodnak - ezért az űreszközöknek időnként pályakorrekcióra van szükségük. Az L4 és L5 pontok körül bizonyos feltételek mellett kialakulhatnak stabil pályák. Erre példa a Nap-Jupiter rendszerben az ún. trójai kisbolygók esete. (Hogy ne legyen mindig minden olyan világos, az égi mechanikai tankönyvekben az L1 és L2 pontok jelölése fordított. Az űrkutatók viszont következetesen az ezen az ábrán is látott jelölést szokták használni... - A szerk.) (Kép: NASA)

Az L2 pontba űrcsillagászati eszközöket helyezni nem új ötlet: itt működik a mikrohullámú háttérsugárzást kutató amerikai WMAP (Wilkinson Microwave Anisotropy Probe) és ide készül többek között a következő generációs James Webb-űrtávcső, vagy az ESA Herschel, Planck és Gaia szondái. Az L2 pont környéke a következő évtizedekben valójában egy olyan hegycsúcshoz lesz hasonlatos, ahová a kedvező asztroklíma miatt a földi csillagászok több különböző műszert telepítenek. Az elképzelés újdonsága, hogy egy közös kiszolgáló egységet feltételez, amelyhez aztán a különböző, midig újabb és újabb csillagászati műszereket lehetne csatlakoztatni. A listán a hatalmas optikai távcső mellett olyan, ma még ugyancsak irreálisnak tűnő eszközök szerepelnek, mint pl. egy 150 m-es átmérőjű rádióteleszkóp, vagy egy vízzel teli 5 m-es élhosszúságú kocka. Ez utóbbival a kozmikus sugárzás becsapódó részecskéi által keltett fényjelenségeket lehetne vizsgálni.