WMAP: kilenc év után vége
(Rovat: Amerika és az űrcsillagászat - 2010.10.08 13:00.)

A világegyetem születését és sorsát, a kozmikus mikrohullámú háttérsugárzás egyenetlenségeit kutató amerikai űrszonda befejezte működését.

A NASA nagysikerű WMAP (Wilkinson Microwave Anisotropy Probe) szondája 2001 júniusában startolt. Utolsó mérési adatait idén augusztus 20-án küldte a Földre. Röviddel eztán, szeptember 8-án hajtóműveinek bekapcsolásával eltávolították eddig elfoglalt pályájáról. Az amerikai űrhivatal most, a működtetés befejezése után is tovább finanszírozza a már eddig összegyűjtött mérési adatok értelmezésére irányuló tudományos kutatásokat, még két éven át.

A WMAP volt az első olyan űreszköz, amelyet a Nap-Föld rendszer L2 jelű Lagrange-pontja környezetébe küldtek. Itt, a Földtől kb. 1,5 millió km távolságban, a Napéval ellenkező irányban a szonda Nap körüli keringési ideje épp akkora, mint a Földé: 1 év.

A WMAP, háttérben a Nap, a Föld és a Hold. (Fantáziakép: NASA / WMAP science team)

A WMAP az ősrobbanás maradványsugárzását kutatta, amely a világegyetem 380 ezer éves korába enged visszapillantani. A táguló és hűlő univerzum ekkor vált átlátszóvá az elektromágneses sugárzás számára. A csillagok és galaxisok csak jóval ezután kezdtek kialakulni. Az űrszonda az eddigieknél nagyobb (0,3°-os) szögfelbontással, szisztematikusan feltérképezte az égboltot öt különböző frekvencián (23, 33, 41, 61 és 94 GHz), hogy a háttérsugárzás apró egyenetlenségeit vizsgálja. A mintázatból következtetni lehet a világegyetemet leíró kozmológiai modell paramétereinek számértékére. A WMAP adatainak segítségével minden korábbinál pontosabban, 1%-os hibahatáron belül sikerült meghatározni például az univerzum korát (13,75 milliárd év). Kiderült, hogy az általunk megszokott anyag mindössze alig több mint 4%-át teszi ki a világegyetemnek, a maradékon egyelőre ismeretlen dolgok, a csak tömegvonzása alapján felismerhető ún. sötét anyag (23%) és a jelenleg megfigyelt gyorsuló tágulásért felelős ún. sötét energia (72%) osztozik.

A háttérsugárzás fluktuációinak térképe a WMAP első 7 éves mérési adatai alapján. (Kép: NASA / WMAP science team)

Bizonyos értelemben az ESA 2009-ben indított, ugyancsak az L2 pont környékén dolgozó Planck szondája folytatja a megkezdett munkát, a WMAP által átfogottnál tízszer szélesebb frekvenciatartományban. A Planck négy tervezett teljes égboltfelmérése közül egyet már el is végzett. A háttérsugárzás igen finom, mindössze legfeljebb százezred résznyi egyenetlenségeit az amerikai COBE műholddal (1992) mérték meg először. Ez a felfedezés négy éve fizikai Nobel-díjat ért.