A szenátus rakétája (2. rész)
(Rovat: Amerika hordozórakétái, Orion, Ares, SLS - 2011.06.24 07:15.)

A lázadó törvényhozók elérték, hogy az eredeti Obama-tervben eléggé „langyos” hordozórakéta-fejlesztést alaposan „felmelegítsék”.

Meghirdették az Egyesült Államok következő nehéz-hordozórakéta programját, amely a Space Transportation System (a Space Shuttle alternatív elnevezése, a küldetések STS-… sorozatszámában jelenik meg) mintájára a Space Launch System (SLS) elnevezést kapta. A derék honatyák jellemzőkkel is ellátták az általuk megálmodott új hordozóeszközt. Az új rendszer lehetőleg 2016-től legyen üzemképes, és 70-től 130 tonnáig legyen alkalmas hasznos teher szállítására az alacsony Föld körüli pályára. Mivel az Egyesült Államokban több mint szokatlan dolog az, hogy politikusok diktálnak a NASA fejlesztéseinek konkrétumaival kapcsolatban, rögtön meg is kapta az új rendszer a „hivatalos” gúnynevét: Senate Launch System (szabad fordításban: a szenátus rakétája).

A NASA a törvényi felhatalmazással a zsebében hozzálátott az új hordozóeszköz részletes dizájnjának a felvázolásához. Jelenleg még nincs végeleges döntés a rendszer tényleges műszaki felépítéséről, azonban a hírek szerint ezen a nyáron megtörténik ez is. Három esélyes jelölt van.

Az első lehetőség az, hogy a Space Shuttle pályára állító rendszerét alakítják át önálló hordozórakétává. Ez lényegében megegyezik a Direct csapatának javaslatával (lásd korábbi cikkünket). Első lépésben egy négy-négy szegmensből álló gyorsítórakéta-párral rendelkező „másfél” fokozatú hordozórakétát építenének, amely 2016-tól állna szolgálatba, és 70 tonnás teljesítménnyel rendelkezne. (A Shuttle külső hajtóanyagtartályából kifejlesztendő központi, folyékony hidrogén tüzelőanyagú rakétafokozat továbbfejlesztett RS-68 vagy módosított SSME hajtóműveket használna. Az RS-68 jelenleg a Delta-4 hordozórakétákon üzemel, az SSME pedig az űrsikló főhajtóműveinek elnevezése.) Eme kezdeti rakéta továbbfejleszthető volna 100 tonna teljesítményű változatra. A 4 szegmens helyett 5 szegmensből álló szilárd tüzelőanyagú gyorsítórakétákat kapna, a központi fokozat hossza pedig eme bővítéssel arányosan növekedne. Egy további fokozat felszerelésével (amely szintén folyékony hidrogén tüzelőanyaggal működne, és egy darab J-2X hajtóművet használna) 130 tonna maximális teljesítmény elérése is lehetséges volna.

Shuttle-alapú hordozórakéta, még a Direct csapatának elképzelésén. (Kép: Direct)

A második alternatíva a Saturn-V (pontosabban annak kétfokozatú változata, a Saturn-INT-21) pontos újjászületése volna. Egy F-1A hajtóműveket használó kerozin tüzelőanyagú, 10 méter átmérőjű első fokozatra kerülne egy szintén 10 méter széles, de immáron a jobb fajlagos tolóerővel rendelkező folyékony hidrogénes meghajtást használó második fokozat. Eme rakétaterv a lehető legbiztonságosabb és műszakilag legfejlettebb, szinte vadonatúj fejlesztésekből álló elképzelés. Egyes források szerint a SpaceX vállalat Falcon-XX rakétája is megvalósításra esélyes jelölt eme kategóriában.

A Saturn-V és a Falcon-XX összehasonlítása. (Kép: SpaceX)

A harmadik lehetőség meglehetősen „barkács-szagú”. A lehető legalacsonyabb előállítási költség érdekében már jelenleg is létező kerozin tüzelőanyagú rakéták alkotóelemeiből építkezik. Többek között a Delta-2 és az Atlas-5 komponenseiből. Ez az alternatíva azonban annyira bonyolult felépítésű rakétát eredményezne, és annyira méltatlan az amerikai űrhajózáshoz, hogy nem igazán rúghat labdába a másik kettő mellett. Több mint meglepő volna, ha végül erre az opcióra böknének rá a döntnökök.

(Folytatjuk!)