Élő közvetítés a Holdról
(Rovat: Az Apollo holdprogram - 2019.08.06 07:15.)

A kor technológiáját figyelembe véve a legkevésbé sem volt magától értetődő, hogy a földi tévénézők láthatták az ember első lépéseit a Holdon.

Kezdetben a NASA küldetéstervezői nem is szándékoztak televíziós közvetítést adni az eseményről. A parancsnoki űrhajóban elhelyeztek egy kamerát, amelyen az űrhajósok a Hold felé repülésük közben közvetítést tudtak adni, súly- és üzemanyag-takarékossági megfontolásból azonban fölöslegesnek tartották, hogy a holdkompban magukkal vigyenek egy második kamerát is. Ehelyett megelégedtek volna a hang alapú kapcsolattartással és az életfenntartó rendszerek és az űrhajósok orvos-egészségügyi adatainak telemetriai úton való továbbításával. Ed Fendell, a NASA műszerekért és kommunikációért felelős tisztviselője néhány hónappal a start előtt be is jelentette, hogy az Apollo–11 nem visz magával második tévékamerát, így a Hold felszínéről nem adnak tévéközvetítést. Fendell bejelentése azonban a NASA-n belül és kívül egyaránt heves felháborodást keltett.

Ed Fendell, aki megelégedett volna a parancsnoki kabinból érkező tévéközvetítéssel. (Kép: NASA)

A tiltakozások hatására a küldetés felszerelésébe végül bekerült a Westinghouse-nál tervezett, 3,29 kg tömegű, lassú letapogatású, fekete-fehér tévékamera. A vibrációk csökkentése érdekében a kamerát fejjel lefelé szerelték fel a MESA egységre (a holdkomp alsó részébe épített tároló rekeszre, amelynek ajtaját egy kioldózsinórral még a létra tetejéről kellett nyitni, és az ajtó nyitása egyúttal bekapcsolta a tévékamerát), a holdkomp létrájától balra. Ez a kamera örökítette meg végül, amint Neil Armstrong és Buzz Aldrin a létrán lemászva a Hold felszínére léptek.

Az „Apollo-antenna” a kaliforniai szellemváros, az elnéptelenedett Goldstone közelében. (Kép: NASA)

Természetesen a kamera felszerelésén kívül gondoskodni kellett a közvetítés földi vételéről is. Az eredeti tervek szerint a Columbia parancsnoki űrhajóval a Canberra közelében működő, 26 méteres Honeysluck Creek-i antenna tartotta a kapcsolatot. A holdkomppal kapcsolatot tartó két fő vevőantenna a 64 méteres goldstone-i antenna volt Kaliforniában, a Mojave-sivatagban, illetve az ugyancsak Canberra közelében működő, 26 méteres tidbinbillai antenna. Tartalékként a szintén ausztráliai Parkes Obszervatórium rádiótávcsöve szolgált. Két hónappal a start előtt azonban a NASA megváltoztatta az eredeti terveket, és a holdkomp leszállása és Armstrong holdralépése közé beiktatott egy 10 órás pihenőt. Akkorra viszont a Hold Goldstone-ból nézve már lenyugodott, így a Parkes 64 méteres antennájának kellett előlépnie a holdkomppal kapcsolatot tartó fő antennává. [Ezt a történetet dolgozza fel – a valóságot némileg kiszínezve – a The Dish című, 2000-ben készült ausztrál mozifilm, amely a magyar változatban a Műholdvevő a birkák közt címet kapta. – A szerk.] Az antenna teljesítőképessége szükségtelenné tette, hogy az űrhajósoknak a Hold felszínén fel kelljen állítaniuk egy ormótlan, 3 méteres antennát, ami a becslések szerint 20–45 percet vett volna igénybe. Ehelyett a holdkomp tetejére szerelt, 0,66 méter átmérőjű, S-sávú, bármely irányba fordítható, eredetileg a telemetriai adatok továbbítására szánt antennát használhatták.

1969-ben készült fotó az ausztráliai Honeysuckle Creek állomásról. A kép jobb szélén látható az az antennatorony, amelyet kifejezetten az Apollo-közvetítések továbbítása céljából építettek. (Kép: Hamish Lindsay)

A start előtti hetekben végzett ellenőrzések során a Parkes antennájánál mindent rendben találtak, azt a közvetítések vételére alkalmasnak minősítették. A start után két napig hibátlanul működött is az antenna, vette a Columbia jeleit, olyan pontosan, hogy a parancsnoki kabin (és vele együtt forgó adóantenna) hőkiegyenlítő forgása miatt a jelerősség periodikus változását is pontosan észlelték.

A sikeres leszállást követően az űrhajósok szerették volna elhagyni a 10 órás pihenést, és a lehető leghamarabb kilépni a Holdra. Igen ám, de Ausztráliában csak öt órával a leszállás után kelt fel a Hold, így a Parkes antennával még nem lehetett volna venni az adást. Goldstone-ban viszont még nem nyugodott le a Hold, így a terveket az eredetire visszaváltoztatva az ottanit tették meg az elsődleges antennának. Az űrhajósok beöltözése és a holdkomp légtelenítése azonban elhúzódott, mire mindennel elkészültek, Ausztráliában éppen felkelt a Hold – viszont a Parkes Obszervatórium környékén heves szélvihar tombolt, 110–120 km/h-s szélsebességgel. Ilyen szélben biztonsági okokból rögzített alaphelyzetbe kellett volna állítani az antennát, az űrhajósok azonban éppen kiszállni készültek, ezért John Bolton, a Parkes igazgatója úgy döntött, hogy a Holdra irányítja az antennát. Végül a vihar ellenére minden rendben működött.

A Parkes antenna vezérlőterme az Apollo–11 holdraszállása idején. A háttérben a 10 inches monitoron az élőkép látható, a szakemberek azonban műszereken a jelerősséget figyelik. (Kép: CSIRO)

Végső soron, mialatt a két űrhajós a Hold felszínén dolgozott, három antenna is vette az adást: Parkes, Goldstone és Honeysuckle Creek (HSK). A világ tévénézői kétféle adást is láthattak, egyet Ausztráliában, egy másikat pedig mindenütt másutt a világon. A jeleket először a földi műsorszórás formátumába kellett átalakítani, amit a HSK-ban a helyszínen végeztek. A Parkes jeleit a Sidney Video cég transzformálta. Ezután a NASA részéről Charlie Goodman a két adásból kiválasztotta a jobb minőségű képeket, és azokat Houstonba továbbította, ami további 0,3 másodperc késést jelentett. Onnan a képeket Goldstone-ba küldték, ahonnan továbbították azokat az amerikai tévéhálózatoknak. Az ausztrál tévétársaságnak azonban nem kellett a NASA eljárásrendjét alkalmazni, így összességében Ausztrália 10 millió tévénézője 6,3 másodperccel hamarabb láthatta a holdralépés közvetítését, mint a világ többi nézője.

Rövid összefoglaló a holdraszállás élő közvetítésének pillanatairól. (Forrás: NASA Johnson, YouTube)

A közvetítés első 8 perc 51 másodperce nem a Parkes-ból érkezett, hanem Honeysuckle Creekből, mert a Parkes-ban a Hold 29° 38’ látóhatár fölötti magassága még nem volt elég a megfelelő vételhez. A HSK-ban kezdetben rossz volt a jel/zaj arány, de ezen javítani tudtak, majd 20 másodperc elteltével azt az átalakítót is bekapcsolták, amelyik a feje tetején álló képet a „talpára állította”. Goldstone-ban sem volt problémamentes a vétel, először negatív kép jelent meg, továbbá elfelejtették bekapcsolni a képet talpra állító invertert. Ezért a NASA megtartotta a Goldstone-ban vett hangot, a képet azonban átkapcsolták a Parkes közvetítésére, amit a teljes 2,5 órás közvetítés alatt végig megtartottak.