Mire jó a Nemzetközi Űrállomás? (2. rész)
(Rovat: Az űrállomás és az USA - 2012.08.15 07:15.)

Az ISS hosszú időtartamú súlytalansági kísérletekhez kínál helyszínt, de az ötlettől a megvalósításig is hosszú idő telhet el.

Sorozatunk első részében a New Scientist cikke alapján felvetettük, hogy a Nemzetközi Űrállomás (ISS), mint egyedülálló kísérleti laboratórium kihasználtsága még jócskán javítható volna.

Az ISS nem csak egy stabil „munkaasztalt” kínál a kísérletező kutatóknak. Összesen mintegy 4000 négyzetméternyi napelemtáblája bőséges elektromos energiát szolgáltat. Szélessávú adattovábbítási kapacitását ki lehet használni nagy mennyiségű mérési adat lesugárzására a Földre. Az űrhajósok pedig a helyszínen vannak, hogy szükség esetén beavatkozzanak a kísérletbe. Mindezt pedig olyan tartós súlytalanságban, ahol a fellépő erőhatások a földi nehézségi erőnek csak a milliomodrészét teszik ki. Mindez természetesen a kutatók álma – de a valóság nem ilyen szép.

Rengeteg kísérleti ötlet, elképzelés merül fel. Hogyan befolyásolja a súlytalanság egy sor dolog működését, a növények és állatok fejlődésétől kezdve az emberi immunrendszerig? Az ISS lehetőségeit olyan nagy berendezésekkel, mint a már felszerelt részecskedetektor, az Alfa Mágneses Spektrométer (AMS) is kihasználnák, amellyel például a sötét anyag tulajdonságaira szeretnének fényt deríteni. De egy sor ötlet még megvalósításra, repülési lehetőségre vár – miközben fent az űrállomáson a laboratóriumi kapacitás negyede kihasználatlan! Az akadály általában a szűkös költségvetés és a bürokrácia.

Kísérletezés közben a Nemzetközi Űrállomáson – a képen Frank DeWinne, az ESA belga űrhajósa 2002-ben. (Kép: NASA)

A késedelem a NASA egyik legnagyobb problémája, amint arra az amerikai Nemzeti Tudományos Akadémia egy tavalyi jelentése is rávilágított. Ebben ajánlásokat is megfogalmaztak az űrhivatal számára: rövidítsék le a kísérletek elfogadása és feljuttatása közt eltelő időt, jelöljenek ki világos kutatási prioritásokat, az előnyben részesített témák pedig kapjanak megfelelő támogatást a megvalósításhoz. A NASA is tisztában van vele, hogy nincs minden rendben: a nagyszerű űrlaboratórium elégtelen menedzsmenttel működik. Már 2010-ben külső tanácsadó céget bíztak meg, hogy világítsa át a bürokratikus folyamatokat, és tegyen javaslatot a gyorsítás módjára. 2011 júliusában pedig pályázaton választották ki a CASIS (Center for the Advancement of Science in Space) nevű független nonprofit szervezetet, hogy vegye át az ISS amerikai része, mint nemzeti kutatólaboratórium menedzselését, kísérleti lehetőségeinek szervezését, elosztását.

A CASIS azzal kezdte a munkát, hogy megvizsgált több mint 100, korábban az űrállomáson végzett súlytalansági kísérletet, hogy kijelölhesse a legígéretesebbnek tűnő kutatási irányokat. Ennek alapján az élettudományokra és az orvosi kutatásokra esett a választás. Így pályázati felhívásokat tettek közzé például a csontritkulás, az izomsorvadás, az immunrendszer vizsgálatának, vagy a fehérjekristályok kutatásának témáiban. A szervezet elképzelései szerint az ISS ipari hasznosítására, az eddig elért eredmények alkalmazásban vételének felgyorsítására is hangsúlyt kell fektetni. Ezzel külső befektetők pénzét is be lehet vonni az üzemeltetés finanszírozásába. Egy felmérés szerint a potenciálisan érdekelt kutatói szféra sincs teljesen tisztában vele, hogy pontosan milyen lehetőségeket is kínál az űrállomás, és miféle kísérletek folynak a fedélzeten. Szükség van tehát a népszerűsítő munkára is.

Egyes vélemények szerint furcsa módon a magáncégek kezdeményezésére beinduló űrtevékenység, és az ezzel járó széles nyilvánosság adhatja meg Amerikában azt a végső lökést, ami az ISS még jobb kihasználtsághoz kell. Visszatérhet az utóbbi években csökkenni látszó lelkesedés is az emberes űrprogramok iránt. Másrészt egy kedvező mellékhatással járhat, ha rendszeressé és megfizethetővé válnak a szuborbitális repülések (űrugrások). Nem csak fizetős űrturisták utaztatására nyílik mód. Egy sor kutatóintézet és egyetem már sorban áll a rövid idejű (néhány percen át tartó) súlytalanságban végzendő kísérletek lehetőségéért. Ezekkel ott igen hasznos tapasztalatokat lehet szerezni. Az ilyen gyakorlattal rendelkező kutatócsoportok pedig a siker nagyobb esélyével valósíthatják majd meg elképzeléseiket az „igazi” világűrben, a Nemzetközi Űrállomáson.