Az ISS jövője
(Rovat: Az űrállomás és az USA, Az űrállomás és Oroszország , Űrturisták és magánűrhajók - 2021.10.18 07:15.)

A NASA átengedi a LEO pályát a magánszektornak, a nemzetközi partnereknek más prioritásaik vannak, de vélt vagy valós műszaki problémák is a Nemzetközi Űrállomás borús jövőjét vetítik előre.

Legalábbis Roger Handberg, a Közép-Floridai Egyetem politikatudományi professzora szerint, akinek a Nemzetközi Űrállomás (ISS) jövőjére vonatkozó véleményét a Space Review portálon megjelent cikke alapján foglaljuk össze.

Az idő az ISS ellen dolgozik. Az USA szeretné a projektet legalább 2030-ig, esetleg azon túl is meghosszabbítani, ennek realitása természetesen az objektum műszaki állapotától is függ. A technikai szempontok mellett azonban legalább akkora súllyal esnek latba a politikai és egyéb megfontolások is. Mindenekelőtt le kell szögezni, hogy az ISS mint projekt a részes államok űrportfóliójának csak egy – bár jelentős – részét teszi ki. Emiatt minden közreműködő űrprogramja számára jelentős átrendeződést okozna az ISS működésének befejezése, különösen, ha az idő előtt következne be. Legalább ilyen bizonytalan egyelőre az is, mi következhet az ISS után.

Ugyanakkor legyen világos, hogy a technikai kérdések ellenére a végső szót a politika mondja ki. Az USA számára például az Artemis program előtérbe kerülése miatt az ISS háttérbe szorult. (Hasonló jelenség tanúi lehettünk, amikor meghirdették a Constellation programot, akkor az ISS bezárását 2016-ra tervezték.) Valószínűtlen viszont, hogy az amerikaiak 2024-ben valóban leszálljanak a Holdra. A kongresszus részéről késedelmet szenved a program finanszírozása. Emellett a NASA egyetlen fővállalkozót (SpaceX) választott ki a Holdra embereket szállító űrhajó megépítésére, ám ezt a döntést a Blue Origin megtámadta, a jogi procedúra elhúzódása pedig kiszámíthatatlan. A program egésze szempontjából kritikus jelentőségű hiba továbbá, hogy késik a holdraszállásra alkalmas szkafander fejlesztése. Végül, semmilyen érdek sem fűződik a Holdra visszatéréshez, sokkal vonzóbb célnak tűnik a Mars, feltéve, hogy a környezeti veszélyeket, valamint az útközbeni sugárzás és súlytalanság káros hatásait sikerülne semlegesíteni. Tény, hogy minél többet tudunk meg a kozmikus környezetről, annál kockázatosabbnak tűnik a sugárzás emberi szervezetre gyakorolt hatása.

Egyik megoldásként a NASA az alacsony Föld körüli pályákon (LEO) folyó tevékenység minél nagyobb mértékű kereskedelmi alapokra helyezését (Commercial LEO Destinations, CLD) támogatja. Egyelőre persze nem világos, mit is jelent ez pontosan, de valószínűleg a cél az, hogy a magánszektor főszerepet játsszon a LEO pályákon, és a NASA csak egy legyen a cégek ügyfelei közül. Korábban ebből a szempontból a Bigelow Aerospace volt a legígéretesebb jelölt erre a feladatra, azonban időközben a cég beszüntette működését, a cég álláspontja szerint a NASA-val folyó pénzügyi természetű vita miatt.

Az ISS utáni jövőt talán a kereskedelmi célú űrállomásmodulok és önálló űrállomások jelenthetik, mint amilyen az Axiom Space elképzelései közt szerepel, de az átmenet még nem körvonalazódik. (Kép: Axiom Space)

Kétségtelen, hogy a teherszállítás és legújabban a személyszállítás privatizálása bevált, ami arra ösztönözheti a NASA-t, hogy a folyamatot terjessze ki az űrállomásra is. Az elképzelés realitására utal, hogy a jelek szerint van fizetőképes kereslet az ISS-en folyó kísérletekre, így a távközlés, a távérzékelés vagy a navigáció után ez az űrbeli tevékenység is piaci alapokra helyezhető. A jövő űrállomásának kialakítását tehát nem a NASA diktálná, bár lenne befolyása a megvalósításra. A finanszírozó viszont (a NASA támogatása mellett) a magánszektor lenne, éppúgy, ahogy a kereskedelmi űrszállítási szerződések esetében, bár utóbbiaknál a NASA támogatás fő indoka az a presztízsveszteség volt, amit a saját űrhajó hiánya okozott az USA, illetve a NASA számára.

Eközben elsősorban 2018 óta számos hír és kölcsönös vádaskodás látott napvilágot az ISS hibáiról. A Zarja (más források szerint a Zvezda – B.E.) modulban a levegő csekély, de aggasztó szivárgását tapasztalták, később orosz hivatalos szervek azzal vádolták az amerikai űrhajósokat, hogy ők fúrtak lyukat a Szojuz falába, amit természetesen az amerikaiak tagadtak. Újabb hírek a Zarja falában lévő repedésekről szólnak, míg legutóbb közvetlenül csatlakoztatása után az orosz Nauka modul okozott súlyos zavart az ISS működésében. Ha az eddig tapasztalt vagy újabb hibák miatt, esetleg más okból az ISS-t 2030-nál hamarabb be kellene zárni, akkor Oroszország szabad kezet kapna, hogy saját elképzeléseit valósítsa meg, például a Kínával közös holdbázist, jóllehet ott az oroszok feltehetően csak a másodhegedűs szerepét játszanák. Eközben az egész orosz űrtevékenység átalakulóban van, nem kis részben azért, mert megszűnt az amerikai űrhajósok ISS-re szállítása jelentette bevételi forrás. Oroszországban szóba került egy önálló, nemzeti űrállomás építése, de a szerző szerint erre jelenleg Oroszországban nem biztosítható anyagi forrás. Ezen túlmenően is borúsan látja az orosz űrtevékenység lehetőségeit, mert eddigi lehetőségeit a Szovjetuniótól megörökölt szakemberek és technika biztosította, előbbiek azonban mára kiöregedtek, utóbbiak tönkrementek. Ami az ISS további partnereit illeti, vélhetően Európa élni fog a Kína által felajánlott kecsegtető lehetőséggel, és bekapcsolódik a kínai űrállomás munkájába, bár az együttműködés részleteit még ki kell dolgozni. Ugyanakkor Japán várhatóan inkább az USA űrprogramjával erősítené kapcsolatát.

Az ISS jövőjét illető kérdések tehát gyorsabban sokasodnak, mint ahogy azt eredetileg gondoltuk. Persze annak idején az ISS építése is különböző okok miatt vontatottan haladt, és végül csak a Columbia tragédiáját követően tűzött ki az USA egy olyan céldátumot a megvalósításra, amelyet azután be is tartottak. Azóta is hozzátettek néhány további modult az ISS-hez, azonban a munka oroszlánrészét az állomás karbantartása és korszerűsítése tette ki. Az ISS-en jelenleg keverednek a kutatási és fejlesztési munkák, azonban már megjelentek a kereskedelmi alkalmazások is (egyelőre csak kis léptékben, ám a folyamat elindult). A lényeg az, hogy az ISS már nemcsak a NASA emberes űrrepülési programjának kiszolgálója, hanem a K+F tevékenységek széles skálájának otthont adó laboratórium, ami egyben a jövő útját is kijelöli. Ilyen formában az ISS-en folyó, a magánszektor által finanszírozott munka jól kiegészítheti a kínai űrállomáson végzendő munkát.

Az ISS jövője nyilvánvalóan véges, de ma még nem látszik, mikor érkezik el a vég. A szerző párhuzamot von a szovjet/orosz Mir űrállomással, amely működése vége felé közeledve már leszálló ágban volt, de még működött és eredményeket produkált. Sorsát mégsem műszaki állapotának romlása pecsételte meg, hanem az, hogy az orosz gazdaság nem volt képes egyszerre fenntartani a Mirt, és részt venni az ISS építésében.