Az ISS végnapjai
(Rovat: Az űrállomás és az USA, Az űrállomás és Oroszország , Űrpolitika - 2022.04.21 06:30.)

Az orosz–ukrán háború végleg megpecsételheti a Nemzetközi Űrállomás sorsát, fejti ki a Space News véleménycikkének szerzője.

A cikk szerzője William Bianco, a politikai tudományok professzora a bloomingtoni Indianai Egyetemen. Korábban nemzetközi kutatócsoportot vezetett, amelynek tagjai adatok elemzésével, valamint űrhajósokkal, repülésirányítókkal és programvezetőkkel készített interjúkon keresztül elemezték a Nemzetközi Űrállomás (ISS) fejlődését.

A szerző véleménye szerint Oroszország Ukrajna ellen indított háborúja egzisztenciális válságot okozott a NASA számára. Három évtizeddel ezelőtt, a hidegháború végén a NASA felkarolta a nemzetközi együttműködés ISS-ben testet öltő gondolatát. Most viszont úgy tűnik, hogy a küszöbön álló új hidegháború megadhatja a kegyelemdöfést az űrállomásnak.

A NASA évtizedeken át a gyümölcsöző nemzetközi együttműködés nagyszerű példájaként hivatkozott az ISS-re, amelynek köszönhetően a korábbi riválisok, az Egyesült Államok és Oroszország megmutatta a világnak, hogy képesek a békés együttműködésre. Hangsúlyozták, milyen sokat tanult mindkét fél a másiktól, és a közös munka a kisebb nézeteltérések és vészhelyzetek ellenére sem szakadt meg. A NASA gyakran tett közzé képeket az ISS-en boldogan és elégedetten dolgozó, vagy éppen szabadidejüket orosz kollégáikkal közösen eltöltő űrhajósokról. A NASA korábbi főigazgatója, Charles Bolden lelkesen üdvözölte a gondolatot, miszerint az ISS-en folyó nemzetközi együttműködést béke Nobel-díjra is érdemes lenne felterjeszteni.

Francia, orosz és amerikai zászlók 2016-ban a bajkonuri Koszmonavt Hotelben, az ISS legénységének sajtótájékoztatóján. (Kép: NASA / Bill Ingalls)

Az Ukrajna elleni háború következményeképpen azonban hirtelen vége szakadhat az ISS programjának. Attól ugyan nem kell tartani, hogy a fegyveres konfliktus kiterjedhet a világűrre, sokkal inkább az a probléma, hogy az ISS létezése mellett szóló legfőbb érv, nevezetesen a nemzetközi együttműködés lekerül a napirendről, vagy legalábbis háttérbe szorul. Ekkor viszont a NASA-nak őszintén szembe kell néznie azzal a kérdéssel, amelynek megválaszolásával már hosszabb ideje küzd: mi értelme van fenntartani egy Föld körül keringő űrállomást?

A NASA annak idején az egész ISS-programba jobb híján ment bele. Bár a program vezetői kezdetben az űrrepülőgép utáni „következő logikus lépésnek” tekintették az ISS-t, az űrállomás kutatási programjáról csak halvány elképzeléseik voltak. Kivártak, és azt remélték, hogy mire az ISS megépül, az ötletek is körvonalazódnak. Jellemző a helyzetre, hogy a NASA csak 2013-ban nevezte ki az ISS hasznosításáért felelős igazgatót, vagyis 25 évvel a létrehozásához vezető folyamat megkezdése után, amikor az ISS már több mint 10 éve folyamatosan lakott volt. A NASA az ISS működéséről kiadott összefoglaló jelentéseiben mind a mai napig arra fekteti a hangsúlyt, hogy az űrhajósok hány kísérletet végeztek el, és erre mennyi munkaidőt fordítottak, ahelyett, hogy bemutatnák az űrben végzett kutatómunka valódi eredményeit.

Az 1990-es évek elején a költségek növekedése miatt fennállt az amerikai űrállomás-program teljes törlésének veszélye, ezért a NASA azt javasolta, hogy egyesítsék az amerikai program csíráit a sikeresen folyó orosz Mir űrállomásprogrammal. A Clinton-kormányzat számára politikailag szimpatikus volt az oroszokkal való szorosabb együttműködés gondolata, annál is inkább, mert így biztosítottnak vélték, hogy az orosz rakéta-, űr-, hadi- és nukleáris ipari szakértelem „jó kezekben” marad. A közös űrállomás azonban összetettebb és ennek megfelelően drágább, viszont kevésbé hasznos volt, mint egy egyszerű tudományos platform, nem is beszélve megépítésének bonyolultságáról. Egy orosz szakember véleménye szerint „a két program egyesítése politikai döntés volt. Az orosz mérnökök közül senki sem akarta. Olyan volt, mint egy bulldog keresztezése egy rinocérosszal.” Mindamellett, a nemzetközi együttműködés felkarolása elnyomta az ellenzők hangját, ráadásul a NASA is félretehette az űrállomás tudományos értelmére vonatkozó kényes kérdéseket.

Az ISS békés nemzetközi együttműködést előtérbe állító szerepe azonban a mai világpolitikai helyzetben már romokban hever. Nyitott kérdés, hogy Oroszország űripara a nyugati szankciók ellenére is képes lesz-e eljuttatni az ország űrhajósait az ISS-re. Az Ukrajna elleni támadást követő hetekben Dmitrij Rogozin, az Orosz Űrügynökség vezetője több nemzetközi űrprojektet is törölt, kilátásba helyezte, hogy nem használhatják az orosz hajtóműveket az ISS pályamagasságának emelésére, és leállította az orosz rakétahajtóművek eladását amerikai cégeknek. A Roszkoszmosz egy olyan összevágott videót is közzétett, amelyen az orosz űrhajósok az ISS-en búcsút intenek amerikai társaiknak, lezárják az elválasztó ajtót, leválasztják az amerikai modulokat, és figyelik, amint azok a földre zuhannak.

Üres orosz Orlan szkafander 2021 augusztusában az ISS Poiszk moduljában. (Kép: NASA via Flickr)

Az ISS egyelőre nincs közvetlen veszélyben. Az amerikaiak a személyzet cseréjét a Crew Dragon űrhajókkal az oroszok segítsége nélkül is le tudják bonyolítani, a nem orosz teherűrhajók módosításával a pályamagasság korrekciója is megoldható. Valójában az orosz és amerikai modulokat elválasztó ajtó lezárása csak kevés változást hozna. Az ISS reklámozása a nemzetközi együttműködés gyümölcsöző példájaként amúgy is erős túlzás volt. Építésének első szakaszában az orosz és az amerikai űrhajósok valóban együtt laktak az orosz modulokban, azonban miután 2011-ben befejeződött az amerikai rész építése, az oroszok és amerikaiak tevékenységi területe fizikailag egyre inkább elkülönült. Az érintkezés leginkább arra szorítkozik, hogy az amerikaiak átadnak valamennyi elektromos energiát az oroszoknak, az oroszok viszont a szennyvizüket az amerikai berendezésekkel tisztítják, továbbá közösen gondoskodnak a pályamagasság és az ISS helyzetének megfelelő határok között tartásáról.

Az amerikai és orosz repülésirányítók is egyre inkább egymástól függetlenül dolgoznak, és nem erőltetik azoknak a problémáknak a megoldását, amelyeket illetően hosszú ideje nem sikerült közös nevezőre jutniuk, illetve bíznak abban, hogy ha a fedélzeten gyors döntéseket kell hozni, akkor ezt a legénység földi segítség nélkül is képes megtenni. Mindez persze semmivel sem csökkenti annak a munkának az értékét, amelyet a földi szakemberek és a fedélzeten dolgozók az űrállomás megépítésébe és működtetésébe fektettek. A szerző azt sem vonja kétségbe, hogy Scott Kelly őszintén gondolja véleményét, miszerint a világ vezetői jobban megértenék a nemzetek kölcsönös egymásra utaltságát, ha ők is hosszabb időt töltetnének az ISS fedélzetén egymással összezárva, rámutat azonban arra, hogy az űrkutatás és a nemzetközi politika két élesen elkülönülő terület. Sőt az amerikaiak már azt is tudják, hogy az emberek holdraszállása nem elég a szegénység felszámolásához, környezetünk megóvásához, a rák gyógyításához és más földi problémáink megoldásához. Ráadásul az ISS-en folyó békés, közös munkának csak csekély pozitív kisugárzása van a földi konfliktusokra.

Bármi is lesz az ukrajnai háború kimenetele, a NASA-nak szembe kell néznie azzal a ténnyel, hogy az ISS fenntartása és közös működtetése mellett szóló legfőbb érv szertefoszlott. Igaz, hogy két évtized alatt az együttműködő partnerek megtanulták, hogyan kell működtetni egy űrállomást és miként lehet az űrbeli körülmények között is megőrizni az emberek egészségét, ám az ISS-en egyetlen világrengető tudományos felfedezés, új technológia vagy termék sem született. Ha viszont nincs nemzetközi együttműködés és nincsenek óriási horderejű tudományos és/vagy technológiai eredmények, akkor a NASA nagyon nehezen fogja tudni megindokolni, miért kell évente sok milliárd dollárt elkölteni az ISS fenntartására. A NASA-nak tehát ismét szembe kell néznie azzal a kérdéssel, amelyet két évtizeddel ezelőtt a szőnyeg alá söpörtek: mi értelme van az ISS működtetésének? A kérdés tehát nem új keletű, viszont a háború a korábbinál élesebben vetette fel, éppen ezért a szerző elképzelhetőnek tartja, hogy a választ sem a NASA-nak kell majd megadnia, hanem a politika fog válaszolni, de akkor egyszer s mindenkorra eldöntve a kérdést.