1962: fél évszázados emlékeim (2. rész)
(Rovat: Az űrkutatás 50 éve, Szakmapolitika - 2012.10.18 07:15.)

Folytatjuk Almár Iván visszaemlékezését űrkorszak ötödik évére.

Kármán Tódor Budapesten

Kármán Tódor – barátjával, Frank Malinával együtt, aki hamarosan követte őt a Nemzetközi Asztronautikai Akadémia elnöki székében – 1962 októberében a Magyar Tudományos Akadémia meghívására valóban Budapestre látogatott. Itteni tartózkodása idején a Budapesti Műszaki Egyetem díszdoktorává avatta. (Mindezt elintézni akkoriban nem lehetett könnyű feladat, lévén, hogy Kármán a NATO magas rangú tanácsadója volt.) Fonó Alberthez, a Központi Asztronautikai Szakosztály (KASZ) akkori elnökéhez régi barátság fűzte, ennek köszönhető, hogy elfogadta a KASZ meghívását és október 22-én a MTESZ-ben (természetesen magyar nyelvű) előadást tartott az amerikai rakétafejlesztésről. Óriási volt az érdeklődés. Emlékezetem szerint előadása az akkoriban fejlesztett Aerobee, WAC Corporal stb. rakétákról szólt és komoly mondanivalóját számos anekdotával fűszerezte. Megemlítette, hogy azért nevezik ezeket a rakétákat tizedesnek, őrmesternek vagy káplárnak, mert „az ennél magasabb rendfokozatú katonák már nem dolgoznak”. Számunkra hallatlanul izgalmas volt, hogy végre első kézből hallhattunk szakmai beszámolót az USA-ban folyó rakétafejlesztésről. Ez nem csak az első találkozás volt a repülés és űrhajózás egyik legnagyobb alakjával, de sajnos egyben az utolsó is, mert Kármán már 1963-ban meghalt.

Az űrrepülés és a tudomány

Ezt a 240 oldalas könyvet 1962 őszén jelentette meg a Kossuth Kiadó „Tanulmányok az űrrepülés fizikai, technikai, csillagászati, élettani és jogi problémáiról” alcímmel. Szerkesztette Nagy Ernő gépészmérnök, a Központi Asztronautikai Szakosztály titkára. A rövid előszó hangsúlyozza, hogy „Az űrkutatás tudománya éppen ötödik esztendejét tölti be, mikor ez a cikkgyűjtemény napvilágot lát.” Fontos észrevétel, hogy „A világűr kutatása nem egyszerűen tudományos vagy technikai probléma. Új kérdéseket vet fel az ismeretelméletben, a jogtudományban és sok más vonatkozásban befolyásolja az emberi társadalom életét.” Talán ez volt az első magyar kiadvány, amely a világűrjog problémáival is foglalkozott.

Néhány rövid idézettel szeretném bemutatni az első három tanulmány érdekesebb megállapításait, következtetéseit és előrejelzéseit. Az elsőt Marx György Kossuth-díjas professzor írta (neve alatt ott áll, hogy a MTESZ Központi Asztronautikai Szakosztályának vezetőségi tagja). Címe „A Naprendszer határain túl”. Tárgya éppen akkoriban, az első tudományos SETI program (Search for Extraterrestrial Intelligence – Földön kívüli értelem kutatása) megindulása kapcsán vált nagyon izgalmassá. Részben az élet keresésével foglalkozik a Naprendszerben (akkor még a „Venus” bolygó petróleum tengereiről és mocsaras talajáról, illetve a Mars nitrogén légköréről elmélkedik), részben pontos és korrekt beszámolót ad a rádiós SETI program megindulásáról, illetve korlátairól is. Érdekes, hogy ezzel kapcsolatban Cocconi, Morrison, illetve Drake nevét nem is említi. Annyira naprakész, hogy kitér a csillagközi utazások elvi és technikai nehézségeire, üzenetküldés esetén az üzenet tartalmának meghatározására, sőt a mézer technika használatára is a csillagközi kommunikáció területén. Idézzük végül a cikk befejező mondatait: „Gondoljuk meg, hogy mit jelentene csupán a rádiókapcsolat is olyan világgal, amely fejlettségben talán egy vagy két évezreddel előttünk jár. Elgondolni sem tudjuk, mi lett volna, ha az ókori Théba, Athén vagy Róma írástudóinak levélváltásra nyílt volna lehetősége egy ma élő pesti egyetemi hallgatóval. Aki megtanította volna őket az elektrotechnika vagy differenciálszámítás elemeire, akitől megismerhették volna a társadalmi haladás törvényeit …!?”

Nagy Ernő tanulmányának címe „Az űrkutatás technikai lehetőségei az 1960-as évtizedben” . Bevezető gondolatai ma is megszívlelendőek: „Az űrkutatást úgy kell tekintenünk, mint a modern ember legátfogóbb, legkomplexebb tevékenységi területét. Valóban, elképzelhetetlen az űrkutatás valamennyi iparág, sőt valamennyi tudományág harmonikus fejlesztése nélkül.” Különösen hangsúlyozza az alapkutatások, ezen belül a matematika és a csillagászat fejlesztésének fontosságát, hiszen az űrkutatás révén kerül sor ezek gyakorlati, technikai alkalmazására. Ma is változatlanul érvényes mindaz, amit az űrkutatás (ma úgy neveznénk, hogy űrtevékenység) lehetséges gyakorlati alkalmazásairól ír. De hangsúlyozza (1962-ben!) az elektronikus számítógépek jelentőségét is: „Elektronikus számítógépek nélkül a mai modern űrkutatás tétlenségre lenne kárhoztatva.” Részletesen foglalkozik az irányítástechnikai feladatokkal, és az akkor nagyon aktuális bolygóközi űrszondák lehetséges pályáival. Persze a forrásai neki is hiányosak. Jellemző a 65. oldalon található fénykép aláírása, amely így hangzik: „Kép az ’Ogonyok’ című szovjet folyóiratból – valószínűleg négyfokozatú asztronautkai hordozórakéta indítása. A rakéta 55-60 m magas lehet.” Elképzelése az atomenergia hasznosításáról a rakétameghajtásban túlságosan optimista: szerinte már a hetvenes években „az atommag energiájának be kell vonulnia az űrkutatásba is.” De ezzel a felfogással nem állt egyedül abban az időben.

Tanulmányom címe „A csillagászat és az asztronautika” kedvenc témámra utal. Akkoriban próbáltam elfogadtatni, hogy a műholdak optikai megfigyelése csillagászati feladat, amelyből tudományos eredmények születhetnek. Talán túlságosan optimistán írtam, hogy „A csillagászat és asztronautika kölcsönös kapcsolata világszerte tisztázódott. A puszta kommentálás (t.i. hogy a csillagász feladata csak az űrkísérletek kommentálása a médiában, semmi más – A.I.) lassan háttérbe szorult, és az asztronautika csillagászati problémáit tárgyaló dolgozatok egyre nagyobb teret kaptak az exkluzív csillagászati folyóiratokban.” Valójában erre még évtizedekig várni kellett. Tanulmányomban egyéb túlzások is találhatóak. Például ez: „Valószínűnek látszik, hogy a jövő mesterséges holdjai mind épségben visszatérnek majd, és a tudósok újra kézbe vehetik a felküldött műszereket.” De jó lett volna, ha így történt volna: akkor ma nem lenne űrszemét-probléma.

A befejezésben a légkörön túli csillagászattal, vagyis az űrtávcsövekkel foglalkoztam. Azt hiszem e tekintetben viszont alulbecsültem a fejlődés lehetőségeit. Mindenesetre abban igazam volt, hogy „Forradalmi átalakulás ez egy eddig meglehetősen elvontnak tekintett és a technikai fejlődéssel csak közvetve kapcsolatban álló tudomány (t.i. a csillagászat) számára.”

Almár Iván

A cikk eredeti formájában az Aero Magazin 2012. októberi számában jelent meg. Az Aero Magazin egyedülálló a magyar nyomtatott lapok közt: űrrovatában havi rendszerességgel, több oldalas terjedelemben közöl űrkutatási témájú írásokat.