A szivacshold visszatér...
(Rovat: Cassini - 2007.07.09 09:35.)

...a híradásokba. A Cassini-űrszonda mérései alapján új adatokat tettek közzé a Szaturnusz furcsa holdjáról, a Hyperionról.

A Nature című folyóirat múlt heti számában két cikk is foglalkozott a Szaturnusz mintegy hatvan ismert holdja közül a nyolcadik legnagyobbal, a Hyperionnal. Az egyik tanulmány szerint, amelyhez a NASA Szaturnusz körül keringő Cassini-szondájának a 2005 szeptemberi Hyperion-megközelítéskor készült méréseit használták, a Hyperion krátereit hidrokarbonátokat tartalmazó felszíni réteg tölti ki. Ez megerősíti azt a feltételezést, hogy az élet keletkezéséhez szükséges alapvető kémiai összetevők a Naprendszerben széles körben előfordulnak. Hidrokarbonátok találhatók üstökösökben, meteorokban, de a Galaxis csillagközi porában is. Vízjégbe ágyazva, a Nap ultraibolya sugárzásának hatására ezek a molekulák elvileg biológiailag fontos molekulákká alakulhatnak. (Természetesen szó sincs arról, hogy az élet bármiféle nyomát találták volna a Hyperion felszínén!)

A Hyperion kráterekkel és talajcsuszamlásokkal szabdalt jeges felszínén szerves anyagokat is tartalmazó porréteg található. Ez főként egyes kráterek alján koncentrálódik. A Cassini által felvett ultraibolya, látható és infravörös színképek alapján készült képen a felszín anyagi összetétele jelentős változékonyságot mutat. Kék szín jelöli a vízjeget, vörös a szilárd halmazállapotú szén-dioxid alkotta szárazjeget, lila a víz- és szén-dixid-jég keverékét, sárga pedig a szén-dioxidból és más, pontosabban nem azonosított, szénből és hidrogénből összetevődő anyagból álló keveréket. (Kép: NASA/JPL/University of Arizona/Ames/Space Science Institute)

A kaotikus forgással jellemezhető hold 21 naponta kerüli meg a Szaturnuszt. Bizarr, szivacsra emlékeztető megjelenésével kapcsolatos a másik cikk, amelyhez a Cassini három évnyi adatsorát használták. Eszerint a megfigyelt szerkezet az égitest különösen alacsony sűrűségének a következménye. A pontos méret- és tömegmeghatározás alapján a Hyperion sűrűsége alig nagyobb, mint a víz sűrűségének a fele.

A Hyperion a Cassini felvételén. (Kép: NASA/JPL/Space Science Institute)

A Hyperion felszínét közepes méretű, jól elkülönülő kráterek szabdalják. Korábban azt gondolták, hogy a foltokban összegyűlő sötétebb színű anyag több energiát nyel el a napfényből. Ezért ott jobban felmelegszik a talaj, s az olvadás miatt egyre mélyül az így kialakuló kráter. Hasonló jelenség a Föld sarkvidéki jégtakaróin is megfigyelhető.

Az új vizsgálatok szerint a kráterek ténylegesen becsapódási eredetűek lehetnek, s ezeket meglehetősen egyszerű folyamatok összjátéka hozta létre. A jelenség ugyanakkor különbözik attól, ahogy azt a Naprendszer más, sűrűbb égitestjein megszoktuk. A becsapódó idegen test itt sokkal inkább összenyomja a porózus holdfelszínt, mintsem hogy nagy mennyiségű törmeléket lökne ki. (A Hyperion tétfogata kb. 40%-ban üreges.) A hold felszínén ráadásul annyira alacsony a gravitációs gyorsulás értéke, hogy az esetleg kirepülő kevés törmelék jó eséllyel ugyanoda hullik vissza, ahonnan elindult, nem szóródik szét a környéken. Emiatt a Hyperion krátereinek széle sokkal élesebbnek látszik. A kutatók szerint egyébként a korábbi – a Nap lokális melegítő hatását feltételező – magyarázathoz a kráterek egyszerűen túl mélyek és ezért árnyékosak.