„Vízbe merül” a Cassini
(Rovat: Cassini - 2008.03.12 06:28.)

A Szaturnusz körül keringő amerikai űrszonda ma átrepül az Enceladus holdról kilövellő vízmolekulák felhőjén.

A kényes manőver terveiről tavaly nyáron mi is tudósítottunk (ld. a lenti első linket). Most elérkezett a nagy nap: a Cassini átrepül az Encaladus „gejzírfelhőjének” külső részén, mintegy 190 km-es magasságban. Előtte mindössze 52 km-re közelíti meg az égitest felszínét. Idén még három megközelítés várható, amelyek során részletesen szeretnék tanulmányozni a hold felszíni repedéseiből kiszökő vízmolekulák alkotta képződményt. Ezt a Cassini 2005-ben fedezte fel. Az űrszonda meghosszabbított programja során összesen hét Enceladus-megközelítés várható. Ha a mostani tapasztalatok kedvezőek, akár még közelebb is merészkednek majd a holdhoz.

A Cassini átrepülése a fantáziaképen kékre színezett gejzíren. (Kép: NASA/JPL)

Az űrszonda közel 52 ezer km/h sebességgel közelíti meg a holdat, miközben képeket készít, többek közt az Enceladus olyan északi vidékeiről, amelyeket még nem láthattunk nagy felbontással. A legnagyobb várakozás mégis a fedélzeti részecskedetektor (tömegspektrométer) méréseit övezi. Ennek alapján pontosan meg tudják majd állapítani, hogy mi az összetétele az égitestet elhagyó anyagfelhőnek. Annyi sejthető róla, hogy a vízen kívül szén-dioxid, metán és egyéb gázok molekulái is lehetnek benne. Kiderülhet, hogy az anyagi összetétele lényegesen különbözik-e attól, amit az Enceladus környezetében másutt mérnek.

A Cassini útvonalának vázlata. A képen fekete vonallal ábrázolt pályaszakaszt fentről lefelé kb. 1 perc alatt teszi meg az űreszköz. (Rajz: NASA/JPL)

A gejzírek az 500 km-es hold átmérője háromszorosának megfelelő távolságba is eljuttatják a jégrészecskéket. Ezek mérete az emberi hajszál vastagságával összemérhető; az Enceladusról kb. 1300 km/h sebességgel repülnek ki. Az állandónak tűnő kilövellés számlájára írják a hold felszínét borító friss anyag lerakódását. A jelenséget a Szaturnusz halvány E-gyűrűjével is kapcsolatba hozzák.

A kutatók már most is tudni vélik, hogy a felhőben tiszta és „szennyezett” vizjégszemcsék is előfordulnak. Az előbbiek valószínűleg a felszínről, az utóbbiak a mélyebb rétegekből származnak. A felszíni réteg alatt, a déli pólus közelében talán folyékony víz van, amelynek az anyaga a repedéseken keresztül utat talál felfelé. (Rajz: NASA/JPL)