Aranyhíd a Titanon
(Rovat: Cassini, A hét képe - 2009.12.22 12:00.)

A Titanon levő felszíni tavak egyfolytában a kutatók érdeklődésének homlokterében vannak. Most egy érdekes reflexiót használtak fel szakemberek, hogy a nagyközönség számára még plasztikusabban bemutassák a metántavak létezését.

December 18-án az Amerikai Geofizikai Unió San Franciscó-i konferenciáján egy nagyszerű felvételt mutattak be a tudósok a Titanról, a Szaturnusz holdjáról, a Cassini-szonda legújabb kollekciójából. Az ellenfényben álló hold vékony sarlót formáz, ahogy az északi félgömbjét és légkörét átvilágítja a Nap, és szinte mint a napfogyatkozások gyémántgyűrű jelensége, a peremen megcsillan a fény. És nem máson csillan meg, mint a húsz éve feltételezett és csak nemrégiben megtalált egyik tavon.

A Titan-fotó a Cassini-űrszondától. (Kép: NASA / JPL / Univ. of Arizona / DLR)

A felvétel végre a nagyközönség számára is egyértelmű bizonyítékot szolgáltat. Egy olyan fénykép, amelyről egy pillanat alatt kiderül, hogy a felszínen valamiféle folyadék csordogál (a Huygens leszállóegység képein csak sötétebb és világosabb foltok voltak láthatók, partszakasznak tűnő határvonalakkal). A tudósok nagyjából húsz éve feltételezik, hogy ezen a különleges holdon – a rendkívül alacsony hőmérséklet miatt – a metán játszhat olyan szerepet, mint a Földön a víz. A Cassini odaérkezése előtt a Földről indított radarhullámokkal pásztázták a felszínt és a radar-visszaverődések olyan tükörsima felszíni formákat rajzoltak ki, amelyek szinte kizárólag folyadékból alakulhattak ki, egyszerűbben szólva tavak, tengerek lehettek. A Huygens leszállásakor azonban nem találta meg közvetlenül, plasztikusan, kézzel foghatóan a keresett tavakat. A Cassininek több keringés kellett, mire infravörös és radarmegfigyelésekkel igazolta, hogy az északi és déli pólus környékén tényleg tavak találhatók. Ez a mostani, vizuális megfigyelés megkoronázza az eddigi „tudományos hókuszpókuszt”, egyértelmű, a hétköznapi néző számára is értelmezhető jelenséget mutat be: egy folyadékon megcsillanó aranyhidat.

Összehasonlításként egy földi óceáni csillanás a Mexikói-öbölben. (Az Apollo-7 felvétele 1968-ból; kép: NASA)

A kutatók várták már ezt az alkalmat. Eddig a tavakban szegényebb déli pólus környéke volt megvilágított, mostanra azonban a tavakban gazdagabb északi régiókat is kezdi megvilágítani a Nap, így csak türelem kérdése volt, hogy egy ilyen fotó készülhessen. Maga a fénykép egyébként természetesen sokkal több, mint egy „űrkutatási reklámfotó” (bár jó eséllyel válik a PR-osok kedvencévé is). Bizonyítja például a metán feltételezett – a Föld esetében a víznél megfigyelhető – körforgásának meglétét. A fotó az ún. Kraken-tenger (egy a földi Kaszpi-tengernél, a Föld legnagyobb területű beltengerénél is nagyobb, 400 000 km² felületű tenger) felszínét rajzolja ki egy pillanatra. A Kraken-tengert körülbelül három éve figyelhetik meg a kutatók a Cassini adataiból és ez alatt az idő alatt stabil volt.

Az ilyen csillanás a későbbiekben is tehet jó szolgálatot. A földi óceánok esetében is kísérleteztek már a vízfelület csillogásának felhasználásával például a sótartalom felméréséhez. A Titan esetében sem kizárt, hogy a csillogás fényének elemzésével az ottani metán, vagy esetleges szennyezőanyagok analízisére vállalkozhatnak a kutatók.

A szenzációs kép 2009. július 8-án készült, s július 10-re sikerült a nyers képből értékelhető felvétellé konvertálni. Mostanáig annak igazolása folyt, hogy valóban egy felszíni csillanást látunk és nem egy villámot, vagy vulkáni aktivitást.