Rádiókapcsolati rekord
(Rovat: Cassini - 2016.09.21 07:15.)

Az ESA egyik követőállomásán több mint 1,4 milliárd kilométer távolságból vették a Cassini-űrszonda jeleit.

A NASA Cassini-űrszondája hét évig tartó utazás után 2004-ben állt Szaturnusz körüli pályára, ahová magával vitte az ESA Huygens-szondáját, amelyik viszont 2005 januárjában simán leszállt a Titánra. Azóta a Cassini értékes információk tömegét küldte a Földre az óriásbolygóról, holdjairól és gyűrűrendszeréről. Most azonban a Cassini számára is elérkezett a vég, méghozzá a „nagy finálé” formájában.

A NASA Cassini-űrszondája számára idén kezdődik a „nagy finálé”. Az adatok vételében az ESA követőállomásai is segítenek. (Kép: ESA)

A Cassinit idén novemberben a Szaturnusz egyenlítői síkjával nagy szöget bezáró pályára állítják, amelynek a bolygóhoz legközelebbi pontján berepül a gyűrűrendszeren belülre, a legbelső, vékony F-gyűrű külső pereméig. Hat naponként kerüli meg a bolygót, így jövő áprilisig 22 keringést végez a kockázatos pályán. Ezután bemerül a Szaturnusz légkörébe, ahol megsemmisül. A merész pálya lehetőséget teremt a Szaturnusz gravitációs és mágneses terének feltérképezésére, gyűrűinek részletes vizsgálatára. Előbbiből a bolygó belső szerkezetére is következtetni lehet majd, különös tekintettel arra, milyen gyorsan forog a bolygó belseje.

A Cassini végső pályái: a szonda berepül a Szaturnusz felhőtakarója és a gyűrűi közé. (Kép: NASA / JPL)

Az ESA-t felkérték, hogy saját követőállomásaival segítse a küldetés kritikus szakaszában gyűjtendő adatok vételét. Az első próbát augusztus 10-én tartották az ESA nyugat-ausztráliai, New Norcia közelében lévő követőállomásával. A 35 méter átmérőjű, 630 tonnás, mélyűri antenna 1,44 milliárd km távolságból vette a Cassini adását. Ilyen távolságból még egyetlen ESA követőállomás sem vett jeleket – a fényút nem kevesebb mint 80 perc volt. (Amikor a Huygens leszállt a Titánra, a Szaturnusz távolsága „csak” 1,21 milliárd km volt.) A Cassini adatainak vételét az ESA darmstadti (Németország) ESOC Űrirányítási Központjában végzik, ide futnak be az nagy antennák által vett jelek, onnan továbbítják azokat a NASA-hoz további elemzés céljára. Decemberig további fél tucat tesztet végeznek a New Norcia és a Malagüe (Argentína) antennákkal, amelyek azután élesben követik a „nagy finálét”.

Az ESA nyugat-ausztráliai New Norcia követőállomásán (Perthtől 140 km-re északra) működő 35 méter átmérőjű parabolaantennával a távoli világűrben repülő űrszondákkal tartják a kapcsolatot. (Kép: ESA / S. Marti)

A munka technikai szempontból legkritikusabb pontja az, hogy a vételi időszakok akár 30 óra hosszat is tarthatnak. Ezalatt többször át kell kapcsolni nemcsak a két ESA-s állomás között, hanem a NASA ausztráliai (Canberra melletti) és Madrid közelében lévő állomására, anélkül, hogy eközben a vétel folyamatossága megszakadna. Fontos körülmény, hogy az ESA mindkét követőállomása a déli félgömbön helyezkedik el, ami geometriai szempontból előnyös. (Amikor az ESA 2012-ben felépítette az argentínai állomást, akkor a helyszín kiválasztásánál is fontos szempont volt a déli égbolt lefedettségének biztosítása.)