Eljutnának-e az űrutazók a Marsra?
(Rovat: Curiosity, Az emberi élet védelme , Emberes Mars-utazás? - 2012.11.26 08:15.)

Megélnének az űrutazók a Marson – ezt a címet adtuk nemrég a Curiosity sugárzásmérőjének eddigi eredményeit idéző cikkünknek. A hír igaz, de a Mars-utazás sugárvédelmi szempontból azért még mindig nem számít egyszerű feladatnak!

November 18-án megjelent cikkünkben – amely akkor némi vendégkönyvi vitát is kiváltott – azt írtuk, hogy az augusztus eleje óra a vörös bolygó felszínén dolgozó amerikai marsjárónak, pontosabban a RAD (Radiation Assessment Detector) műszernek az eddigi mérései alapján a háttérsugárzás szintje nem nagyobb, mint amekkora a Nemzetközi Űrállomás (ISS) utasait éri. Ebből azt az optimista következtetést is le lehet vonni, hogy nem lehetetlen embereket küldeni a Mars felszínére, legalábbis ami az őket ott-tartózkodásuk alatt érő sugárdózist illeti. Szerepelt azért az a megállapítás is a cikkben, hogy a Curiosity műszerét működtető kutatócsoport egyelőre még nem tudta megállapítani, hogy egy nagy napkitörés hatása hogyan jelentkezik a Mars felszínén. Ennek egyszerűen az az oka, hogy az eddig eltelt viszonylag rövid idő alatt még nem volt alkalmuk ilyen jelenséget észlelni.

Apáthy István, a téma neves hazai szakértője, az MTA Energiatudományi Kutatóközpont Űrdozimetriai Kutatócsoportjának munkatársa cikkünk olvastán jelezte, hogy az esetleges napkitörés veszélyeit jobban is lehetett volna hangsúlyozni. Egy ilyen esemény során ugyanis a várakozások szerint akár halálos dózis is érhetné az űrhajósokat. A Mars felszínén ez ellen még lehetne esetleg védekezni egy „bunker” építésével. Mindez feltételezi, hogy a marsi felfedezők előzőleg időben értesülnek a közelgő veszélyről. Nagyobb gond a Marsra, majd az onnan visszafelé, a Földre tartó utazás. Ahogyan azt a Curiosity RAD műszere is mérte odaúton, a bolygóközi térben a marsfelszíninél mintegy kétszer magasabb a háttérsugárzás szintje. Egy esetleges napkitörés esetén az űrhajósoknak nem nagyon volna hová bújni... A kockázatot (a teljes küldetés során kapott dózist) leginkább a repülési idő radikális csökkentésével lehetne elérni – mondja Apáthy István. Elképzelhető lenne például, hogy a felszereléseket elküldik energiatakarékos pályán, az embereket pedig egy másik, például nukleáris hajtóművű, kis és gyors űrhajón utaztatják. A jelenlegi feltételek mellett, hosszú ideig (évekig) tartó expedícióknál, amikor nem lehet bármikor lehozni az űrhajósokat, ha komolyan megbetegszenek (mint ahogy az ISS-nél), nagy a valószínűsége, hogy egy 5-6 fős legénységből egy űrhajós nem térne vissza élve.

Egy jövőbeli marsi telepnek védelmet kell nyújtania a napkitörések nyomán megnövekvő sugárterhelés ellen. (Fantáziakép: Frassanito and Associates / NASA)

Hasonló aggályokat fogalmaz meg a New Scientist minap megjelent cikke is. Eszerint a három év alatt, amennyire a NASA jelenleg becsüli egy marsi emberes küldetés teljes időtartamát, az oda-vissza történő repülést is beleértve, az űrhajósok több mint hétszer akkora sugárdózist kapnának, mint egy szokásos hat hónapos ISS-repülés alatt. A sugárzásnak kitett szervezetben megnő a rák különböző típusainak kialakulási valószínűsége. Emiatt az űrhajósok számára ma is megállapítanak egy határt, aminél nagyobb dózist egész pályafutásuk alatt nem kaphatnak. Ezért is fontosak a RAD pontos mérései a Mars felé vezető odaúton, illetve a bolygó felszínén. Ez utóbbiak természetesen még tovább folytatódnak.