Hold és Mars – Kína mindkettőnél vezet
(Rovat: Emberes Mars-utazás?, Artemis , Vélemények - 2025.04.24 06:15.)

A NASA egyszerre szeretne embereket küldeni a Holdra és a Marsra, de mindkét fronton lemaradni látszik Kína mögött – legalábbis Louis Friedman, a Planetary Society vezetőjének véleménye szerint.

Friedman a napokban a Space News vendégszerzőjeként publikálta véleménycikkét, nem sokkal azután, hogy Jared Isaacman, a NASA kijelölt vezetője szenátusi meghallgatásán kifejtette: az Egyesült Államoknak párhuzamosan kell dolgoznia annak érdekében, hogy űrhajósokat juttassanak a Holdra és a Marsra is. Mindenképpen meg szeretnék előzni Kínát, akik a jelek szerint akár 2030 körül képesek lehetnek erre. (A Ted Cruz texasi republikánus szenátor, a Kereskedelmi Bizottság elnöke vezette meghallgatáson elhangzottakról mi is beszámoltunk.) A többek közt a Naprendszer űrszondás kutatását a zászlajára tűző, 1980 óta működő befolyásos amerikai civil szervezet, a Planetary Society egyik társalapítója és jelenlegi ügyvezető igazgatója kifejti, hogy szerinte ez miért inkább csak szólam és nem a realitás.

Friedman szerint az űrversenyről alkotott hat évtizedes elképzelést, miszerint a végcél, hogy az űrhajósok lábnyomokat hagyjanak a Holdon, mindmáig nem sikerült meghaladni. Ez a fajta versengés jól jöhet ugyan a politika számára, de nem tesz jót az űrfejlesztéseknek vagy a nemzetstratégiának. Legyen szó akár profitorientált tevékenységről, mint az űrbeli erőforrások kitermelése, a katonai stratégiáról, mint a Hold körüli térség fölötti ellenőrzés megszerzése, vagy a tudományos célokról, mint a Holdra telepítendő obszervatóriumok vagy bázisok létesítése, a tevékenység elsősorban automata űreszközökkel fog folyni, nem emberek közvetlen részvételével. Korunkat a virtuális valóság, a telerobotika, a kvantumkommunikáció, a mesterséges intelligencia terén fejlett és fejlődő technológiák jellemzik.

Márpedig ha automata űrszondás küldetésekről van szó, akkor Kína a Hold kutatásában egyértelműen az Egyesült Államok előtt jár – érvel Friedman. Ebben az évtizedben már két sikeres holdi mintahozó űrszondás küldetést hajtottak végre, az egyiket ráadásul az égitest túlsó oldaláról. Ezzel szemben az Egyesült Államok soha nem végzett robotos holdmintahozó küldetést. Kína szintén megkezdte a holdi kommunikációs infrastruktúra kiépítését, és megtette az első lépéseket a tervezett nemzetközi holdi kutatóállomás fejlesztésében. Ugyanebben az időszakban a NASA lefújta egyetlen tervezett holdjáróját, és kísérleteit magáncégek fejlesztette új űrszondákkal igyekszik eljuttatni a szomszéd égitestre – eddig vegyes sikerrel.

Mi a helyzet a Marssal? Az Egyesült Államok felfüggesztette a mintahozatalra szolgáló Mars Sample Return űrszonda terveit, annak ellenére, hogy a Perseverance rover már össze is gyűjtötte azt a kollekciót, amelyet a Földre lehetne hozni. Kína ezzel szemben felgyorsította saját erőfeszítéseit, és 2028-ra tervezi a saját mintahozó küldetése elindítását. (Erről szintén a napokban írtunk.)

Retorikában persze Amerika vezet – jegyzi meg szarkasztikusan véleménycikkében a Planetary Society vezetője. Donald Trump elnök, Elon Musk és most Isaacman, a NASA kijelölt vezetője mind az Egyesült Államok emberes Mars-küldetésének célját hangoztatják. De – tudatlanságból vagy kényelemből – nem tesznek említést az olyan alapvető műszaki és tudományos követelményekről, mint a Marsról való visszatérés gyakorlatban való kipróbálása automata űreszközzel. Nem kerül elég sokszor szóba a Mars emberek számára barátságtalan felszíni környezete, a hosszú távú bolygóközi repülés szörnyű egészségügyi hatásai, a rendkívül ritka marsi légkör, amelynek le kell lassítania egy nagy tömegű leszállójárművet emberekkel a fedélzetén, vagy a szükséges zárt életfenntartó rendszer. Nincs szó továbbá az űreszközök csatlakozásáról, dokkolásairól, amelyekből többet is végre kell majd hajtani a Mars körüli pályán, és amelyeket eddig nem próbáltak ki. Ennek ellenére a „főpróba”, vagyis az űrszondás marsi mintahozatal jelenleg lényegtelennek tűnik mind a NASA, mind a politika számára. Isaacman szenátusi meghallgatásán például egyáltalán nem is került szóba – mondja Friedman. Nagyon úgy fest, hogy a kínaiak meg fogják előzni az amerikaiakat a marsi mintahozatalban, miközben a NASA nem fektet elég hangsúlyt a tudományos együttműködésre és a küldetésfejlesztésre, hogy fellendítse marsi programját.

Friedman a Hold esetében is az automata űreszközök, és nem emberek felszínre juttatása mellett érvel. Szerinte ha a verseny a műszaki fejlesztésről és a lehetőségek hasznosításáról szólna, akkor lábnyomok otthagyása helyett az űrhajósokat például a Hold körüli pályán tartanánk, ahonnan távvezérléssel működtetnék a felszínen lévő műszereket, járműveket és gépeket. Így akár több felszíni műveletet hajthatnának végre – gyorsabban, sokkal alacsonyabb költséggel és kockázattal. A tudományos vizsgálatok, valamint az olyan tevékenységek, mint a fúrás és bányászat, eredendően robotizáltak. Gyorsabb volna a fejlődés, ha távműködtetésben gondolkodnánk, nem emberek küldésében az ellenséges holdi vagy marsi környezetbe.

Ha az űrhajósok egy űrállomáson tartózkodnának, akkor azt csinálnák, amihez a legjobban értenek: gondolkodnának és irányítanának, nem pedig űrruhában ugrálnának, aggódva az életük fenntartásért. Ha a versenyfutás a Mars felé valóban azt célozná, hogy az emberek minél gyorsabban eljussanak oda, akkor nem küldenék őket először a Hold felszínére, ahol a leszállás és a környezeti feltételek is teljesen mások, mint a Mars esetében. Ehelyett inkább a hosszú távú repülésekre készítenénk fel őket, először a Hold körüli pályán, majd akár távolabbra vezető küldetésekkel. Az a gondolat, hogy egy holdbázis majd felkészíti az emberiséget a Mars-küldetésekre, semmivel sem életszerűbb, mint ha egy omahai kirándulással szeretnénk felkészülni egy nepáli utazásra – példálózik cikkében Friedman.

Föld, Hold, Mars – nincsnek olyan közel, mint ahogy a fantáziakép sugallja... (Kép: NASA)

Az emberes holdi (és marsi) űrrepülés céljai inkább szimbolikusak – és az Egyesült Államok már fél évszázaddal ezelőtt megnyerte ezt a versenyt. Az országnak most inkább ki kellene aknáznia fél évszázadon át gyűjtött egyedülálló tudományos és technológiai tapasztalatát, amelyet a világ vezető űrhatalmaként szerzett. Nem azért, hogy megismételje a történelmet, hanem azért, hogy egy újfajta űrbeli együttműködést hozzon létre az emberek és a robotok között, más égitesteken. Ennek most épp az ellenkezője látszik történni: a Trump-kormányzat elutasítja a tudományt – annak ellenére, hogy maga Isaacman a meghallgatásán támogatta a tudományos programot – és az űrszondás küldetéseket, beleértve a marsi mintahozatalt. A Mars Sample Return elkaszálása Friedman szerint egyértelmű jele annak, hogy a szólamok ellenére az amerikaiak nem lesznek egyhamar készen embereknek a Marsra küldésére.