Lengyelország is megelőz minket
(Rovat: Európai űrpolitika, Szakmapolitika , Üzlet és munkahely - 2011.06.19 15:15.)

A térségből Csehország és Románia után harmadikként Lengyelország lehet az Európai Űrügynökség (ESA) teljes jogú tagja. Pedig a csatlakozási tárgyalásokat elsőként még mi kezdtük meg, 2007-ben...

A héten Donald Tusk lengyel miniszterelnök aláírta azt a rendeletet, amely lehetővé teszi, hogy megkezdődjön Lengyelország ESA-csatlakozásának előkészítése. A tárgyalások gyorsaságától függően a tényleges tagság 2012 végén vagy 2013 elején jöhet létre. Ezzel Lengyelország lehet az ESA 20. teljes jogú tagállama. (Az előző csatlakozó állam Románia volt.) Talán nem véletlen, hogy a csatlakozási folyamat épp akkor fordul a célegyenesbe, amikor Lengyelország az Európai Unió soros elnökeként a szokásosnál is nagyobb nemzetközi figyelmet kap. (Lengyelország 2011 második felében épp hazánkat váltja az EU élén; mi tehát a jelek szerint ezt a kínálkozó alkalmat is elszalasztottuk a már 2007-ben megkezdett ESA-csatlakozási tárgyalásaink felújítására és gyors befejezésére.)

Lengyelország 2008 óta tagja a PECS (Plan for European Cooperating State) egyezménynek, ami az európai űrszervezethez való szorosabb viszonynak a teljes jogú tagságot megelőző lépcsőfoka. A majdani tagdíjnál kisebb összegű nemzeti befizetést teljesítve, részt vehetnek az ESA programjaiban. Az ország űripari cégei és kutatóhelyei ezt a befizetést szinte teljes egészében pályázati úton visszanyerik az ESA-tól. (Hazánk ugyancsak úttörőként, 2003-ban már aláírta a PECS megállapodást, amit 2008-ban – a belépés helyett – újabb öt évre meghosszabbítottunk. Ez azonban nem volna akadálya, hogy időközben tagként mi is csatlakozzunk a szervezethez.) Bár az ESA és az Európai Unió egymástól független szervezetek, az utóbbi időszakban egyre szorosabban működnek együtt az európai űrpolitika alakításában. Közös programjaik közül érdemes megemlíteni a Galileo műholdas helymeghatározó rendszer kiépítését és a műholdas földmegfigyelés alkalmazásait fejlesztő GMES (Global Monitoring for Environment and Security) programot. EU-tagként természetesen mi is hozzájárulunk a közös űrköltségvetéshez, ugyanakkor az űreszközöket építő ESA-n kívül ragadt ország lévén, a hazai cégeink lényegében nem részesülhetnek komoly európai űripari megrendelésekben. Így romlik az esélyünk az általunk befizetett költségvetési hányad „visszaszerzésére”, s ennek révén a magyarországi kutatás-fejlesztés erősítésére.

Lengyelországnak hosszú időre visszanyúló, bár kevéssé ismert hagyományai vannak az űrtevékenység területén. Mint térségünk más országai, ők is az Interkozmosz együttműködés keretében kezdtek részt venni az űrprogramokban. Az első (és eddig egyedüli) lengyel űrhajós, Miroslaw Hermaszewski 1978-ban a szovjet Szojuz-30 fedélzetén jutott a világűrbe. Az országban tervezett és készített berendezések mintegy hetven különböző űreszköz fedélzetén jutottak el az űrbe. Példaként említhető a Szaturnusz Titan holdjára leszállt Huygens szonda, a Rosetta üstökösszonda leszálló egysége, vagy az ugyancsak európai Herschel infravörös űrteleszkóp.

Hamarosan, az új európai Vega hordozórakéta bemutatkozó startjával, Kourouból pályára áll az első lengyel műhold, a PW-Sat. (Fantáziakép: Marcin Dobrowolski / SKA)

A lengyelek a teljes jogú ESA-tagságtól az űrtevékenység felfutását, munkahelyteremtést, a nagy hozzáadott értéket termelő, magas technológiai színvonalat képviselő űripar megerősödését, a kutatás-fejlesztés magasabb szintre lépését várják. Fontos megjegyezni, hogy az ország minden jelentős politikai pártja egyöntetűen támogatja a csatlakozást, amivel óriási fejlődési lehetőség nyílik meg a lengyel kutatók, mérnökök és az ipar számára.

Az ESA jelenlegi teljes jogú tagállamait a térképen kék szín jelöli. Türkizzel az európai együttműködési programban (PECS) résztvevő államok (köztük hazánk), zölddel az ESA-val megállapodási szerződést kötött országok láthatók. Románia még az idén, a már aláírt csatlakozási szerződésük parlamenti ratifikációja után átkerül a kék színűek közé. Őket követik majd a lengyelek. (Kép: Wikimedia Commons)