Egy űrhajós, feleségszemmel
(Rovat: Gagarin 50 - 2011.04.14 12:15.)

Nemrégiben cikkeztünk arról, hogy megjelenhet egy új foglalkozás, az „űrhajós”. Jóslatunk bevált, a minap egy szovjet pilóta, Jurij Gagarin lett az első, aki feljutott a világűrbe. Most egy, a feleségével készült interjún keresztül megismerhetjük őt.

Nők Lapja, 1961. április 14.

Lapunk az Izvesztyija hírlapban megjelent interjúval kívánja hölgyolvasóinak bemutatni a világ első űrhajósát:

Izvesztyija: Először is gratulálunk Valentyina Ivanovna Gagarinának férje, Jurij Gagarin hőstettéhez, szívből minden jót kívánunk a családnak. Első kérdésünk mi más is lehetne, mint hogy milyen érzés a világ első űrhajósa feleségének lenni?

Valentyina Ivanovna Gagarina: Köszönöm a gratulációt. Milyen érzés? Földöntúli boldogság (nevet). Jurij elérte azt, ami az álma, sőt talán még egy kicsit többet is. Ennek élt évek óta és most valóra vált.

I: Mesélnél egy kicsit nekünk Jurijról, honnan származik?

V.I.G.: Jurij egyszerű családból származik. 1934-ben született egy kis faluban, Klusinóban, Szmolenszk járásban, Oroszország nyugati felében. Négyen voltak testvérek, akikre mindig ügyeltek a szüleik, mindig tisztán járatták őket, taníttatták őket. Jurij a harmadik közülük kor szerint. Apjuk a falu ácsa volt, keze alól megannyi háztető került ki, mindenhová hívták az emberek, mindenki dicsérte a keze munkáját. Édesanyja a kolhozban dolgozott, tejesasszony volt, a tehenekkel foglalatoskodott, de aratáskor markot szedett, nyárelőn szőlőt kacsozott, mindent csinált, amit a gazdaságban dologidőben végezni kell. Szabadidejében viszont minden könyvet elolvasott, ami csak a kezébe került, innen eredhet Jurij tudásvágya is. A szülők rengeteget dolgoztak, s amíg távol voltak, Jura nővére vigyázott rájuk.

I: És hogy lett belőle pilóta?

V.I.G.: Ebben a háború a „ludas”. A Nagy Honvédő Háborút alaposan megszenvedte a családja. Kétszer ment rajtuk keresztül a front. Egyszer amikor a németek betörtek hazánkba, és másodszor, amikor a Vörös Hadsereg felszabadította Jurijék földjét. A német megszállás alatt a nácik elrekvirálták a házukat, a szüleinek egy sárkunyhót kellett tapasztaniuk, hogy ne a szabad ég alatt kelljen lakniuk. Két testvérét is magukkal hurcolták a hitleristák, akik csak a háború után térhettek haza. Azt hiszem Jura ekkor határozta el magát, hogy a hazáját védő katona lesz. Aztán egy napon egy golyólyuggatta szárnyú Jak vadászgép végzett kényszerleszállást a Klusino melletti mezőn, egy pilóta ugrott ki belőle. Az éppen ott őgyelgő srácok – köztük az én Jurámmal – el voltak kápráztatva a bátor pilótától, akinek a mellén egy sor érdemrend díszelgett. Úgy mesélte, hogy „rögtön megértettük, hogy mi is az ára azoknak a hadijelvényeknek, hogy időnként lelövik és az életét kockáztatja. Mi srácok mindannyian bátor és jóképű pilóták akartunk lenni onnantól kezdve, és olyan érzés fogott el minket, mint előtte soha”.

Aztán ez az élmény sokáig ott lappangott benne, de szülei más szakmára szánták. Középiskolába adták, ahol előbb általános tárgyakat tanultak (a kedvence a matematika és a fizika lett), majd 6. osztály után szakiskolában folytatta, de végül kohásznak tanult. Itt az iskolán toboroztak bátor fiúkat, akik a helyi repülőklubban kezdhettek repülni. Jurában rögtön felébredt a háborús emlék. ’55-öt írtunk ekkor. Innentől megállíthatatlan volt: a repülőklubban hamar kirepült egyedül, aztán ejtőernyőzni is elkezdett, majd még mindig a klubban egy komolyabb gépet, egy Jak-18-ast is kipróbálhatott. Olyan jól ment neki a repülés, hogy oktatója a légierőhöz küldte, Orenburgba. Fel is vették kadétnak.

I: Ugye jól tudom, Te is orenburgi vagy? Csak nem ott találkoztatok?

V.I.G.: Hát persze! (nevet) A pilóták lejártak a tánciskolába és mi tagadás Jura volt köztük a legjóképűbb. Legalábbis az én szememben (kuncog). Aztán addig táncoltatott, hogy már nem engedte el a kezemet. Ugyanazon a napon házasodtunk, amikor hadnaggyá avatták, mint végzős pilótát.

I: Ugorjunk egy kicsit az időben! Mit szóltál, amikor kiválasztották?

V.I.G.: Először megremegett a lábam. Aztán boldog voltam, mert az én emberem is úszott a boldogságtól.

I: És mitől „remegett a lábad”?

V.I.G.: Az akadémia után a legboldogabb időszak következett. Jurát a sarkkörön túlra helyezték, én mentem vele. Jurij repült és minden este csillogó szemekkel jött haza. Odafönn északon nincsenek kinti programok, az otthon melege hazahívta és boldogok voltunk kettesben. De nem csak én voltam a szerelem, hanem a világűr. ’59 októberében fellőtték a Lunyik-3-at, és a Hold túloldalának fényképén annyira fellelkesedett, hogy napokig csak arról beszélt. Aztán egy nap önkénteseket toboroztak az alakulatánál „különleges feladatra”, űrhajósnak. Persze azonnal jelentkezett. Majd egy nap azzal jött haza, hogy behívták a válogatásra. El is ment. Aztán hazajött és csak annyit kérdezett: na találd ki, mi lesz a Te Felhőlovagodból? Űrhajós. Na, megremegett a lábam… Hogy miért? Tudom, hogy kicsit földhözragadt dolog, de láttam magam előtt a hosszú kiképzéseket, a távol töltött heteket, hogy egyedül leszek Lenocskával. De hamar elhessegettem az érzést, éreztem, hogy mindenben támogatnom kell az én Felhőlovagomat.

I: Apropó család. Úgy tudom két lányotok van. Jurij milyen apának bizonyult?

V.I.G.: Jelena lányunk ’59 áprilisában született, Galina ’60 novemberében, már Csillagvárosban, ahová a kiképzés miatt költöztünk. Jura rengeteget volt távol, sokkal többet, mint mikor csak pilóta volt. De amikor hazajött, minden idejét a gyerekek dajkálásával töltötte. Ott csúszott, mászott a padlón, mikor Lenocska is csúszó-mászó lett, egyetlen fürdetést sem hagyott ki, ha otthon volt. A lányok is imádják.

I: És ha nem titok, tudtad, hogy ő megy fel először?

V.I.G.: Április 6-án telefonált, hogy Nyikolaj és Szerjózsa bácsi (Nyikolaj Petrovics Kamanyin és Szergej Pavlovics Koroljov – a szerk.) behívták magukhoz és közölték, ő repül. A szívem majd kiugrott a helyéről, az én Jurám repül. Csak annyit kérdeztem tőle: miért Te?Rettenetesen aggódtam, de tudtam, hogy nincs a világnak az a lánca, ami visszatarthatná, én sem próbáltam. Izgultam, de örültem a sikerének.

I: Na és a repülés?

V.I.G.: Ezt inkább ne kérdezd. Egy és háromnegyed óra szívinfarktus volt. De megérte. Utána pedig egy nap várakozás, hogy végre megölelhessem.

I: És most hogyan tovább, hogy a világ legismertebb emberének felesége vagy?

V.I.G.: Még nem tudom. De amikor először ölelt meg a repülés után, azt súgta a fülembe: Vissza akarok menni. Csak annyit mondtam neki: Hát menj.

Fordította:
Dancsó Bella

<< előző rész --- következő rész >>