Idővonal 1926–1961 (Rovat: Gagarin 50 - 2011.04.28 08:15.) Az ember világűrbe repülésének álmodozásait az 1930-as évekre felváltotta a Konsztantyin Ciolkovszkij nevével fémjelzett, természettudományos felismeréseken alapuló, realisztikus gondolkodás.
Németországban, a Szovjetunióban és az Egyesült Államokban jeles rakéta-pionírok egyre-másra jelentették meg a sztratoszféra kutatásával foglalkozó tanulmányaikat. A szakemberek egyöntetű véleménye szerint a műszeres kutatásokat csak átmenetinek tekintették az ember űrrepüléséhez vezető úton. Természetesen a reális alapok ekkor még hiányoztak az űrrepülés megvalósításához, de a II. világháború végéra a vizsgálatok egyre mélyrehatóbbak lettek. Az eredmények alapján ismét előtérbe kerülhetett az űrrepülési terv megvalósítása.
Út az első nagyrakétától a Vosztokig
1926. március 16.
Robert Goddard első sikeres kísérlete folyékony hajtóanyagú rakétával.
1929 vége
A Heereswaffenamt – Katonai Fegyverzeti Hivatal – Ballisztikai Osztálya Becker professzor vezetésével megkezdi a vizsgálatokat sugár- és rakétahajtóművek katonai hasznosítására.
1930 tavasza.
Walter Dornberger ezredes irányítása alatt a folyékony hajtóanyagú rakéták kutatása kerül előtérbe.
1930. március 21.
Megalakul az American Interplanetary Society (AIS).
1932. október 1.
Wernher von Braun bekerül a Heereswaffenamt Ballisztikai Osztályára.
1932. december 21.
Az első hajtóműpróba Kummersdorfban. A kísérlet robbanással végződik.
1933.
Az első sikeres A-1 start. (Az A jel az Aggregat szó rövidítése.)
1933. május 14.
Az AIS első sikeres kísérlete a Staten Island-en.
1934. szeptember 9.
Év közben megváltoztatják az AIS nevét, American Rocket Society-re. Ezen a napon pedig sikeres kísérletet hajtanak végre egy folyékony hajtóanyagú rakétával.
1934. december
Az új, A-2-es rakétának két sikeres próbája.
1935.
Kifejlesztik az A-3-as típust.
Goddard olyan rakétát bocsát fel, amely girószkopós stabilizálással van ellátva, és gyorsabban repül a hangnál. Még ebben az évben kiadja a „Folyékony hajtóanyagú rakéták fejlesztése” (Liquid Propellant Rocket Development) című tanulmányát.
1936 eleje
Egy 25 tonna tolóerejű rakéta körvonalai bontakoznak ki. Ez lesz az A-4.
1936. április
A Pomerániai-öbölben, Usedom szigetén megszüntetik a Peenemünde nevű kicsiny halászfalut. Itt épül fel nagyjából 300 millió márkás költségvetéssel Németország rakétabázisa. A központ katonai parancsnoka a már ismert Walter Dornberger – ekkor már vezérőrnagy –, a műszaki főnöke Wernher von Braun lett.
1930-as évek
A Szovjetunióban létrehozzák a rakéták, hajtóművek és hajtóanyagok kutatásával foglalkozó intézetet. A II. világháború vége felé az RNII jelentősen kibővült, innen számítható a szovjet rakétatörténelem kezdete.
1940. március 21.
Az első sikeres próba a 25 tonna tolóerejű hajtóművel.
1940. július 29.
Az első tervrajz egy kétfokozatú, interkontinentális rakétáról. Ezzel lehetővé válna az Egyesült Államok közvetlen támadása.
1941. augusztus 20.
Hitler személyesen hagyja jóvá az A-4-es rakéta terveit. Von Braun elérhető közelségben érzi a világűrt.
Wernher von Braun német tisztek társaságában. (Raketenspuren, 1998)
1942. július 8.
A tudományos program részeként kidolgozzák a magas atmoszféra kutatási tervét.
1942. október 3.
Az első – sikeres – A4 start Peenemündéből. A rakéta 296 másodperc alatt 85 km-es magasságba emelkedik, és az indítóhelytől 190 kilométernyire zuhan a tengerbe.
1943. augusztus 17-18.
Angol légitámadás Peenemünde ellen. Ezután csak a kísérleti és az ellenőrző állomások maradnak itt. Az A-4 sorozatgyártására biztonságosabb helyet keresnek, és találnak is. Nagy ipartelepet hoznak létre a Harz-hegységben lévő, vegyiparáról híres város, Nordhausen környékén, az ott lévő, elhagyott gipszbányák gigantikus üregeiben. Az Aggregat-4 nevet Vergeltungswaffére, megtorló fegyverre változtatják, de a V-2 tömeges bevetése sem tudja az egyre romló hadi helyzetet megváltoztatni.
Álcázott festésű V-2-es rakéták 1944-ben. Valószínűleg propagandaképről van szó. (Damals in Peenemünde)
A szárnyakkal ellátott A-4B jelű rakéta. 1945. január 24-én indították az első példányt. A megnövekedett siklási képesség miatt a rakéta 80-100 km-rel messzebbre juthatott. (Raketenspuren, 1998)
1945. május 2.
Wernher von Braun és a német rakétaszakemberek „krémje” megadja magát az amerikai hadseregnek.
1945. május 5.
A szovjet csapatok elfoglalják Peenemündét.
A híres 7-es számú indítóhely, a szovjetek megérkezésekor. (Raketenspuren, 1998)
1945. május 16.
Helmut Gröttrup mérnök lesz a vezetője a szovjet irányítás alatti német szakértőknek.
1945. szeptember 20.
Az Operation Paperclip (Gemkapocs Hadművelet) keretében az Egyesült Államokba szállítják a német csoportot, és októberben már meg is kezdik munkájukat Új-Mexikóban (White Sands, Proving Grounds).
1945. szeptember 26.
A Jet Propulsion Laboratory-ben (JPL) megkezdik a WAC-Corporal rakéta tervezését a felső atmoszféra kutatására.
1945 második fele
Az év folyamán, illetve az 1946-os esztendőben a szovjet GDL-OKB megkísérli a német A-4 szovjet változatának előállítását. Újjászervezik tehát a rakétagyártást Peenemündében.
1946. április 16.
Az első amerikai A-4 indítás White Sands-ről.
1946. június 28.
A Naval Research Laboratory (Haditengerészeti Kutató Laboratórium) kísérletében egy A-4 rakéta 99,8 km-es magasságra emelkedik.
1946. július-augusztus
Szergej Koroljov megtervezi a „megnyújtott” A-4 rakétát.
1946. október 28.
A kiképzett szovjet szakemberek első csoportja megérkezik Moszkvába, az elszigetelt német csoporttól.
1947. június 20.
A US Army, az amerikai szárazföldi hadsereg Project Bumper (Lökhárító Terv) nevű tervének kezdete. A Bumper rakéta egy A-4-ből és egy ráhelyezett WAC-Corporal rakétából áll.
1947. szeptember 6.
Sikeres A-4 start a Midway repülőgép-hordozóról.
1947. október 14.
Charles Yeager az X-1 rakéta-repülőgéppel átlépi a hangsebességet.
1947. október 18.
Az első szovjet A-4 rakéta sikeres indítása, R-1 néven.
1949. február 24.
A Bumper rakéta első startja White Sand-ről. Az elért rekordmagasság: 393 km.
1951. március 21.
A német szakértők első csoportja visszaérkezik a Szovjetunióból.
1953. november 28.
Az utolsó német szakértők is visszatérnek a Szovjetunióból.
1954
Az év folyamán a Szovjetunióban (GDL-OKB) megkezdik az első interkontinentális, ballisztikus rakéta hajtóműveinek kifejlesztését.
1955. május 26.
Sikeres szovjet rakétakísérlet, két kutyával. 1957-ig még további hét ilyen teszt következik.
1955. május 31.
Megkezdődik Bajkonur építése, Tyura-Tam település közelében, a kazah sztyeppén.
1955. július 15.
Dwight Eisenhower elnök bejelenti, hogy támogatja egy tudományos célú mesterséges hold felbocsátását.
1955. szeptember 9.
A Project Vanguard és a Project Orbiter (Redstone) versenyez az elsőségért.
Huntsville, 1956. A képen balról lefelé, majd jobbra: Holger Toftoy amerikai szárazföldi tábornok, a csoport katonai vezetője, Ernst Stuhlinger, Hermann Oberth, Wernher von Braun és Robert Lusser. (NASA)
Ernst Stuhlinger 43 évvel később (első sor, középen). (Sumispace)
1956. szeptember 20.
Sikeres szuborbitális kísérlet. Egy Jupiter-C rakéta 39,2 kg-os hasznos teherrel 1094 km-es magasságba emelkedik Cape Canaveral-ről. Az USA kormánya azonban kitart a Vanguard-terv elsőbbsége mellett.
1957. május 15.
Az első R-7 rakéta indítása. A kísérlet nem volt sikeres.
1957. július 12.
A makett robbanófejjel ellátott R-7 rakéta sikertelen indítása.
1957. augusztus 21.
Az első sikeres R-7 kísérlet.
1957. október 4.
A világ első műholdjának, a Szputnyik-1-nek a startja.
1957. november 3.
Az első élőlény, Lajka kutya a világűrben.
1958. február 1.
Az első amerikai mesterséges hold, az Explorer-1 felbocsátása.
1960. augusztus 20.
Egy napos utazás után sikeresen visszatért az első két élőlény (Bjelka és Sztrelka nevű kutyák) a Föld körüli pályáról.
1961. február 1.
Az első amerikai élőlény, a Ham nevű csimpánz 15 perces „űrugrása”.
1961. április 12.
Startol a világ első emberszállító űrhajója, a Vosztok, fedélzetén Jurij Gagarin szovjet állampolgárral.
1961. május 5.
Az első amerikai űrhajós, Alan Shepard 15 perces „űrugrása”.
Schuminszky Nándor – Dr. Gál Gyula
(Folytatjuk az A-4 rakétától a Vosztok űrhajóig vezető út bemutatásával!)
következő rész >>
|