Európai mozaik – 2023. december
(Rovat: Galileo - 2024.01.05 10:15.)

Sorozatunkban az ESA és az európai országok űrtevékenységének olyan híreivel jelentkezünk, melyek önálló cikkhez rövidek, ám talán mégsem érdektelenek.

December elején az Airbus DS megkezdte a modernizált, második generációs (G2) Galileo helymeghatározó és navigációs műholdak „sorozatgyártását”. Az összeépítésre friedrichshafeni üzemükben kerül sor, a legjelentősebb beszállítók (alrendszergyártók) pedig a németországi Backnangban, Friedrichshafenben, Ottobrunnban, valamint a spanyolországi Madridban, a svájci Zürichben és a franciaországi Toulouse-ban találhatók. Az első repülő példányhoz tartozó váz a zürichi Beyond Gravity-től érkezett a gyárba, ahová a tervek szerint a második és harmadik műholdváz is beérkezik 2024 első negyedévében, majd még három az év hátralevő részében. Ennek köszönhetően lesz tartható a terv, miszerint kevesebb mint két év alatt összesen fél tucat Galileo G2 holdat kell leszállítani a végső tesztelésekre. (A hír első mondatában a sorozatgyártás kifejezés pont azért szerepel idézőjelben, hogy ki-ki eldöntse, hogy két év alatt 6 darab, egyenként 2 tonnás műhold legyártása sorozatgyártás-e vagy sem. E sorok szerzője szerint egyébként az, hisz a világon kevés ilyen tömegű űreszközből kell 24 hónap alatt hatot legyártani…)

A G2-es Galileo holdak egyébként jelentősen eltérnek az első generáció képviselőitől. Javított navigációs (jeleket sugárzó) antennákkal, négy helyett hat fedélzeti atomórával, és teljes egészében digitális (szoftverrel átkonfigurálható) fedélzeti „hasznos teherrel” rendelkeznek. Ráadásul az űreszközök egymással is képesek kommunikálni, ami azt jelenti, hogy képesek egymás pályáját is meghatározni, sőt egymás „egészségi állapotával” is tisztában vannak. Végül, de nem utolsósorban fontos megemlíteni, hogy elektromos (ionhajtóműves) meghajtással, nagyobb sebességű és zavarvédett Föld–műhold–Föld telemetriai rendszerrel rendelkeznek. (Az oldalsó képeken az EU programjának hivatalos emblémája, illetve az Ausztriában 2006. március 1-jén, 65 ezer példányban kibocsátott, 34 mm átmérőjű és 17,15 g tömegű, 25 euró névértékű – jelenleg nagyjából 60 eurót érő – emlékérme látható.)

Az ESA ismét teherszállító űrhajó fejlesztésbe kezd(het). A legutóbbi űrcsúcs (Space Summit) eredményeként a tagállamok képességfejlesztésbe kezdenek, és ennek egyik eleme lenne az alacsony pályás (LEO) teherszállító űreszköz. Építésére az Európai Űrügynökség versenyt hirdetett, melynek célja, hogy az eszköz akár már 2028-ban egy berepülés keretében dokkoljon a Nemzetközi Űrállomáshoz (ISS). Hosszú távon pedig a különféle (remélt) Föld körül üzemelő kereskedelmi űrállomásokhoz (mint péládul a Starlab) kéne árut szállítania. A megvalósításról a végleges döntés 2025-ben születethet meg, az addig beérkezett tervek és elért eredmények alapján.

Mint emlékezetes, az ISS-hez 2008 és 2015 között összesen 30 tonna árut juttattak el az európai ATV teherűrhajók, ám azóta az öreg kontinensnek nincs ilyen képessége. Bár az igaz, hogy az ATV öröksége tovább él az Orion űrhajók műszaki és hajtóműegységében (ESM, European Service Module). Viszont például az Artemis holdprogramba Európa nem tervez teherszállító űrhajót – igaz, keményen kiveszi részét az égitest körül keringő Gateway moduljainak építésében, sőt elkészít majd egy automatikus teherűrhajót is a Gateway és a Hold felszíne közötti ingázásra. Ugyanakkor arra is emlékeztetnénk, hogy már jelenleg is a fejlesztés különböző fázisában van két (!) „űrhajó”. Ezek a kisebb Space Rider, illetve az ArianeGroup által javasolt SUSIE.

• Az előbbi 8 m hosszú lesz (melyből 4,6 m a visszatérő és többször felhasználható emelő test), induló tömege 4900 kg, hasznos terhelése pedig több mint 600 kg fel és le (!) – és akár már 2025-ben bemutatkozhat LEO pályán.
• Az utóbbi 12 m magas, induló tömege 25 tonna (!), ezen belül a maximális hasznos teher 7 tonna lehet. S bár ebben a – végleges – méretben már csak a 30-as években repülhet, a nagyjából a Space Riderrel megegyező méretű (tehát kisebb) változatának első startját 2028-ra ígérik.

Ide tartozó hír, hogy karácsony előtt sikeresen zárultak a Space Rider (képünkön) földi berendezéseinek első rendszer-validációi (SVT). Ezek a tesztek voltak hivatottak bizonyítani, hogy a repülő eszköz (Space Rider) és annak földi kiszolgáló eszközei és berendezései között megfelelők az interfészek. A földi szegmenst egyébként az ALTEC, a megsemmisülő műszaki egységet (Service Module) az Avio, míg a visszatérő teherűrhajó-egységet (Re-entry Module) a Thales Alenia Space fejleszti. Jelenleg a fejlesztések úgy állnak, hogy – az eredeti terveknek megfelelően – akár már 2024-ben is repülhetne az űrjármű. De mivel a Vega-C hordozórakétával komoly gondok voltak, jelenleg csak 2025-ös bemutatkozással számolnak.

Az a döntés már korábban megszületett, hogy az OHB System AG vezetheti a ballisztikus rakéták és hiperszonikus eszközök elleni európai riasztó és követő rendszer űrszegmensét építő konzorciumot. December legvégén azonban az ODIN’s EYE II-nek nevezett projekt következő szakaszának költségvetését is jóváhagyták. A 90 millió eurós csomagot az Európai Bizottság (EC) és az Európai Védelmi Alap (EDF) biztosítja. A brémai cég által vezetett konzorciumnak 14 európai országból 43 (!) vállalat a tagja, köztük a kontinens iparágának az összes „nagyágyúja”, mint az ArianeGroup, a Beyond Gravity, a Deimos Engineering and Systems, a GMV Aerospace and Defence, a Leonardo, a SENER, a Thales Alenia Space, vagy épp a Telespazio. Mint azt sokan tudják, Odin az északi mitológiában a háború istene volt, aki a hős katonákat védte, míg az elesetteket a Valhallában várta. Ez esetben az ODIN egy betűszó része is, a teljes név jelentése multinatiOnal Development INitiative for a Space-based missilE earlY-warning architecturE (űrbázisú korai figyelmeztető architektúra többnemzetiségű fejlesztési kezdeményezése).

Az ESA ESTEC-ben „felöltöztették” a YPSat nevű, fiatal európai szakemberek által fejlesztett műholdat. Így az már nagy valószínűséggel kijelenthető, hogy az űreszköz hamarabb lesz repülésre kész, mint hordozóeszköze.

Ahogy arról korábban írtunk, az ESA korábban javasolta, hogy európai fejlesztőcsoportok tegyenek javaslatokat ingyenesen indítandó „potyautasokra” az Ariane-6 bemutatkozó repülésén. Az egyik győztes egy olyan csoport volt, amely az űrügynökségnél tevékenykedő pályakezdőkből, illetve gyakornokokból áll. A magukat Young Professionals néven nevező csoport javaslata a Young Professional Satellite (YPSat) űreszköz volt. Ez nem más, mint egy 50 cm magas berendezés, melynek tetején két kamerát helyeznek el, és a kamerák képeit majd továbbítják a Földre. A kísérlet célja az Ariane-6 rakéta orrburkolat-leválasztásának, illetve a műholdak indításának a „közvetítése”, de az eszköz majd méri a mágneses teret is a rakéta pályája mentén. Az Űrvilágban kevesebb mint egy éve arról is olvashattak, hogy a YPSat „ébresztő rendszerét” egy magyar startup, az UPRA.Space nagy magasságba jutó ballonjával (is) tesztelték. Erről itt írtak nálunk az „uprások”.