Közel a törés
(Rovat: GMES - Copernicus, A hét képe - 2019.03.22 07:15.)

Az Antarktisz partjainál, a Weddell-tengerbe nyúló Brunt-selfjégnél 2016 októbere óta figyelik műholdakkal az akkor megindult ún. Halloween-repedést.

Ez előbb-utóbb egy London és külvárosai méretével összevethető jéghegy leszakadásához fog vezetni. A Copernicus program radaros elven működő, poláris pályán keringő Sentinel-1 műholdjai különösen alkalmasak a feladatra, hiszen a radarméréseket sem a hosszan tartó sarkvidéki éjszaka, sem a felhőborítás nem akadályozza. Ráadásul a radarhullámok áthaladnak a felső hórétegen is, felfedve a jég valódi szerkezetét és a repedéseket.

Az Európai Űrügynökség (ESA) nemrég tette közzé a Sentinel-1 radarképekből összeállított animációját, amelyen 2016 szeptemberétől egészen 2019 februárjáig követhetjük nyomon a helyzet alakulását, a repedés(ek) fokozatos szélesedését.

Sentinel-1 radaros műholdképek sorozatán a jégself repedései. (Videó: ESA)

A délről észak felé tartó, egyre táguló szakadék (alul), és a Halloween-repedés (fent) rövidesen összeér, már csak néhány kilométer választja el őket. Ha ez megtörténik, akkor semmi sem akadályozza meg a bal oldalt alul látható nagy táblát, hogy önállósodjon a parthoz kötődő, de a tenger felszínén úszó selfjégtől.

A Brunt-selfjég kiterjedése most a legnagyobb, legalábbis amióta a modern földmegfigyelő holdak képei elérhetők. Ugyancsak kisebb volt a mérete az 1960-as években, amikorról – az azóta a titkosítás alól feloldott – amerikai Argon kémműholdas felvételek állnak rendelkezésre. A Frank Worsley 1915-ös expedíciójakor elvégzett helyszíni felmérés is a mostaninál kisebb kiterjedésű jeget talált itt. Legutóbb 1971-ben szakadt le egy nagyobb jéghegy.

A Brunt-selfjég kiterjedésének változása az elmúlt évszázadban. Műholdas megfigyelések tanúsága szerint hamarosan egy nagy darab szakadhat le belőle. (Kép: módosított Copernicus Sentinel-2 adatok 2019 / Stef l'Hermitte, TU Delft)

A most letörőfélben levő darab északi része a képen középtájt, felül látható jégtorlódás (McDonald ice rumples) helyén még egy ideig rögzítve maradhat. A jégself anyaga itt felfekszik a sekély fenékre. Délen azonban semmi sem tartja vissza, hogy kiforduljon a tenger irányába, s idővel az áramlások hatására végleg eltávolodjon a parttól.

Habár a Brunt-selfjégről ez lesz a legnagyobb megfigyelt darab, amely letörik, mérete mégsem éri el az olyan nagy jéghegyekét, mint a Larsen-selfjégről nemrég leszakadt A68. A kutatók mégis attól tartanak, hogy a küszöbön álló esemény után felgyorsulhat a selfjég többi részének a darabolódása is. A folyamatok megfigyelésére mindenesetre ott lesznek a Sentinel-1 és – legalábbis a sarkvidéki nyár idején – az optikai Sentinel-2 műholdak is.

A selfjég bizonytalan állapota miatt be kellett zárni a 2017-ben a Halloween-repedéstől délre és a szakadéktól keletre áthelyezett brit Halley VI antarktiszi kutatóállomást. Az állomás korábban egész éven át lakott volt, de most már a harmadik tél telik el úgy, hogy ez nem lehetséges. Télen ugyanis szinte lehetetlen megközelíteni a bázist és kimenteni a személyzetet, ha erre szükség volna. A Brunt-selfjég területén az 1950-es évek vége óta üzemel állandó kutatóbázis. Ha a brit antarktiszi kutatóprogram (British Antarctic Survey) illetékesei 2016–2017-ben nem telepítik előrelátóan 23 km-rel arrébb, biztosabbnak tűnő helyre, most a szakadéknak a tenger felőli oldalán lenne.

Téli sarki fény a talpakon álló és elmozdítható Halley VI kutatóállomáson. (Videó: British Antarctic Survey)

(Forrás: Sentinel blog)