Egy napja úton
(Rovat: Holdraszállás 40, Az Apollo holdprogram - 2009.07.17 18:17.)

Kicsit több mint egy napja lehettünk tanúi az űrrepülések legnagyobb jelentőségű startjának. Az események azóta lassan csordogálnak, de a lényeg: az irány és a sebesség megfelelő.

T + 26:45:00

Time Magazine különkiadás 1969. július 17.

Az Apollo-11 már igen messze jár, több mint 200 000 kilométerre, azaz az út felét már meg is tette. Az űrhajósok pár pillanattal ezelőtt hajtották végre az út első pályaközi korrekciós manőverét. Ezzel két legyet ütöttek egy csapásra: egyrészt megfelelő pályán tartják az űrhajót, másrészt letesztelték a főhajtóművet is. A Föld és Hold közötti útvonalon több pályakorrekcióra is sor kerül majd, Armstrongék rögtön a másodikkal kezdték, mivel a tervezett első korrekcióra nem is került sor, olyan pontosan sikerült a holdkompos dokkolás és retrakció után holdirányt venniük. (Az első korrekció lényegében Bormanék Apollo-8-on elhibázott randevúja után került a műveleti tervbe, amolyan biztonsági pufferként, amelyet tökéletes manőverek esetén el is lehet hagyni.) A főhajtómű mindössze 3 másodperces gyújtásával 6,4 m/s sebességváltozást értek el az űrhajósok, aminek majd két nap múlva, a Holdhoz érve lesz nagy jelentősége. Ezzel a jelentéktelen kis lökettel a pályájuk holdi belépőpontja 324 kilométer magasságról 111 kilométerre került lejjebb.

Az űrhajó pontos pályán tartása létfontosságú és éppen ebben a kezdeti fázisban lehet a legtöbbet tenni a pontosságért. A holdűrhajók eddig a „szabad visszatérés pályáján” jutottak el a Holdig és nincs ez másképpen most sem, ez egyfajta biztonsági „köldökzsinór”, az ezen a pályán haladó űrhajó ugyanis simán visszatér a kiindulási pontjáig mindenféle beavatkozás nélkül. Ha nem fékez Hold körüli pályára a hajó, akkor az égitest gravitációja hurokba hajlítja a röppályáját és visszaküldi a Föld felé. Tehát, ha valamilyen baj történne az odaérkezésig, nem kell tenni semmit – sőt egyenesen tilos pályára állni –, automatikusan hazajönne az űrhajó. Ez az út feléig működőképes biztonsági megoldás. Persze, ha már Hold körüli pályára állt az Apollo-11, akkor már ennek az egésznek nem lesz jelentősége. Addig viszont nagyon kell vigyázni, nehogy letérjenek a „szabad visszatérés pályájáról”.

És itt van a jelentősége az időfaktornak. Minél korábban hajtunk végre egy-egy korrekciót, az később annál nagyobb hatással lesz. Az imént láttuk, hogy ha most három másodpercnyi gyújtással – és ennélfogva alig néhány kilónyi üzemanyag felhasználásával – odébb sasszézunk egy kicsit, az két nap múlva 200 km differenciát jelent majd. Ilyen apró lépésekből épül fel a világ legizgalmasabb és legnagyszerűbb expedíciója.

A pályaközi korrekciós manőver másik jótéteménye az SPS tesztje. Az Apollo űrhajó főhajtóműve alighanem ott van a létfontosságú részegységek legelitebb klubjában, működése vagy hibája szó szerint élet és halál választóvonala. Nem véletlen tehát, hogy jó tudni, a kritikus pillanatokban lehet-e számítani rá. Az SPS-t természetesen úgy építették, hogy ne nagyon férkőzzön hozzá a hiba rossz szelleme, nincsenek mozgó alkatrészei és olyan egyszerűre építették, amilyenre csak lehet. Gyakorlatilag két szelep összeereszti az égéstérben a két hipergol hajtóanyag-komponenst, innentől magától megy minden. A hipergol azt jelenti ugyanis, hogy öngyulladó. Ha ilyen megbízható, mégis mi baj lehet? Elektromos hiba a szelepekben, dugulás a vezetékben – láttunk már bennfelejtett porvédő kupakokat, ugye? –, komputerhiba, megannyi eshetőség. A három másodperces sikeres gyújtás most persze az esetleges kételyeket teljesen eloszlatta, az SPS egészséges.

Félúton a Hold felé tehát minden rendben halad.

Godspeed Apollo-11!

Béla Dancsó

<< előző rész --- következő rész >>