Emlékezés a holdraszállásra
(Rovat: Holdraszállás 40, Az Apollo holdprogram - 2009.07.21 10:00.)

Negyven évvel ezelőtt nagy eseményre került sor az űrkutatás történetében, az Apollo-11 leszállt a Hold felszínére.

Ezzel valóban bekövetkezett az, amiről az emberiség az idők kezdete óta álmodozott, ember lépett egy másik égitest felszínére, elkezdődött az űrutazások korszaka.

Mint a legtöbb gyermek a korosztályomban, én is a Verne regényeken nőttem fel, és nagyon megragadta a fantáziámat az „Utazás a Holdba” és az „Utazás a Hold körül” című regénypáros, amely először vetette fel a holdraszállás lehetőségét. Akkor már mérnök édesapámtól tudtam, hogy a Verne által elképzelt szuperágyú nem jó megoldása a feladatnak, de eljutni egy idegen égitestre mindenképpen megmozgatta a fantáziámat. Emlékszem arra, hogy az ötvenes évek közepén, kiskamasz koromban, beszélgettünk arról, mikor is jöhet el a nap, amikor az Ember eljuthat a Föld kísérőjére, és bizony csak a nagyon távoli jövőre gondoltunk. Pedig a kíméletlen katonai versenyben ekkorra már megszülettek a nagy hatótávolságú interkontinentális rakéták, és a szakértők számára már csak idő kérdése lehetett a feladat megoldása.

Az Apollo-11 1969. július 16-án indult el történelmi útjára a Cape Kennedy (Canaveral) űrközpontból. Fedélzetén három űrhajós tartózkodott: Neil A. Armstrong, parancsnok, Michael Collins, a Hold körül keringő Columbia nevű vezérlő egység és Edwin E. Aldrin, Jr., az Eagle nevű holdkomp pilótája. A holdkomp 1969. július 20-án szállt le a Mare Tranquillitatis, a Nyugalom tengere felszínére, és Neil Armstrong első emberként 1969. július 21-én lépett a Hold felszínére. Az eseményt a Magyar Televízió egyenes adásban közvetítette, és máig is emlékszem azokra a pillanatokra, amikor Armstrong parancsnok megjelent az Eagle ajtajában és néhány létrafok után rálépett a Hold talajára. Ekkor hangzott el Armstrong híres mondata: „Egy kis lépés embernek, de óriási ugrás az emberiségnek”. Felemelő érzés volt. Akkor úgy hittem, az emberiség képes megoldani a lehetetlent, a technikai fejlődés korlátai végtelenek, a tudomány tökéletes és hatalom az Ember kezében a jóra, a közös problémák megoldására, a szebb jövő alapjainak megteremtésére.

(Képek: NASA)

A felemelő hangulatot az sem zavarta meg, hogy az eseményt kommentáló hazai riporterek ügyetlenek voltak, nem érezték át a pillanat nagyszerűségét és a feladat tudományos komplexitását. Folyamatosan a kép minőségét kifogásolták, mentegetőztek a közvetítés hibái miatt, félreértették az eseményeket, nem ismerték fel a képernyőn látható történéseket és egészében nem érezték át az esemény történelmi jelentőségét.

Emellett az sem foglalkoztatott, hogy tulajdonképpen a két nagyhatalom öldöklő katonai versenyének voltunk tanúi, hogy tudtam, az Apollo-program elindításának fő indítékai a korábbi sikeres szovjet űrkísérletek voltak. Mindez a homályba veszett, amikor azt láttam, hogy már a Holdat is meghódítottuk, már az ősi hiedelmekben istenként tisztelt égitestre is eljutottunk, már szinte nincsen előttünk akadály. Hová lett már az ősi Hold-himnusz szent érzülete: „Hold, Hold, Hold, Hold! Téged is elhord a halál, a halál. De még ma látlak én, ma látlak én, ma látlak én. És vérvörös tollakkal szeretném feldíszíteni az arcodat. Hold, Hold, Hold, Hold!”

A Holdon 6 óra várakozás után kinyitották a holdkomp ajtaját, és leléptek a Hold felszínére. Ekkor hangzott volna el Armstrong híres mondata: „Egyetlen kis lépés az embernek, de óriási ugrás az emberiségnek.” Armstrong izgatottságában az alábbi mondatot mondta: „Egy kis lépés embernek, de óriási ugrás az emberiségnek.” A két és fél órás holdséta alkalmával tudományos kísérleteket végeztek és holdkőzeteket gyűjtöttek, de a lényeg a Hold meghódítása volt. Kitűzték az amerikai lobogót, majd egy emléktáblát helyeztek el az alábbi szöveggel: „Békés szándékkal, az egész emberiség képviseletében jöttünk.”. Emellett egy kis fehér tasakot is hagytak a Hold felszínén, benne egy szilíciumkorongra miniatűr betűkkel 73 állam üzenete volt vésve, egy aranyozott olajágat, érméket, és hímzett emblémákat. A fényképezkedés után aludni tértek, majd másnap felszálltak és csatlakoztak a parancsnoki egységhez, ismét találkoztak Collins-szal. A Föld légkörébe való visszatérés sikeres volt, az Apollo–11 a Csendes-óceánban landolt, nem messze Hawaii-tól, 8 nappal és 3 órával a felszállás után. Ezután karanténba helyezték őket az esetleges ismeretlen vírusokkal szembeni fertőzés elkerülése végett. Augusztus 10-én feloldották a karantént, az asztronauták az ünneplő tömegbe kerültek. Hatalmas parádé közepette ünnepelték őket a Broadway-n New Yorkban, majd a következő 35 nap alatt a világ másik 25 országában.

A NASA további 9 holdutazást tervezett, az újabb célok: állandó bázis a Holdon és a Mars meghódítása voltak. Az amerikai háborús kiadások (Vietnam) miatt azonban csökkenteni kellett a költségvetést, így ezek a tervek nem valósultak meg. A Saturn-5 hordozórakéták és a holdkompok egy részét a mai napig nem használták fel.

Azután, hogy az Apollo-11 utasai 1969. július 24-én visszatértek a Földre, a közvéleményt még hosszú ideig foglalkoztatták a Hold felszínén végzett tudományos kísérletek eredményei. Az Apollo-11 legénysége fényképeket készített az űrrepülés eseményeiről, a Hold felszínéről, a legénység általános tevékenységéről és a Hold felszínén végzett munkáról. Az Apollo-11 Columbia modulján mikrometeorit-detektort helyeztek el, a holdkompon pedig holdkőzet mintákat gyűjtöttek, a napszél hatását mérték, passzív szeizmológiai méréseket hajtottak végre, vizsgálták a Hold talajának mechanikus tulajdonságait, és műszereket helyeztek el a holdbéli környezet vizsgálatára és a Hold és Föld távolságának mérésére. Ezek a kísérletek megalapozták a bolygóközi utazásokat és a bolygókutatást, hatásuk máig érezhető. És persze mindenki izgatottan várta, találkoztak-e az űrhajósok betegségeket okozó vírusokkal és baktériumokkal, veszélyt jelenthet-e az űrutazás bolygónk lakosságára? A holdraszállás erre a kérdésre is választ adott.

Azok, akik tanúi voltak a 40 évvel ezelőtti eseményeknek, szerencséseknek mondhatják magukat, mert részesei lehettek egy nagy történelmi eseménynek, ami örökre beírta magát az emberiség történetébe.

Dr. Pap László