Stars and Stripes and Mr. President
(Rovat: Holdraszállás 40, Az Apollo holdprogram - 2009.07.21 05:50.)

Lassan egy órája vannak kinn a felszínen az asztronauták és eddig zsúfolt volt a programjuk.

T + 110:18:30

Time Magazine különkiadás 1969. július 21.

Legutóbbi bejelentkezésünk óta zajlik az élet a Holdon. A két űrhajós lubickol a felfedezésekben. Armstrong feladata a fényképezés és rögtön dokumentálta is a leszállóhelyet, a leszállóegység helyzetét (mennyire mélyed a talajba a leszállótalp, nincs-e valamilyen sérülés az űrhajó külsején, stb.). Aldrin pedig a mozgást tanulmányozta, mennyire befolyásolja az egyhatod gravitáció és a nagytömegű felszerelés a járást. Ezért tehát oda-vissza nyargalászott párat a holdkomp és egy 20-30 méterre levő pont között, hogy lássa mennyire szabadon és biztonságosan tud közlekedni. A kamerát már a holdkomp pilóta kiszállásakor áthelyezték, így tanúi lehettünk a nagy kivetítőn – és a tévénézők a készülékeiken –, ahogy a két holdutazó tevékenykedik a felszínen. A legfeltűnőbb dolog, hogy valamiféle furcsa szökdécselő, sasszézó járást vettek fel mindketten.

Az első közös művelet a MESA-ban levő eszközök kicsomagolása volt. Ezek között ott bújt meg egy zászló, nemzetünk lobogója, amit a hegymászók csúcshódításaihoz hasonlatosan ki kellett tűzniük Armstrongéknak. Némi küszködés következett – ahogy Armstrong már korábban jelentette, a felső porréteg alatt valami makacs kőzetréteg húzódik a leszállóhely alatt, emiatt a zászlórúd leszúrása komolyabb nehézségekbe ütközött, sehogy sem akart olyan mélységig hatolni, ahol megállt volna egyenesen. Aztán levettek egy kis takarólemezt a holdkomp egyik lábáról, nagyjából a létra közepe táján, hogy előtűnjön alóla egy kis plakett:

– Azok számára, akik nem olvasták a holdkomp elülső lábán levő plakettet, most felolvassuk, ami rajta van. Először is rajta van két félgömb, mind a kettő a Föld egy-egy féltekéjét ábrázolja. Alattuk ez áll: „Itt vetette meg az ember a Föld bolygóról először a lábát a Holdon. Békével érkeztünk az egész emberiség nevében". Aztán rajta van még a legénység három tagjának aláírása és az Egyesült Államok elnökének kézjegye.

Végül nemrégiben az irányítás szakította félbe pár pillanatra a tevékenységet.
– Nyugalom Bázis, itt Houston. Idejönnétek a kamera elé egy percre?
– Mondd még egyszer, Houston!
– Szeretnénk, ha a kamera látómezejébe jönnétek egy kicsit. Neil és Buzz, az Egyesült Államok elnöke az irodájában van éppen és szeretne egy pár szót váltani veletek.
– Megtisztelő számunkra.
– Oké. Mehet Elnök úr. Itt Houston. Vége.
– Hello Neil és Buzz. A Fehér Ház Ovális Irodájából beszélek és ez bizonyosan a legtörténelmibb telefonbeszélgetés, amelyet valaha lebonyolítottak. Csak el akarom mondani, milyen büszkék vagyunk mindannyian Önökre. Az összes amerikai számára ez a legbüszkébb nap az életben. És meggyőződésem, hogy a Föld többi lakója is osztozik abban a felismerésben, milyen roppant teljesítmény ez. Amit Önök véghezvittek, azzal az égbolt is kicsit része lett az emberek életterének. És az, hogy most a Nyugalom Tengeréről beszélnek hozzánk, az arra inspirál bennünket, hogy megkettőzzük erőfeszítéseinket, hogy békét és nyugalmat teremtsünk a Földön. Az emberiség történetének erre az egyetlen, kivételes pillanatára az emberiség tényleg eggyé vált, egyrészt büszkeségünkben azért, amit Önök tettek, másrészt az imában, ami az Önök biztonságos hazatéréséért szól.
– Köszönjük, Elnök úr. Nagy megtiszteltetés és kiváltság számunkra, hogy képviselhetjük nemcsak az Egyesült Államokat, de az összes békés nemzetet, a felfedezési vágyat és kíváncsiságot, és a jövőbe vetett hitet. Óriási megtiszteltetés, hogy ennek részesei lehetünk.

Hát igen. Az eggyé válás és a békevágy pillanatának lehettünk részesei éppen. Sok ilyen pillanat kéne, kár, hogy nem küldhetünk minden nap embert a Holdra. Még egy óráig lehetünk tanúi ennek a csodának, reméljük, hogy lesz még fenséges pillanat a holdséta hátralevő, tudományos kutatásokra szánt részében is.

Béla Dancsó

<< előző rész --- következő rész >>