Űrvilág
Űrvilág űrkutatási hírportál (http://www.urvilag.hu)

 

Egy emberöltőn belül felfedezzük őket?
(Rovat: Idegen civilizációk? - 2008.11.17 12:00.)

Egy vezető amerikai SETI-kutató szerint az Allen Telescope Array (ATA) segítségével még 2030 előtt megtaláljuk az idegen civilizációk létének nyomait.

Seth Shostak úgy fogalmazott, hogy „két tucat éven belül megtaláljuk a földönkívülieket”. Szerinte a reményre az ad okot, hogy ha az ATA mostani, 42 antennán alapuló rendszere egyszerre mintegy ezer, akkor a teljes, 350 vevőkészülékből álló rendszer egyszerre majd egymillió (!) csillagot lesz képes megfigyelni. És mivel ezek szerint az eddigi, az idegenek utáni kutatás eredménytelensége arra vezethető vissza, hogy nem álltak a rendelkezésünkre megfelelő eszközök, ezért az ATA segítségével már képesek leszünk megtalálni a jeleket.



Shostak vagy azért hangsúlyozza, hogy néhány évtizeden belül eléri a célját a SETI, mert valóban így gondolja - ekkor viszont tudományosan teljesen megalapozatlan kijelentést tesz. Hiszen mivel nem tudjuk, hogy léteznek-e, ezért abban sem lehetünk biztosak, hogy valaha is rájuk bukkanunk. Ha pedig csupán egy olyan kijelentést akart tenni, amely ráirányítja a média figyelmét az ATA-ban rejlő lehetőségre, akkor komolytalan az egész. Sem az egyik, sem a másik nem tesz jót a SETI presztízsének.

Teljes verzióMinden jog fenntartva - urvilag.hu 2002-2024