Az Aeolus első eredményei
(Rovat: Időjárás és előrejelzése - 2018.10.01 07:15.)

Az augusztusban pályára állított európai szélmegfigyelő műhold, az Aeolus egy hét elteltével megkezdte az adatok továbbítását. Úgy tűnik, az eredmények az előzetes várakozásokat is felülmúlják.

Nemrég számoltunk be az ESA legújabb földmegfigyelő műholdja, az Aeolus pályára állításáról, immár az első eredményeket mutathatjuk be olvasóinknak. A szelek kutatásában résztvevő szakemberek, a Középtávú Időjárási Előrejelzések Európai Központja (ECMWF, European Centre for Medium-Range Weather Forecasts) elismeréssel, sőt elragadtatással nyilatkoztak a kapott adatokról.

Az ESA szeleket figyelő műholdja, az Aeolus az ókori görög mitológiában az istenek által a „szelek urává” kinevezett Aioloszról (Αἴολος) kapta a nevét. A műhold forradalmian új lézeres eljárással (az ibolyántúli tartományban működő, impulzusüzemű lézerrel) méri a világ szélrendszereinek működését. (Kép: ESA / ATG medialab)

Az Aeolus az ESA Earth Explorer sorozatának ötödik tagja, a sorozatból korábban a GOCE, az SMOS, a CryoSat és a Swarm műholdak kerültek pályára, az Aeolus utáni folytatást az EarthCARE, a Biomass és a FLEX jelentik majd. A napokban arról is döntés született az ESA-nál, hogy a sikeres sorozat folytatása a Stereoid, Daedalus és G-Class műholdak valamelyike lehet. A 21 beérkezett javaslat közül az ESA földmegfigyelései tanácsadó testülete ezt a hármat tartotta érdemesnek arra, hogy ezekről részletes megvalósíthatósági tanulmány készüljön, majd azok ismeretében válasszák ki a három terv egyikét az Earth Explorer sorozat 10. tagjának. (A sorozat 9. tagjának kiválasztása még folyik.)

Az ózonlyuk az Antarktisz fölött 2018. szeptember 4-én. A déli sarkot körülvevő erős szelek, amelyek a sztratoszférában a sarkvidéki örvényt alkotják, fontos szerepet játszanak az évnek ebben a szakaszában megfigyelhető ózonlyuk kialakulásában. A kevés ózont a kék, a sokat a rózsaszín jelzi a képen. (Kép: KNMI–Temis)

Az első, az Aeolus műhold egyetlen (nem is teljes) Föld körüli keringése alapján összeállított diagramon jól felismerhetők a Föld felszíne és az alsó sztratoszféra között kialakuló keleti és nyugati szélrendszerek, beleértve a futóáramlásokat (jet stream) is. Jól láthatók a déli sarkot körülvevő erős szelek, amelyek a sztratoszférában a sarkvidéki örvényt (Stratospheric Polar Vortex) alkotják. A részletesebb magyarázat a képaláírásban olvasható.

Az ESA Aeolus műholdjának első széladatai, a Föld körül megtett háromnegyed keringés alapján. A diagram vízszintes tengelyén a földrajzi szélességnek megfelelő feliratok szerepelnek, a függőleges tengelyen pedig a magasság, 24 kilométerig. A színezés 60 m/s-ig, azaz 200 km/h-t meghaladó sebességig jelzi a szélsebességet. 10–15 km magasságban kirajzolódnak a szubtrópusi futóáramlások, valamint a felszín és az alsó sztratoszféra közötti keleti, illetve nyugati szelek. Az Arktisztól az Antarktisz felé haladva a műhold az Egyenlítő mindkét oldalán észleli a nyugati irányú szubtrópusi futóáramlást (kék). Továbbhaladva az Antarktisz felé, annak két oldalán jól felismerhető az Antarktiszt „körbefújó”, a troposzférában és a sztratoszférában egyaránt kimutatható sarkvidéki sztratoszférikus örvény, amelyet az Antarktisztól balra kék, attól jobbra piros színűnek látunk (a jobb oldali két nyíl). Természetesen nem a szélirány változik, csak a műhold nézőpontja, amelyhez viszonyítva mérik a műszerek a szél sebességét. (Kép: ESA / ECMWS)