Feltöltve „Reménnyel”
(Rovat: Japán és az űrállomás - 2008.05.29 06:00.)

A Nemzetközi Űrállomás japán Kibo (magyarul: Remény) kutatómoduljának fő eleme már a Discovery űrrepülőgép rakterében várja a felbocsátást.

A Discovery (STS-124) startjára május 31-én (közép-európai idő szerint éjjel 11 óra körül) kerül sor Floridából. A henger alakú japán űrállomásmodul 11,2 m hosszú, 4,4 m átmérőjű. Összeszerelés utáni teljes tömege 15,9 tonna. Építési költsége nagyjából 1 milliárd dollár volt. Összesen legfeljebb 23 tartóhelyén a jövőben különféle, a súlytalanságban végrehajtandó kísérletekhez szükséges berendezéseket helyezhetnek el. Az első vizsgálatokat az élettudományok, az anyagtudományok és a folyadékok viselkedésének témakörében végzik. A Kibo egy tornácszerű külső platformmal is rendelkezik majd. Itt a kísérleti anyagokat közvetlenül a világűrbe tudják kihelyezni, s így lehetővé válik az űrbeli környezet, a sugárzás hatásainak közvetlen vizsgálata.

A Kennedy Űrközpontban a Kibo fő modulját (Japanese Experiment Module - Pressurized Module) beemelik az űrrepülőgép rakterébe kerülő tartóba. (Kép: NASA / K. Shiflett)

A Japán Űrügynökség (JAXA) űrhajósa, Akihiko Hoshide szerint a modul felkerülése a Nemzetközi Űrállomásra (ISS) hatalmas lépés a japán űrkutatók közössége számára. A modul építésén több mint 20 éven át rengeteg szakember dolgozott. Hoshide utazik majd az amerikai űrhajósokkal együtt az ISS-re, hogy ott részt vegyen a Kibo felszerelésében és beüzemelésében. A soron következő űrrepülőgépes út a Kibo teljes felépítéséhez szükséges három küldetés közül a második. A laboratórium egyszerűen túl nagy ahhoz, hogy egyszerre szállíthassák fel az ISS-re. Az STS-124 feladata a legnagyobb elem (Pressurized Module), valamint a Kibo robotkarjának a feljuttatása.

A Kibo laboratórium, teljesen kiépített allapotában (Fantáziakép: JAXA)

A Kibót nem mindig szánták az ISS legnagyobb kutatóegységének. Menet közben azonban, a számos áttervezés során, a többi űrügynökség mind a méretcsökkentés mellett döntött. A japánok viszont – főleg az áttervezés borsos költségei miatt – inkább megmaradtak az eredeti elképzelésnél. Így állt elő az a furcsa helyzet, hogy míg a japán műszaki cikkeket a hétköznapokban a miniatűr méretek jellemzik, az űrállomáson ennek épp a fordítottja igaz.