Műholdakkal az eltűnt utasszállító nyomában
(Rovat: Katasztrófák ellen - 2014.03.25 20:00.)

A Malaysian Airlines MH370 jelű járata március 8-án Kuala Lumpurból Pekingbe indult, de az intenzív keresés ellenére azóta sem találják.

Mint azt az elmúlt napok híreiben sokan olvashatták, a Boeing 777 típusú utasszállító fedélzetén 239 ember – utasok és a személyzet – tartózkodott. A géppel megszakadt a kapcsolat, eltűnt a radarképernyőkről. Nyomait, feltételezett roncsait számos ország nagy erőkkel kereste és keresi, de eddig még nem sikerült semmi biztosat megtudni a gép és utasai sorsáról. Március 24-én a malajziai miniszterelnök mégis bejelentette, hogy a legújabb bizonyítékok arra utalnak: a gép a kijelölt útiránytól eltérően délnek vehette az irányt, és minden jel szerint a Csendes-óceánban, a nyugat-ausztráliai Perth városától több mint 2000 km-re nyugatra a vízbe zuhanhatott. Mire alapozzák ezt a megállapítást, és mi ebben a műholdak szerepe?

A repülőgép rejtélyes eltűnése után több alkalommal is hallhattunk róla, hogy műholdfelvételeken felfedezni vélték a roncsokat. Ezek a jelzések általában vaklármának bizonyultak. A helyszín fölé küldött repülőgépek vagy a térségbe vezényelt hajók mindig valami mást találtak. Olyan sokat hallunk a műholdas távérzékelésről, hogy hajlamosak vagyunk azt hinni: a műholdak „mindent látnak”, ami bolygónkon történik. Ez részben igaz is, meg nem is. Az egyik végletet a geostacionárius pályán levő meteorológiai műholdak képviselik, amelyek valóban folyamatosan figyelik a Föld feléjük eső részét. Csakhogy ezeknek a 36 ezer km-es távolságban levő űreszközöknek a felbontása nagyon gyenge. Általában érvényes az a szabály, hogy minél nagyobb felszíni felbontást akarunk elérni, annál kisebb a kamerák látómezeje. Egy repülőgép legfeljebb néhányszor tíz méteres roncsainak felismeréséhez pedig a legjobb felbontású műholdképekre volna szükség. Olyan ez, mint egy tűt keresni a szénakazalban...

Egy március 18-án készült kínai műholdfelvétel talán a gép egy kb. 22 m-es darabját mutatja a Csendes-óceánban. A kép alapján is nyilvánvaló, hogy mennyire bizonytalan ez az információ. (Kép: SASTIND)

A hétfői bejelentést nem is műholdképekre alapozták, hanem egy egészen más módszerrel történt mérésekre. A főszereplő a távközlési műholdakat üzemeltető, londoni székhelyű Inmarsat vállalat egyik űreszköze volt. Az Inmarsat szakemberei egy újszerű adatelemzési módszerrel a repülőgép által óránként egyszer leadott rádiójeleket elemezték. Ezekből az egyszerű „bip” jelekből összesen hetet detektált az Inmarsat-3-F1 jelű geostacionárius távközlési hold. Ez azt jelenti, hogy a gép még közel hét órán át repült azután, hogy a kommunikáció már megszakadt vele. Eredetileg azt állapították meg, hogy a legutolsó ismert tartózkodási helyétől, Malajzia közeléből vagy északi, vagy déli irányban haladt. Később részletes elemzéssel a rádiójelek frekvenciájának Doppler-eltolódása alapján egyértelműsíteni tudták, hogy a gép déli irányba, az Indiai-óceán fölé repült és ott tűnhetett el.

Az 1996. április 3-án indult Inmarsat-3-F1 geostacionárius távközlési műhold a Csendes-óceán fölött, 64,6° keleti hosszúságnál szolgál. (Kép: Lockheed Martin)

A lezuhanás feltételezett helyszínének környezete már ekkor intenzív kutatások célpontja volt. Ugyanis amerikai, kínai és francia műholdképeken is felfedezni véltek olyan foltokat az óceánon, amelyek akár egy repülőgép maradványai is lehettek. A kutatás azonban így sem könnyű, hiszen a szárazföldtől távoli, nagy kiterjedésű területről van szó. Az expedíciók küldését most a kedvezőtlen időjárás is akadályozza. Így egészen idáig közvetlen tárgyi bizonyítékot nem sikerült találni a szinte biztosan szerencsétlenül járt gépről.

Mindenesetre megdöbbentő, hogy rejtélyesen és nyomtalanul el tud tűnni egy nagy utasszállító repülőgép. Így a mostani szerencsétlenség nyomán egészen biztosan változni fog valami a polgári légi közlekedés szabályaiban...