A visszatekintés ideje (2. rész)
(Rovat: Kína a világűrben, India a világűrben , Japán a világűrben - 2013.12.29 07:45.)

Kína a Holdon, India a Mars felé, az első űrindítás dél-koreai földről – a jelek szerint 2013 az űr éve volt Ázsiában.

Így gondolta ezt a thaiföldi Bangkok Post című lap is, amely a napokban külön összeállításban gyűjtötte össze a jelentős regionális űreseményeket 2013-ból. Egyenesen úgy vezették fel a cikküket, hogy a fejlődő ázsiai gazdasági hatalmak jó úton haladnak, hogy bebiztosítsák helyüket az űrtevékenységet végző nemzetek elitklubjában.

Az év úgy kezdődött, hogy január 30-án végre elindult a Koreai Köztársaság első sikeres saját hordozórakétája. A KSLV-1 rakéta egy dél-koreai készítésű, tudományos és technológiai kísérletek céljára szolgáló műholdat állított alacsony Föld körüli pályára. Japán korántsem idén kezdte a komoly űrkutatást, de erre az évre is jutott egy fontos újdonság. Szeptemberben bemutatkozott a vadonatúj, korszerű Epsilon rakéta. A szilárd hajtóanyaggal működő hordozóeszköztől a jövőbeli műholdindítások egyszerűbbé és gazdaságosabbá tételét remélik.

Augusztusban indult a Nemzetközi Űrállomáshoz, és egy hónapon át maradt ott a Kounotori-4 (HTV-4) japán teherűrhajó. (Kép: NASA)

Novemberben a világ űrhíreinek élén szerepelt az indiai Mars Orbiter Mission (MOM), amely a Föld körül, egyre magasabb pályákon végzett keringései után a hónap végén indult el a Mars felé, ahol 2014 őszén áll majd pályára. Ez India első bolygóközi űrszondája, amely nemzetközi összehasonlításban igen olcsón készült el.

A legtöbbet persze Kínáról lehetett hallani az ázsiai űrnemzetek közül. Számos űrindítást végeztek kínai rakétákkal (az egyik, egy brazil-kínai együttműködésben készült távérzékelő műhold pályára állítása sajnos nem sikerült), de két esemény emelkedett ki a többi közül 2013-ban. Egyrészt júniusban, fedélzetén két férfi és egy női űrhajóssal, elindult a Sencsou-10 a kínai emberes űrprogram ötödik repülésére. A háromfős személyzet tagjai meglátogatták a Tienkung-1 kísérleti űrállomásmodult. December 1-jén pedig startolt Kína harmadik holdszondája, a Csang'e-3, s a leszálló egység egy holdjárót is vitt magával. A Jütu rover néhány órával a december 14-én végrehajtott sima – közel négy évtized után világviszonylatban is az első – holdi leszállás után önállósodott, az eredetileg tervezett Szivárvány-öböl helyett attól mintegy 160 km-re keletre, az Esők Tengere (Mare Imbrium) területén. Idén egyébként a kínai fővárosban tartották az évente szokásos Nemzetközi Világűrkongresszust is.

A Csang'e-3 leszálló egysége a Holdon, a Jütu holdjáróról fényképezve. (Kép: CNSA)

Elemzők – ahogy szokás – sokféle következtetést vonnak le a jelentős idei ázsiai űresemények sorából. Az kétségtelen, hogy 2013 fontos év volt, de mindez nem meglepő annak ismeretében, hogy ezek az országok az elmúlt években sokat fektettek az űrszektor fejlesztésébe. A vezető űrállamokban – elsősorban az Egyesült Államokban – a gazdasági problémák következtében eközben ellenkező irányú folyamatok zajlanak. Egyfajta űrverseny is kibontakozóban van, elsősorban Ázsián belül.

A hagyományos űrhatalmaknak nem elsősorban a nemzeti büszkeség vagy a presztízs miatt, hanem azért főhet a feje, mert a katonai jellegű űralkalmazások terén felbillenhet a meglevő egyensúly. Talán nem is kell külön említeni, hogy az ázsiaiak közül főleg Kínára néznek óvatos szemmel. Az amerikaiak számára Kína egyenesen átvette az oroszok szerepét, ami a potenciális fő vetélytársat illeti. Úgy tűnik, korábban az oroszok is erősen alábecsülték a kínaiak űrprogramjának jelentőségét. Néhány évtizeddel ezelőtt, még a szorosabb együttműködés idején, félig tréfásan úgy tartották, hogy a kínaiak lényegében lemásolták a korábbi sikeres orosz technológiát. Mostanra azonban egyre többek számára lesz világos, hogy ha nem igyekeznek, 5-10 éven belül a kár Kína válhat a második számú űrhatalommá.

Azt azonban tegyük hozzá, hogy az ázsiai országokban az űrtevékenységre költött összegek még mindig messze nincsenek abban a nagyságrendben, mint amit a „nagyok” (az amerikaiak, oroszok és európaiak) szánnak erre a célra. Így aztán kissé sántítanak azok a gyakran hangoztatott populista érvek is, hogy Kínának és Indiának inkább közvetlenül az országaikon belüli szegénység leküzdésére kellene fordítania ezeket a forrásokat. Az érem másik oldala az, hogy ennyiből nem tudnák érezhetően enyhíteni a milliárdos lakosságú országokban a nyomort. Viszont a technológiai fejlődés ugyanúgy, mint a nemzeti büszkeség táplálása, a fiatalok számára követendő példa és műszaki-tudományos karrierút felmutatása hosszú távon hozzásegíthet a gazdasági és társadalmi fejlődéshez ezekben az államokban.