Űrvilág
Űrvilág űrkutatási hírportál (http://www.urvilag.hu)

 

Megint három Jaokan-31
(Rovat: Kína a világűrben, A nemzetbiztonságért - 2021.02.25 06:15.)

Egy hónapon belül ismét három ugyanolyan műhold állt pályára Kínából, szűkszavű közlemény kíséretében.

Jaokan-31 (Yaogan-31) sorozat újabb három tagjáról van szó. Közülük az előző adag idén január 29-én indult, az első trió pedig még 2018 áprilisában. A mostani start is Csiucsüanból (Jiuquan), egy Hosszú Menetelés-4C hordozórakétával történt. Az időpont február 24-én, magyar idő szerint 3:22 volt.

A Jaokan-31 műholdakról, amelyekből a mostani indítás után már 9 darab kering Föld körüli pályán, nem sok biztosat lehet tudni. Az állami Hszinhua (Xinhua) hírügynökség néhány mondatos híradása nem tér ki részletekre a műholdrendszer feladatait illetően, csak annyit mond, hogy az elektromágneses környezet kutatását és „egyéb kapcsolódó technológiai kísérleteket” végző űreszközökről van szó. Ugyanez volt olvasható az alig egy hónapja végrehajtott start alkalmával. A közlemény még azt említi, hogy a kínai Hosszú Menetelés rakétacsalád sorrendben 361-edik indításáról volt szó.

Nyugati elemzők meg vannak róla győződve, hogy a haditengerészeti csapatmozgások megfigyelésére – hadihajók helyzetének optikai és kommunikációjuknak rádiós megfigyelésére – szolgálnak a Jaokan-31 holdak. Jaokan névvel amúgy is a katonai céllal felbocsátott kínai műholdakat szokták jelölni. A most felbocsátott műholdak 1100 km magas, 63,4° hajlásszögű pályákon működnek majd.

Teljes verzióMinden jog fenntartva - urvilag.hu 2002-2024